A Jebrai Regan vezette defense nullán tartotta a Farkasok erős támadósorát.
A Maker’s Mark Hungarian Football League alapszakaszának az első köre egy izgalmasnak ígérkező párharccal zárult. A Fehérvár Enthroners a Budapest Wolvest látta vendégül a First Fielden.
Joe Bergeron hiányát láthatóan megoldotta a címvédő, hiszen Novakov Dávid és Tóth Levente is remek futásokkal vetették észre magukat az egész mérkőzésen. Azonban, ha valaki kiváló napot fogott ki a Koronázóknál az egyértelműen Jebrai Regan, aki már az első negyedben egy blokkolt puntot hordott vissza az end zoneba (6-0). A Farkasok válaszolni próbáltak, Danku Dávid futásai okoztak zavart a fehérvári védelemnek, de ezekből sem jöttek a pontok. A második negyedben azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek a vendégek. Regan volt ismét a főszereplő, aki kiütötte Bencsics Márk kezéből a labdát, Kranjec Martin pedig ott termett és összeszedte azt. Ezt még nem tudta kihasználni az Enthroners, de később Erős Márk szállította a következő touchdownt (12-0). Nem volt sok ideje a Wolvesnak újabb támadásokat kialakítani, hiszen Regan ismét jött, és kiütötte Bencsics kezéből a malacbőrt, ami felpattant a levegőbe és Zilai János remekül időzítve érkezett, hogy megkaparintsa a játékszert és 40 yardon át cipelje a pontszerző területig. Beretka József azonban rossz napot fogott ki, mivel a harmadik extrája sem volt sikeres (18-0).
Nem volt könnyű dolga a fővárosi gárdának. A védelem próbálta életben tartani a győzelmi reményeket, az új szerzemény, Jamaal Lane remekül debütált, hiszen interceptiont is szerzett, illetve fontos szerelései voltak a találkozón. Azonban a Farkasok támadójátéka továbbra is akadozott. Bencsics interceptiont is dobott, ezúttal Gyarmati Máté szedte le a levegőből a malacbőrt. Ezt pedig az utolsó játékrészben kihasználta a hazai együttes Rashad Still elkapásával és Tóth Nándor kétpontosával (26-0). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. A végén még Homoki Gergely szedett össze egy fumblet a Wolvesnak, de csapata nem tudott pontokat felvinni az eredményjelzőre, így az Enthroners két győzelemmel, előnyős helyzetből várhatja az alapszakasz második körét.
Fotók: Tenk László
Írta: Makranczi László
Fehérvár Enthroners – Budapest Wolves 26-0 (6-0, 12-0, 0-0, 8-0)
Pontszerzők: Erős Márk, Jebrai Regan, Rashad Still, Zilai János 1-1 TD, Tóth Nándor 1 PAT
Jebrai Regan, a Fehérvár Enthroners játékosa: Az eredmény magáért beszél. Megpróbáltuk kihozni magunkból a legjobbat. Természetesen voltak nehezebb időszakok a meccsen, hiszen néha jól haladt az ellenfél a pályán, de újra és újra bizonyítottuk, ahogy tavaly is tettük, amikor nehéz találkozóink voltak, hogy remek védelmünk van.
Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: A mérkőzés után azt mondtam a csapatnak, hogy a defenset külön dicséret illeti, mivel labdákat szereztek. Idén kisebb-nagyobb hibák mellett nagyon jól teljesít a védelmünk. Az offense az, amely nem tud ritmusba kerülni. Ott kell valamit kitalálnunk. Úgy gondolom, hogy mára már jók lettünk volna, csak megint volt egy kis probléma. Mindig van valami, ami nehézségeket okoz.


