Szombaton igazi futballidő volt a Székesfehérvári First Fielden, ahol eddig két veretlen csapat, a Fehérvár Enthroners II és a Pécs Legioners csapott össze.
A mérkőzés abból a szempontból is különleges volt, hogy több pécsi edző az Enthroners HFL csapatában mint játékos kap szerepet, így a két egyesület kifejezetten jól ismeri egymást.
A pénzfeldobást a hazai csapat nyerte, a második félidőre halasztottak, így visszahordással kezdett a pécsi egyesület. Rögtön a mérkőzés elején kommunikáció hiánya miatt nagyot hibázott a pécsi egyesület, a kirúgást ugyanis nem szedte össze senki a vendégektől, hazaiak játékosa vetődött rá a labdára, így rendkívül jó helyzetből, az ellenfél 27 yardosáról kezdhettek a Koronázók.
Rögtön egy trükkös play-el indított a hazai csapat, Varga Bertalan #3 először Fodor Balázsnak #15 passzolt, majd Fodor visszapasszolta a labdát Vargának, aki 15 yardot szaladt a labdával. Majd 4&3-ra Varga Fodornak nyújtotta a labdát, aki az endzone-ig meg sem állt. A rúgás nem sikerült, a mérkőzés elején 6-0 a hazaiaknak.
A gyors pontszerzést követően a védelmek domináltak az első negyedben, egyik csapat sem tudott újabb pontokat feltenni az eredményjelzőre, pedig a pécsiek ellenfelük 3 yardosáról is támadhattak. A második negyed elején aztán megtört a csend, a pécsiek 1-es számú játékosa, Baranyai Péter egy end-around-ból 21 yardot futott és érintés nélkül állt meg a fehérvári endzone-ban. A rúgás nem sikerült, így 6-6-al kialakult a félidei állás.
A harmadik negyedben nem sikerült a támadóknak feltörni ellenfeleik védelmét. Először a vendégek jutottak el field goal távolságig, de egy rossz snap miatt ez kimaradt, majd a hazaiak sem tudták eljuttatni a labdát az ellenfél célterületére, így rúgásra kényszerültek. Kozák Roland #10 viszont értékesítette a 3 pontot érő rúgást, 9-6 a hazaiaknak.
A kirúgást következő labdabirtoklásból Kovács Patrik#11 irányító passzát Keresztes Keve #3 kapta el 2 miss tackle és 33 yard futás után a hazaiak endzone-ba vitte a játékszert. Ezzel átvette a vezetést a Pécs, a mérkőzés 4. negyedében. A jutalomrúgás nem sikerült, 9-12 a vendégeknek.
Az utolsó 5 perc még izgalmakat hozott, a Koronázók kétszer is 1&Goal szituációban próbálkozhattak a győzelem megszerzéséért, ám ez nem sikerült, a vendég védelem állta a sarat, így a végső győzelem a legionáriusoké lett.
Ezzel a győzelemmel a pécsiek eddigi két mérkőzésüket megnyerték, a fehérváriaknak pedig május 29-én van lehetőségük a szépítésre, amikor a Tatabánya Mustangs egyesületét fogadják.
Fényképek: Tenk László/Digitalsport
Fehérvár Enthroners 2. – Pécs Legioners 9-12 (6-0, 0-6, 3-0, 0-6)
Pontszerzők: Fodor Balázs 1 futott TD, Kozák Roland 1 FG illetve, Baranyai Péter 1 futott TD, Keresztes Keve 1 elkapott TD
