Három mérkőzést rendeznek ezen a hétvégén a harmadosztályban.

Múlt héten „csak” egy összecsapást láthattak a Divízió II-ben, ám ezúttal már beindul a legalsóbb liga is.

Szombaton a bajnoki címre is esélyes Budapest Eagles fogadja a tavalyi szezon meglepetéscsapatát, a Dabas Sparks-ot. Ha a 2014-es szezont nézzük, akkor a Szikrákat kiálthatnák ki a mérkőzés legfőbb esélyesének, hiszen a tavalyi rájátszásban pont a Sasokat ejtette ki Bíró Krisztián együttese. Azonban azóta nagyot fordult a kocka, hiszen tavaly augusztus óta új vezetőedzővel, Boda Gáborral vágtak neki a szezonnak a fővárosiak, amely látszólag pozitív irányba terelte a csapatot.
image 2.phpA Szikráknál voltak fontos távozók, de bővült is a csapat. Ám még nem biztos, hogy meg tudják ismételni a tavalyi bravúrjukat, amellyel a negyeddöntőig meneteltek. Viszont nem lehet azt mondani, hogy a Sparks nem alapozott volna a szezonra, mivel 3 felkészülési meccse is volt, amelyen az újoncokat be lehetett építeni a csapatba és ki lehetett próbálni az új taktikai elemeket. Ezek után elképzelhető, hogy a Sasok otthonában meglepetésnek lehetünk szemtanúi.

Boda Gábor, a Budapest Eagles vezetőedzője:Nem gondolom, hogy meglepetés fog születni a Dabas ellen. Nagyon bizakodók vagyunk, hiszen teljesen fel tudtunk készülni a szezonra. Amikor a csapathoz érkeztem tavaly augusztusban, akkor teljesen átalakítottunk mindent, gyakorlatilag így a nulláról kezdtünk. Kielemezgettük a Dabast a felkészülési meccseik alapján és ugyan van néhány ügyes játékosuk, de mi a győzelemért fogunk játszani.

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: A sok váratlan és egyben negatív történés ellenére –amik az utolsó pillanatig befolyásolták a végleges roster kialakulását– azt gondolom, hogy minden szempontból felkészültünk a bajnokságra. Volt 3 nagyon tanulságos felkészülési meccsünk, így a meccsrutin is megvan és minden adott egy sikeres szezonhoz. Az Eagles ellen egy harciasan és az utolsó pillanatig fegyelmezetten küzdő csapatot szeretnék látni!

 

Budapest Eagles-Dabas Sparks
Időpont: április 11. (szombat), 15.00
Helyszín: Budapest, Tungsram Sporttelep (Tábor utca 22.)
Belépő: 500 Ft (14 év alatt ingyenes)

 

A visszatérő fogadja az újoncot, azaz a Zala Predators hazai pályán a Győr Sharks 2 ellen játszik. A Ragadozókat legutóbb 2012-ben láthattuk, de most újult erővel és szombathelyi, valamint kaposvári játékosokkal kiegészülve nagy ambíciókra törnek idén. A Predators egy fizikailag kemény csapat, a Crushers-játékosokkal pedig csak még félelmetesebb erőt képviselhetnek majd tavasszal. Azonban ezt a Sharks 2 ellen is igazolnia kell az együttesnek.
abert zoltan foto_markus_peterA Cápák először indítottak másodikszámú csapatot a szezonban, amellyel tapasztalatot szereznének fiataljainak és újoncaiknak, de egyben játéklehetőséget biztosítanának néhány HFL-játékosnak is. Elsőre nem tűnik egy rossz elegynek a Sharks 2, de a rutintalanság az, ami még nagy hátránynak számít a többi csapattal szemben.

Steven Benefield, a Zala Predators vezetőedzője: A nagy távolság miatt nem tudtunk mindig tökéletesen készülni a szezonra, és a szombathelyiekkel, valamint a kaposváriakkal is csak hétvégénként tudtunk összejönni. Azonban ezek a srácok nagyon jó elegyet alkotnak, és ez fogja meghatározni a szezonunkat, mert egy 54-es kerettel vágunk neki a tavasznak. A Sharks 2-ről nem tudok túl sokat, talán 3 vagy 4 veterán játékosuk lesz, de a többi fiatal. Úgy gondolom, hogy jó szezon elé nézünk, és már izgatottan várjuk az első meccsünket, amin győzelmet szeretnénk aratni.

Vorholt Viktor, a Győr Sharks 2 offensive koordinátora: Még úgy látjuk, hogy felkészülésben vagyunk, de tele vagyunk tehetséges fiatal játékosokkal. Velük együtt és 4 HFL-es kerettaggal indulunk neki a szezonnak. Folyamatosan edzünk és fejlődünk, viszont a Predators elleni meccsünk lesz a legnehezebb. Egy fizikális csapatról van szó, amely a Szombathellyel csak erősödött. Az első meccsünkön nem a győzelem lesz a cél, hanem hogy lássuk a srácoknál a fejlődést és a szép megmozdulásokat.

 

Zala Predators-Győr Sharks 2
Időpont: április 12. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Ifjúsági és Sportcentrum (Vágóhíd utca 16.)
Belépő: Ingyenes

 

Bemutatkozik a Divízió II. másik 2-es számú csapata, az Újpest Bulldogs 2. Mint ismert a Kutyák már évek óta tudatosan építik fel az együttest, amely rengeteg jó képességű fiatalt termelt ki az elmúlt pár évben. Most ezek az ifjoncok és néhány idősebb játékos a harmadosztályban bizonyíthat, ahol már nagyobb kihívás vár rájuk.
IMG_0470Az első nagy kihívás viszont egy kevésbé sem gyenge egyesület, a visszatérő Jászberény Wolverines ellen lesz. Egy kicsit furcsa lesz a Rozsomákokat újra a pályán látni, ráadásul a Divízió II-ben, hiszen eddig a másodosztályban szokhattuk meg Balogh Kornél együttesét. Ennek ellenére megerősödve és nagy ambíciókkal tért vissza a Jászberény, amely szeretne a rájátszásig eljutni 2015-ben.

Czuprik Zoltán, az Újpest Bulldogs egyesületi vezetője: Alapvetően a 2-es csapatunk azért jött létre, hogy akik a HFL-ben kevesebb lehetőséget kapnak, azok itt bizonyíthassanak, illetve mellettük a fiatalok is meccstapasztalattal gazdagodjanak. Nem készülünk specifikusan a csapatokra, hanem a Bulldogs HFL-es játékát próbáljuk átadni ezeknek a srácoknak. A Jászberény egy kemény csapat, amely küzdeni nagyon jól tud. Számunkra az a fontos, hogy a srácok meg tudják mutatni, hogy jól elsajátították az eddig tanultakat. Ha ez győzelemben is megmutatkozik, akkor ennek külön örülünk.

Balogh Kornél, a Jászberény Wolverines vezetőedzője: Az ellenfél kiléte teljes ismeretlenségbe burkolózik felénk, így a játékerejüket nem tudom megítélni. De mivel első meccsünk és nagyon bennünk van a drukk a kihagyás, és ezáltal a visszatérés miatt, legyen bárki az ellenfél, mindenképp győzni megyünk. Mindenképpen sportszerű, de kemény meccset várok. Most elválik mit ért nekik a felkészülés a HFL-es csapatukkal, és mennyire jött be nekünk az alapozás során, hogy 200 km-eket utazgattunk 1-1 közös edzésért. Munkánkat nagyban könnyíti, hogy van több sérültünk, van, akinek másik 2 meccse lesz még aznap és nem tart velünk vagy nem készült el az orvosija, vagy éppen külföldön van dolga. Nem lesz gond a csapategységeket összeállítani. A buszon biztosan kényelmesen elférünk odafelé, de mindettől függetlenül szeretném, ha vasárnap mi harapnánk meg a kutyákat!

 Fotók: Abért András, Durucz Ádám, Gémesi Balázs, Márkus Péter, Váradi Barna és Király Etelka

Újpest Bulldogs 2-Jászberény Wolverines
Időpont: április 12. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Budapest, Tungsram Sporttelep (Tábor utca 22.)
Belépés: 1000 Ft

 

Leave a comment