Balogh Kornélék mindig csak a következő meccsre szeretnének koncentrálni.

Legutóbb 2013-ban láttuk a Jászberény Wolverinest a bajnokságban és akkor a Divízió I-ben játszott. Nem mondhatjuk, hogy a legszebb szezont zárták akkor, hiszen mindössze egy győzelmük volt, de az annyira elég volt, hogy ne egy osztállyal lejjebb folytassák. Azonban egyéves kihagyás után mégis a Divízió II-ben folytatják, ám egy szinte új formációban.

A Rozsomákok is azon csapatok közé tartoznak, akik egyesített erőkkel térnek vissza a bajnokságba, ám ők egy korábbi Divízió I-es alakulattal, a Békéscsaba Raptorszal szövetkeztek. Sok változás történt a csapatnál, amelyet a klub elnöke és vezetőedzője, Balogh Kornél részletezett.

58754_430223346241_1009772_n„Nálunk elég nagy átalakulások voltak” – mondta a Rozsomákok elnöke. – „Az előző szezont bajnokságban indított saját csapat nélkül vészeltük át, az aktív játékosokat kölcsönadva más csapatoknak, hogy a meccstapasztalat nőjön, de szünet nélkül végig edzettük az évet. 2014 végén, egy teljes elnökségváltás után, körülbelül 10-15 aktív játékossal kezdtük el a felkészülést. Januárban teremben készültünk a salgótarjáni Charity Bowl-ra, ahova már 28 játékossal utaztunk. Ennek ellenére jól szerepeltünk, csak a végső győztes Eger Heroestól kaptunk ki, a hármas döntőbe kerülésért vívott meccsen. Márciusra van lekötve 2 edzőmérkőzésünk, egy külföldi és egy hazai csapattal, valamint keresünk egy harmadik edzőpartnert is a bajnokság kezdetéig. Egyébként heti kétszer edzünk teremben, és ha az időjárás engedi, akkor hétvégén a Kelep Fielden. Próbáljuk duzzasztani a létszámot, az edzői stáb is szélesedik és nagyon sokat várunk a régi visszatérők tapasztalatától. Fontos megemlíteni, hogy a rövid életű Gyöngyös Falcons kezdeményezésből is megtalált minket pár lelkes fiatalember, akik bekapcsolódtak az edzésmunkába, és alapos felkészülés után a csapat nagy segítségére lehetnek. Valamint a Békéscsaba Raptors, akik közül pár játékos szintén átjátszik hozzánk, kölcsönadási szerződéssel. Ezt az évet az újjáépítésnek szentelik, de a megmaradt játékosaik közül többen is szeretnének bajnoki mérkőzéseken tovább fejlődni, így a köztünk lévő jó kapcsolatot ápolva, kölcsönjátékosok érkeznek hozzánk Békéscsabáról. Ha sikerül összeszokni, akkor minden poszton meg lesz a megfelelő merítési lehetőség, és egy igazán jó csapattal tudunk elindulni az idei Divízió II-ben. Az edzői stábunk is bővült. Balogh Kornél és Tamás Gergő mellett a Budapest Cowboysból visszatérő Bábosik Dénes segíti a támadó csapat munkáját, valamint Szabó „Safety” Gábor defense coach visszatérését nyugodtan nevezhetjük a csapat legnagyobb pozitívumának.”

 

Csak a következő meccs

Ha végignézzük a Jászberény Wolverines sorsolását, akkor az első két meccse annak ellenére, hogy idegenben lesz, nem tűnik izzasztó feladatnak, mivel két újonccal csap össze. Balogh Kornél együttese először az Újpest Bulldogs 2-nél vendégeskedik, majd a Győr Sharks 2- otthonában lép pályára. Annak ellenére, hogy újonc gárdákról van szó, nem veszik félvállról a találkozókat, mert a rájátszáshoz minden összecsapáson nyerni kell. A hazai találkozók viszont nagy rangadók lesznek, mivel két nehéz ellenféllel kell szembenézniük a Rozsomákoknak. A Jászberény egy parázs összecsapásra készülhet a Debrecen Gladiators ellen, főleg hogy a Szolnok játékosai is a cívisvárosi egylettel készülnek a szezonra. Végül az alapszakasz zárásaként a Budapest Eaglest fogadja a Wolverines, amely újabb nehéz találkozó lesz Balogh Kornélék számára, mivel szintén az egyik bajnokaspiránssal kell megküzdeniük.
_MG_8633_182808
„A sorsolás igazából számunkra semleges, hiszen ha jó eredményeket szeretnénk elérni, előbb utóbb mindenkivel játszanunk kell” – beszélt a versenynaptárról a klubelnök. – „Négy alapszakasz meccsünk lesz rá, hogy kiharcoljuk a rájátszásba jutást. Az ellenfelek jelenlegi összeállításáról sem tudunk sokat, hiszen sok változás történt mindenkinél. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Remélem, eljutunk odáig, hogy a döntőben is bizonyítani tudjunk.”

 

Nyerő kombináció aranyhoz vezethet

Valljuk be, hogy a Debrecen Gladiators és a Szolnok Soldiers társulása mellett a Jászberény Wolverines és a Békéscsaba Raptors „egybekelése” lehet még egy mindent verő „royal flöss”. Egy erős csapat lehet a Rozsomákokból, de ezt be is kell bizonyítaniuk az alapszakaszban. Balogh Kornél szerint is van keresnivalójuk az aranyért folytatott harcban.
_MG_8324_182824
„Tanulni, fejlődni, összeszokni, nyerni” – fogalmazta meg a célokat a klubelnök. – „Igyekszünk minden meccset megnyerni, sportszerűen és sérülés nélkül legyőzni minden ellenfelünket. A cél egyértelműen az arany, de az ellenfelek (nem)ismeretében nehéz előre megfogalmazni bármiféle konkrétumot is.”

Kíváncsian várjuk a Wolverines visszatérését, hiszen ígéretes csapatot raktak össze, amely valóban képes lehet felállni a dobogó legfelső fokára.

Fotók: Gémesi Balázs

 

401421_10150593777816242_2071271301_nJászberény Wolverines

Alapítás éve: 2006
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: Divízió III. Ezüst (?), Div I. 7. hely (2010
2015-ös edzői stáb: Balogh Kornél (vezetőedző), Bábosik Dénes (offensive koordinátor, QB-k, WR-k), Szabó Gábor (defensive koordinátor), Tamás Gergő (erőnléti edző, defense coach, DB-k, LB-k)

 

A Jászberény Wolverines sorsolása:

Április 12.: Újpest Bulldogs 2 (idegenben)
Április 26.: Győr Sharks 2 (idegenben)
Május 16.: Debrecen Gladiators (otthon)
Június 13.: Budapest Eagles

Leave a comment