A felnőtt és ifjúsági válogatottak számára a jövőben szeretne Szövetségünk egy a korábbinál a magyar vonatkozásokat jobban tükröző logót használni. Annak megtervezésébe bárki beszállhat, aki kedvet érez, ugyanis nyílt pályázat keretében szeretnénk megtalálni a legmegfelelőbbet!
Ízlésről persze kár vitatkozni, számtalan verzió és elképzelés merülhet fel. Reméljük sokak fantáziáját megmozgatja majd a lehetőség, hogy munkájukat a jövőben a válogatott játékosain és egyéb felületeken lássák viszont.
A pályázat feltételei:
– Az alkotásokat 2016. március 31-ig lehet megküldeni, elektronikus úton, a mafszfotitkar@gmail.com címre, első körben png, vagy jpg formátumban, megfelelő grafikai minőségben, legfeljebb 2M méretben.
– Kérjük megadni az alkotó nevét és telefonszámát.
– A logónak a sportágra egyértelműen utalnia kell, valamint könnyen értelmezhető magyarságra utaló motívumot, motívumokat is tartalmaznia szükséges.
– Kisebb méretben használva is jól kivehetőnek kell lennie.
– Egy alkotó legfeljebb 2 munkát nyújthat be.
– A fenti paramétereknek megfelelő logókat nyílt szavazásra bocsátjuk facebook oldalunkon. A három legtöbb szavazatot kapó munka közül választja ki a MAFSZ Elnöksége a győztest.
– A három legtöbb szavazatot kapó alkotó válogatott szurkolói mezt nyer. A végső győztes pedig egy bármilyen jövőbeni MAFSZ rendezvényre szóló állandó páros belépőben részesül!
– A pályázók a munka beadásával elfogadják a fenti feltételeket. A pályázatot beadó személyek vállalják, hogy amennyiben logójukkal megnyerik a versengést, a fenti pontban lévő térítés mellett az általuk készített logó használati jogát további térítés nélkül adják át a Szövetségnek, teljes körű felhasználásra.
– A MAFSZ fenntartja a jogot, hogy a jövőben a győztes pályamunkától eltérő logót használjon a válogatottak kapcsán.
Várjuk a pályázatokat, jó munkát kívánunk!
