Az Újpest Bulldogs 6-0-ra nyert a Budapest Cowboys otthonában a Junior Bajnokság első fordulójában.
Mindig is nagy rangadóra készülhetett az, aki egy Cowboys-Bulldogs meccsre kilátogatott és ez nem volt máshogyan a Junior Bajnokságban, hiszen két remek utánpótlással rendelkező csapatról mérte össze erejét. A Kutyáknál már tavaly is egy nagyon tehetséges fiatal gárda jutott el a döntőig, amelynek egy része idén is ott volt a keretben, a Lovászfiúknál viszont az Újbuda Rebels ifjoncai is szerepelnek ebben a szezonban. A két gárda között viszont két field goal döntött vasárnap
Az első két negyedben egyértelműen a védelmek domináltak, mert míg a Cowboys sokszor nehéz helyzetbe hozta az Ábrahámi Dávid irányította offense-t, addig a Bulldogs jól levédekezte a hazaiak futásait, ráadásul egy interception-t is jegyzett.

A második félidőben a Kutyák szerezték meg a vezetést Márton Márk 23 yardos mezőnygóljával, amelyre azonnal jött is a vendéglátók válasza, miután Takács Bence egy 90 yardos visszahordott touchdown-t szerzett. Azonban az Cowboys üdvrivalgás hamar elhalkult, miután a bírók korai ünneplés miatt elvették a hatpontost. Takács Bence mellett Márton Márk vált végül főszereplővé, aki az utolsó játékrészben egy újabb mezőnygóllal eldöntötte az összecsapást. Egy nagyon szoros meccsen végül a Kutyák juniorjai 6-0-s győzelemmel kezdtek a fiatalok viadalán.
Fotók: Környei Béla
Budapest Cowboys Juniors-Újpest Bulldogs Juniors 0-6 (0-0, 0-0, 0-3, 0-3)
Pontszerzők: Márton Márk 2 (mezőnygól).

Karim Trabelsi, a Budapest Cowboys Juniors vezetőedzője: Sajnos hiányzott a fegyelem a játékunkból, a srácokon nem éreztem, hogy fejben teljesen a pályán lennének. Szerintem az eredmény nem azt mutatja, hogy jobbak lettek volna. Az irányítónk nem játszott rosszul, de még mindig sokat kell tanulnia. A defense-ünk remekül tette a dolgát, viszont a támadásoknál nem elég a futójáték, hanem a passzok is kellenek. Ezen még javítanunk kell.
Czuprik Zoltán, Újpest Bulldogs Juniors vezetőedzője: Nagyon kemény meccs volt és a srácoktól azt kaptam, amit vártam, hiszen teljes erőbedobással dolgoztak. Egy fizikailag jól felkészült csapat ellen kellett játszanunk, amit mi szívvel és akarattal ellensúlyoztunk. Nagy hangsúlyt fektettünk a speciális csapategységek felkészítésében, amelyet örülök, hogy ezen a meccsen kamatoztatni tudtunk. Sajnos viszont az offense-ben néha hiányoztak az utolsó yardok, amik szükségesek lettek volna, hogy az end zone-ba beérjünk.
További eredmények:
Young Guns United-Szolnok Soldiers Juniors 28-6 (0-0, 14-0, 0-0, 14-6)
Pontszerzők: Varga Bence 2 (2pt: Horváth László), Győri Benedek, Kovács Bence (2pt: Varga Bence, illetve Kolompár Dávid.

Fotó: Kárpáti Gábor
Bachrathy Kornél, a Young Guns United vezetőedzője: Jó játékkal sikerült egy jó ellenfelet megfognunk, a védelmünk pedig sok labdát szerzett. Nagyon bizakodók vagyunk, hiszen megtettük az első nagy lépést az idei Junior Bajnokságban. Az offense-ünk és a defense-ünk nagyon jól teljesített, viszont a Soldiers támadóegysége nem volt túl hatékony. Még ott van előttünk a Cowboys és a Bulldogs, amely két nagyon kemény ellenfél, de ha jól felkészülünk belőlük, akkor bármi lehet.
Szűcs Botond, a Szolnok Soldiers Juniors vezetőedzője: Voltak jó megmozdulásaink, de még látszik a közös munka hiánya, hiszen még a két csapatot jól össze kell hangolni. A Young Guns defense-e nagyon energikus volt és a támadásainkat szinte tönkretették. A következő alkalomra jobban meg kell tanulnunk a playbook-ot, mert a Hurricanes ellen nagyon nehéz dolgunk lesz és belőlük jól fel kell készülnünk.
