Cikksorozatunkban olyan játékosokat mutatunk be, akik meghatározók lehetnek a szezonban.
Ugyan csak egy mérkőzés lesz a hétvégén, de ezúttal is négy játékos lesz a terítéken. Lássuk, hogy ezen a héten kik lesznek a „Reflektorfényben”.
Baldauf Attila (OLB), Győr Sharks
A Győr Sharks egyik régi motorosa Baldauf Attila, aki már a kezdetek óta a Cápákat erősíti. Korábban még elkapóként is játszott és gyűjtögette az értékes yardokat csapatának, de a defense-ben jobban érezte magát. Ő is egy olyan játékos, akire bármikor számíthat nem csak az edzője, de a csapattársai is. A passzvédekezéssel nem szokott gondja lenni, ami pedig fizikumban hiányzik nála, azt pótolja a technikássága. De már nemcsak játékosként, hanem edzőként is nagy részt vállal a csapat munkájából, hiszen ő is segít az U14-esek felkészítésében.
Péter Csaba (LB), Docler Wolves
Egy újabb öreg motoros kerül előtérbe, de ő már más csapatban játszik. Péter Csaba is a Farkasok egyik elnyűhetetlen játékosa, aki nagyon keményen dolgozik a pályán és az edzéseken is. Nem véletlenül magyar válogatott, hiszen a fiatal tehetségek sem tudják őt kiszorítani a Wolves kezdőjéből. A korával együtt a sebessége is egy kicsit megkopott már, de a rutin folyton viszi őt előre, nem hiába a defense egyik vezére. Egy kőkemény amerikai focista, akit egykönnyen nem lehet leparancsolni a pályáról.
Lesi Tamás (RB), Újbuda Rebels/Budapest Cowboys
A Lázadók futója sem mondható már mai gyereknek a klubnál. Lesi Tamás is hosszú ideje szolgálja a csapatát és running back-ként több védelemnek is sokszor borsot tört már az orra alá. Lesi alacsony termetének köszönhetően könnyedén megtalálja a lyukakat a védelemben és át tud bújni ezeken a réseken. Emellett még sebessége és ereje is segíti őt, hogy előre haladjon a pályán. A Hurricanes ellen már sikerült pontokat szereznie, de egy hét múlva a Wolves ellen már nehezebb feladata lesz, hiszen egy masszív és erős védőfallal kell majd szembenéznie. Azonban, ha már jelentős yardokat tud hozni a Rebels-nek, azzal még vezetőedzője is megelégszik.
Czirók Márton (QB/WR), Budapest Hurricanes
A Hurrikánok egyik fiatal gyöngyszeme az ifjú játékos, aki irányító és elkapó poszton is bevethető. Czirók már a tavasz során a divízió II-ben és a CEI-ben is megmutatta, hogy remekül helyt áll QB-ként. Ugyan jól mennek neki a passzok, de ő inkább a gyorsasága miatt számít veszélyes játékosnak, hiszen amikor csak megiramodott, többször is jelentős yardokat vagy éppenséggel hatpontosokat hozott csapatának. Ám amíg Bencsics Márk egészséges, elkapóként kell játszania, ahol szintén jól végzi a dolgát. Idén az Újbuda Rebels ellen megszerezte első elkapott touchdown-ját és a Győr ellen elképzelhető, hogy akár többet is összehozhat, ha Bencsics Márk kiszúrja őt a pályán egy pontos átadással.
Fotók: Bratincsák Péter, Kökény János, Váradi Barna és Király Etelka
