A Budapest Titans ismét a Miskolc otthonába utazik a MAFL divízió I. elődöntőjében, míg a Dunaújváros Gorillaz újra felmérheti az Újpest Bulldogs csapatát.

Itt már nincs mese, hiszen a döntőbe jutás a tét. Azok, akik az alapszakaszban kikaptak, most bosszút állhatnak a korábbi vereségért.

Vasyl Jordan ismét a Titans ellen fürkészheti célpontjait az elődöntőben
Vasyl Jordan (7) ismét a Titans ellen fürkészheti célpontjait az elődöntőben

A Miskolc Steelers az első alapszakasz mérkőzésükhöz képest sokat fejlődött és nem érdemtelenül kezdhetett az elődöntőben. Viszont újra a Titánokkal kell megmérkőzniük, akiket egy hárommeccses győzelmi széria után tudtak két vállra fektetni Felsőzsolcán (36-14). A remekül összeérett borsodiaknál Vasyl Jordan és elkapó egysége biztos, hogy hozni fogja szokásosan kiváló formáját, de ezúttal a fővárosiak sem fogják hagyni magukat. Minden bizonnyal az alapszakasz két legjobb irányítója méri össze erejét Vasyl Jordan és Wágner Olivér személyében. Nagyon izgalmas párharc várható!

Fotók: miskolcsteelers.hu

 

Miskolc Steelers-Budapest Titans
Időpont: július 5. (szombat), 15.00
Helyszín: Felsőzsolca, Városi Sportpálya (Bólyai János utca)
Belépő: 1000 Ft

A miskolci csapat jól összeszokott az idén
A miskolci csapat jól összeszokott idén

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Nagyon várjuk már az elődöntőt és nehéz mérkőzésre számítok! Három hete viszonylag könnyedén léptünk át a Titans csapatán, de nem gondoljuk, hogy ez meg fog ismétlődni. Azonban most nem 15, hanem 1 pont különbség is elég a céljaink eléréséhez és mindent megteszünk azért, hogy legalább ennyivel jobbak legyünk. Szerencsére mindenki a rendelkezésünkre áll és a legjobb csapatot küldhetem fel a pályára. Reményeim szerint ez elegendő lesz ahhoz, hogy július 19-én, Miskolcon a döntőben is ott legyünk és harcba szálljunk a végső győzelemért.

Kollár Balázs, a Budapest Titans vezetőedzője: Úgy hiszem megszerettük Miskolc és környékét, leutazunk, hogy ismét utazhassunk. Azt már tudjuk, min kell javítani az előző mérkőzéshez képest. Szombaton kiderül mennyire sikerül ezt megvalósítanunk.

 

A Gorillaz és a Bulldogs újra összecsap
A Gorillaz és a Bulldogs újra összecsap

Az Újpest Bulldogs nem kis hadüzenetet küldött a Dunaújváros Gorillaz-nak, hiszen 49-6-os győzelme a Tata Mustangs ellen a legnagyobb arányú diadal volt eddig a bajnoki szezonban. E két csapat a bajnokság két legesélyesebb gárdája, viszont csak az egyikük juthat be a 19-i miskolci fináléba. Mint emlékszünk a Gorillák eléggé simán lelépték (27-8) a Kutyákat korábban, de ez most nem jelent semmit, hiszen a rájátszásban bárhol kiegyenlítődhetnek az esélyek. A Bulldogs ezúttal biztos, hogy nem egy tehetetlen csapatként fog pályára lépni Dunaújvárosban, hanem egyértelműen a végső győzelemig szeretne menetelni. Ehhez meg kell nyernie az előrehozott bajnoki döntőt.

Fotók: Kárpáti Gábor

 

Dunaújváros Gorillaz-Újpest Bulldogs
Időpont: július 5. (szombat), 15.00
Helyszín: Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion (Eszperantó út 4-6.)
Belépő: 500 Ft (14 év alatt a belépés ingyenes)

A Kutyák újabb lehetőséget kaptak a Gorillaz legyőzésére
A Kutyák újabb lehetőséget kaptak a Gorillaz legyőzésére

Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz irányítója: Kőkemény meccset várunk, az alapszakaszon nekünk összejöttek a dolgok, de egyáltalán nem biztos, hogy most is így lesz. A Bulldogs védelem nagyon jó, de a miénk talán még inkább. Azon fog múlni, melyik támadósor képes feltörni az ellenfél védekezését, ebben jobbnak érzem magunkat valamivel, de bármi megtörténhet. Nagyon készülünk, döntőt akarunk játszani!

Pacuk László, az Újpest Bulldogs vezetőedzője: Erre az összecsapásra ugyanúgy fogunk készülni, mint az előzőre. A Gorillaz elleni alapszakasz meccset kielemeztük és azokat a játékokat gyakoroltuk majd, amik nem nagyon mentek. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a szombati mérkőzés kimenetele. Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy azon az összecsapáson offense részről csak egy emlékezetes momentumunk volt, amikor TD-t szereztünk. Sokat hibáztunk akkor, de most jobban készülünk és mindenféleképpen a győzelemért utazunk Dunaújvárosba.

Leave a comment