Mindhárom fővárosi csapat győzött az elmúlt hétvégén.
Rangadó volt, de végül nem az lett a Tigers-Cowbells összecsapás, hiszen a hazaiaknál kevesebb játékos tudott pályára lépni. Jamar Dials jó sorozata viszont megszakadt, hiszen nem szerzett TD-t az összecsapáson.
Már az első negyedben bekezdett a címvédő, hiszen ugyan a vendéglátók hordtak vissza először, de Demeter Ádám interception-jével hamar a fővárosiak birtokába került a játékszer. Ezt kihasználva pedig Cseperkáló Péter szerezte meg az első Cowbells-touchdown-t. Szentirmai Zoltán berúgta az extrát. Az első játékrész végén viszont megduplázta előnyét Karim Trabelsi együttese és Zsikla Zoltán elkapásával, valamint Szentirmai egypontosával már 14-0 állt az „eredményjelző”-n.
A tartalékos Tigriseknek sikerült szépíteniük Oleg Shacknyevich révén, de ezután szinte bedarálta ellenfelét a fővárosi egylet. Kántor Bálint elkapott TD-jét követően ismét a futások domináltak a vendégeknél. Először Petz Bence révén tudtak újabb hatpontost szerezni a budapestiek. Majd a 2014-es év játékosa, Németh Márton szerelte a meglódulni próbáló Jamar Dials-t az end zone-on belül, így két ponttal növelte a vendégfórt. Ám a pontzuhatag itt nem ért véget, mivel Roják Richárd, illetve Cseperkáló Péter 1-1 futott hatpontossal fejezte be a félidőt. Szentirmai Zoltán nem hagyott ki extrát. A folytatás nem ígérkezett kecsegtetőnek a Tigriseknek.
A második félidőben már egy kicsit visszafogottabb volt a Cowbells a pontok tekintetében, igaz ekkor már érvényben volt a mercy rule is. Cseperkáló Péter megfutotta harmadik hatpontosát is a mérkőzésen, amellyel csak egyre mélyebb gödörbe taszította a Tigers-t.
Az utolsó játékrészben már főleg azok játszottak, akik kevesebb lehetőséghez jutottak a szezonban, ám ők is megmutatták, hogy bármikor bevetésre készen állnak. A futásokkal ekkor sem állt le a Cowbells és Lesi Tamás hatpontosát követően a másodikszámú csapatban brillírozó Fodor Patrik is eredményes volt. Szentirmai Zoltán pedig tökéletes napot zárt, mivel minden extrát belőtt az összecsapáson.
A Budapest Cowbells-re még vár egy nagy rangadó, mivel június 13-án a Bratislava Monarchs-ot fogadja, míg a Nyíregyháza Tigers készülhet a június 21-i elődöntőre.
Fotók: Váradi Barna és Király Etelka
Nyíregyháza Tigers-Budapest Cowbells 6-65 (0-14, 6-30, 0-7, 0-14)
Pontszerzők: Cseperkáló Péter 3 TD, Zsikla Zoltán, Kéntor Bálint, Petz Bence, Roják Richárd, Lesi Tamás, Fodor Patrik 1-1 TD, Németh Márton 1 S, Szentirmai Zoltán 9 XP, illetve Oleg Shacknyevich 1 TD.
Bradley Hebing, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: Annak ellenére, hogy feleakkora erőt képviseltünk, keményen küzdöttünk. A Cowbells egyszerűen túl nagy falat volt és hamar elhúzott. Amiatt viszont csalódott vagyok, hogy nem sikerült teljes erőbedobással nekimenni az ellenfelünknek, hiszen jobban kellett volna harcolnunk. Az irányítónk ismét nagyon sokat fejlődött, és mivel voltak hiányzók futó poszton, ezért nagyobb teher hárult rá. Sajnos, mivel az offense-ünk nem volt túl sokat a pályán, így a defense-ünk itta meg ennek a levét, sőt rossz mezőnypozíciókba is kerültünk sokszor. Most lesz két hetünk arra, hogy felkészüljünk az elődöntőre. A csapattól azt várom majd, hogy szívvel játszanak. Voltak alkalmak, amikor jól játszottunk a szezonban, de ha jól össze tudunk rakni egy meccset, akkor jobbak lehetünk.
Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Szorosabb meccset vártunk, még annak ellenére is, hogy sok sérültjük volt. Viszont elégedett voltam a csapatommal, mivel sikerült négy negyedet jól összerakni. Rövidek voltak a play-eink és nagy hangsúlyt fektettünk a futásokra. Ám ez a találkozó egyben egy felkészülési mérkőzés volt nekünk a Monarchs-ra. Az egy teljesen más összecsapás lesz. Viszont szeretnénk elnézést kérni a Tigers-szurkolóktól a meccs után történtekért. Olyan fegyelmi vétséget, amelyet a játékosunk elkövetett az összecsapást követően, az minket is meglepett. A fegyelmezés nem fog elmaradni!
Budapest Wolves-Miskolc Steelers 80-40 (14-14, 21-12, 20-7, 25-7)
Pontszerzők: Darrell Tate 5 TD, Poprádi Márk 2 TD, Lenner Péter, Gecser Máté, Illésy Kristóf, Nemes Nátán 1-1 TD, Merucza Attila, Bicskei Dániel 1-1 S, Madarassy Kristóf 10 XP, illetve Szabó Krisztián 3 TD, Dion Williams 2 TD, Troy Rice 1 TD, Kiss Tamás 4 XP.
Fotó: Radó Norbert
Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Szép a 80 pont, de attól nem leszünk jobbak, mivel a 40 kapott pont is sok. Az offense hozta a kötelezőt, de a defense-ünknek van még mit fejlődnie. A két amerikai import Troy és Dion nagy napot fogott ki, illetve Jordan is kiválóan játszott. A védelmünk az első félidőben a nem elvárt módon teljesített, amin majd túl kell lépnünk. Nehéz kérdés az, hogy kihez utazunk, mert mind a Monarchs és mind a Cowbells egy nehéz ellenfél. De, aki jön, azt le kell győznünk!
Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Ha valaki azt mondja nekem a mérkőzés előtt, hogy 40 pontot szerzünk a Wolves ellen megmosolyogtam volna, mint ahogy azt is, ha valaki 80 kapott pontot jósol a védelmünknek. Szombaton mind a kettő bekövetkezett, mégsem tudok őszintén mosolyogni. Nehéz bármit is mondani, hiszen tudjuk, hogy a támadó csapatrészünk jól működik. Ezt bizonyítja, hogy az alapszakaszban a Wolves és Monarchs védelmének is mi vittük a legtöbb pontot. Viszont a védelmünk hiába végez kemény munkát és hiába fektetünk, szinte minden időt az edzéseken a védelem erősítésére, ez nem jön ki egyelőre a csapatból a mérkőzéseken. Az sem segítette a munkát, hogy különböző okok miatt nagyon szűk kerettel kellett megpróbálni a „lehetetlent”. A kánikula és Dion második félidőre való kiesése volt az utolsó csepp, ami megoldhatatlan feladattá tette a mérkőzést fiatal csapatomnak. Amíg bírtuk erővel megszorítottuk a Wolves-t és ezért, meg a küzdőszellemért, hogy az utolsó pillanatig nem adtuk fel, köszönet és tisztelet a játékosaimnak. Ha ezt az akaratot vasárnapra át tudjuk menteni a Bulldogs elleni mérkőzésre, megszerezhetjük az első HFL-győzelmünket és a mosolyom is őszintébb lesz.
Bratislava Monarchs-Győr Sharks 64-21 (20-7, 23-14, 14-0, 7-0)
Pontszerzők: Patrik Slusny 3 TD, Jakob Lukác, Paul de Pass 2-2 TD, Juraj Sanitra, Rastislav Hebort 1-1 TD, Stefán Slovák, Jakub Fekete 2-2 pt, Milos Brankovic 3 XP, Tomas Strba 3 XP, illetve Schwarz Ferenc, Rácz Balázs, Forgó Gergő 1-1 TD, Benkő Szabolcs 3 XP.
Fotó: Matus Kelemen
Christoph Dreyer, a Bratislava Monarchs vezetőedzője: Eléggé kemény meccs volt. Az első félidőben két labdavesztésünk volt, amelyet ki tudott használni a Sharks. Ennek ellenére az offense-ünk elég pontot szerzett ahhoz, hogy előnnyel kezdhessük a második játékrészt. A Folytatásra tudtunk változtatni, amelynek eredménye, hogy a Sharks nem szerzett több pontot. A csapat nagyon jól dolgozott és még mindig tartjuk az első helyünket. A Cowbells ellen már nehezebb lesz, hisz lesznek hiányzóink. Egy budapesti csapat ellen mindig jó egy nagyvárosi csatát vívni!
Becs Péter, a Győr Sharks játékosa: A mérkőzés előtt is tisztában voltunk vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesebb csapat, viszont mindent megtettük, hogy a lehetőségeinkhez mérten maximálisan felkészüljünk és helyt álljunk. A futásokat jól levédekeztük, de szerencsére a Monarchs támadósora nem erre épített, így a passzjátékokkal meggyűlt a bajunk. A passzvédekezésnél nagy hibánk volt, hogy nem volt passzvédekezésünk. A támadósorunk az első félidőben elég jól működött, majd a második félidőre ők is. Felvették a védelem ritmusát, aminek köszönhetően a drive-jaink punt-tal értek véget. A megérkezett nyári melegnek köszönhetően még jobban kijöttek a két csapat közötti különbségek, mint például a létszám és a cserelehetőségek. A jobbtól kikapni nem szégyen, viszont nem is jó érzés. Úgy gondolom, hogy megtettünk mindent, amit tudtunk, tegnap sajnos csak ennyire volt elég.


