Zahovay Ádám ezt az évet egyelőre a fejlődésre szánja, hiszen nagyban változott a Vadlovak játékosállománya.

Egy évvel ezelőtt a Tata Mustangs nem volt túl szerencsés a Divízió I-ben. Mindig az utolsó pillanatban kapott ki, így mindössze csak egy győzelmet zsebelhetett be, ami azonban elég volt a rájátszáshoz. Mint ismert két éve a Vadlovak első Divízió I-es szezonjukban jó játékkal bejutottak az elődöntőbe, ahol aztán végül elvéreztek.

Idén viszont a Tatánál is volt változás a keretben, hiszen több kulcsjátékos is távozott vagy abbahagyta a játékot. Ugyan Zahovay Ádám, a csapat vezetőedzője nagy érvágásnak tekinti ezeknek az embereknek a hiányát, de pozitívumnak éli meg, hogy a keretük még így is bővült.

1044341_593856187313770_1344551430_n„Tavaly ősszel kezdtük meg a felkészülést a 2015-ös szezonunkra” – mondta a szakvezető. – „Kizárólag a nagypályás focira szerettünk volna koncentrálni, így aréna kupán nem indultunk, ám sikerült közös edzésen részt vennünk a Fehérvár és a Temesvár csapatával, illetve ősszel és tavasszal is játszanunk egy edzőmeccset a dabasiakkal. Az előző szezonhoz képest hozzávetőleg 5 kezdő játékosunkat vesztettük el. Bár mindegyikük nagy érvágás, a legnagyobb talán válogatott játékosunk, Pápai Róbert, akivel mindkét oldalon kezdőként számoltunk, azonban szeptemberben Londonba költözött. Ettől függetlenül nagy örömmel tölt el, hogy csapatunk létszáma mégis nőtt, sok új játékosunk van, akik rotációban hasznos tagjai lehetnek akár már az idei szezonban is a Mustangs-nak.”

 

Nehéz kezdés

A Tata Mustangs számára nem lesz könnyű a bajnoki rajt, hiszen az első két meccsén a gárda kifogta a két legnehezebb csapatot a Divízió I-ben. A Vadlovaknak a másodosztályban még nem sikerült legyőzniük a Dunaújváros Gorillazt, még idegenben sem, ám hazai pályán a Miskolc Renegades is rágós falatnak tűnik. Ezek után már valamivel kedvezőbb lesz a Tata sorsolása, hiszen az Eger Heroes és a Budapest Cowbells 2 otthonában kell majd győznie, hazai pályán pedig minden bizonnyal egy izgalmas meccset vív majd a Budapest Titansszel.
IMG_0525_5
„Úgy érzem, hogy a sorsolásunk ideálisnak mondható még úgy is, hogy az alapszakaszban csak két hazai meccsünk lesz tavasszal” – elemezte a versenynaptárat Zahovay Ádám. – „Egyik meccs sem lesz könnyű, de mindig van legalább kéthetes pihenőnk, ami alatt mind a regenerálódásra, mind a megfelelő felkészülésre tudunk időt szakítani. Annak is kifejezetten örülök, hogy a szezon utolsó meccsén kerülünk szembe a Cowbells második csapatával, így tisztábban lehet majd látni, hogy mely játékosok alkotják a keretüket. A bajnokságban úgy érzem, kiegyenlített erőviszonyok uralkodnak, így nehéz megmondani, hogy melyik meccs lesz kritikus fontosságú. Nagyon várom a Dunaújváros elleni találkozót, mivel akkor egy rendkívül jó környezetben mérhetjük fel, mekkorát sikerült fejlődni tavaly óta. A Renegades meccs az első hazai meccsünk idén, ahol a bajnokság talán egyik legerősebb csapatával találkozunk. Ha itt tudunk nyerni, az hatalmas fegyvertény lenne, amivel megmutathatjuk: idén számolni kell a Vadlovakkal.”

 

A fejlődés a cél

Egy jó szezon után jött egy gyengébb. Kulcsjátékosok jöttek, kulcsjátékosok mentek. Való igaz, hogy kicserélődött egy kicsit a Vadlovak kerete, de idén is bennük van a jó szereplés, ahogy mindig. Amennyiben a csapat játékosai között jó lesz a harmónia, illetve a szerencse is melléjük szegődik, akkor megismétlődhet a két évvel ezelőtti sikersorozat.
10414085_10201854379312355_1604223777_o
„Az egyetlen elvárás a csapattal szemben az, hogy haladjunk előre” – beszélt a célokról a Mustangs szakvezetője. – „Tavaly kiábrándítóan teljesítettünk, idén meg kell mutatnunk, hogy előreléptünk, és képesek vagyunk együtt, igazán jól játszani. Ha minden játékos érzi a fejlődés szükségességét, az eredmények jönni fognak.”

Tavasszal majd meglátjuk, hogy vajon mire lesz képes a Tata Mustangs a sok változás után, de Zahovay Ádám is jól fejezte ki magát, hiszen ha a játékosok érzik, hogy fejlődniük kell, és ennek érdekében tesznek, akkor ez mindenképp eredményekkel fog párosulni.

Fotók: Durucz Ádám, Mátrai Tibor, Zsila Sándor

 

logókámTata Mustangs

Alapítás éve: 2006
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: Divízió I. elődöntő (2013)
2015-ös edzői stáb: Zahovay Ádám (vezetőedző), Mátrai Tibor (szakosztályvezető)

 

A Tata Mustangs sorsolása:

Április 5.: Dunaújváros Gorillaz (idegenben)
Április 18.: Miskolc Renegades (otthon)
Május 10.: Eger Heroes (idegenben)
Május 23.: Budapest Titans (otthon)
Június 13.: Budapest Cowbells 2 (idegenben)

Leave a comment