Kiélezett meccsen nyert a Monarchs, a Tigers ismét győzött.
Pozsonyban két fővárosi csapat mérte össze erejét egy HFL Szuperrangadón. A Budapest Wolves sok hiányzóval utazott Szlovákiába, de mindenképp javítani akart a Bratislava Monarchs ellen.
A kiélezett összecsapáson már az első negyedben vezetéshez jutott Christoph Dreyer együttese az egész alapszakaszban eddig kiválóan együttműködő Ferni Garza-Paul de Pass tandemnek köszönhetően. Hamar jött a válasz a Farkasoktól. Bencsics Márk rendelkezésére rengeteg elkapó áll a Wolves-nál, ám ezúttal ő Gecser Mátét választotta, aki kiegyenlítette az állást. Storcz András egypontosával fordított a Wolves. Azonban Storcz-nak ez volt az utolsó pontot érő megmozdulása az összecsapáson, hiszen sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.
A második negyedben ismét a Garza-de Pass páros hozta a legtöbb yardot a Bratislavának, utóbbi pedig egy újabb hatpontossal visszaszerezte csapatának a vezetést. Ezzel a TD-vel 12-7-es hazai előnnyel vonulhattak le a csapatok a szünetre.
Nagy izgalmak vártak a kilátogatókra a második játékrészben is. Az elején a Storcz helyett rúgó Madarassy Kristóf kezdte a vendégek pontszerző hadjáratát egy félpályás mezőnygóllal. Azonban a hazaiak gyorsan válaszoltak a pontszerzésre de Pass harmadik elkapott touchdown-jával, amely után Juraj Sanitra is feliratkozott egy kétpontossal. Ezután a Wolves is összehozott egy kétpontost, de a Monarchs-nak, miután Hartai Gábor túldobta Majoros Csabán a labdát, amely az end zone-on keresztül el is hagyta a pályát.
Az utolsó játékrészre még bőven maradtak izgalmak, hiszen Gecser Máté elkapott hatpontosával ismét lőtávon belül volt a Wolves. Jött azonban az újabb hazai válasz ismételten Paul de Pass révén, aki negyedik touchdown-ját is megszerezte az összecsapáson. Ezután pedig Juraj Sanitra duplázta meg kétpontosainak a számát. A Farkasoknak még ekkor volt idejük arra, hogy fordítsanak és Bencsics Márk touchdown-jával, valamint Madarassy extrájával közel jártak ahhoz, hogy egalizáljanak. A találkozó végén volt is rá lehetőségük, de Bencsics átadását az end zone-on belül Lubos Svolik szerezte meg, amellyel a Bratislava Monarchs megnyerte idei első rangadóját.
A Budapest Wolves legközelebb május 25-én a Győr Sharks otthonába látogat, míg a Bratislava Monarchs a Cowbells vendége lesz május 24-én.
Fotók: Radó Norbert
Forrás: mafsz.org
Bratislava Monarchs-Budapest Wolves 30-23 (6-7, 6-0, 10-3, 8-13)
Pontszerzők: Paul de Pass 4 TD, Juraj Sanitra 2 2pt, Hartai Gábor (Wolves) 1 S, illetve Gecser Máté 2 TD, Bencsics Márk 1 TD, Madarassy Kristóf 1 FG és 1 XP, Storcz András 1 XP.
Christoph Dreyer, a Bratislava Monarchs vezetőedzője: A HFL 3 legjobb csapata közül kettő olyan együttes csapott össze, amelyeket kiváló edzők alkotnak. A mérkőzést az tette szorossá, hogy több büntetést is kaptunk. Viszont, amikor kellett pontot szereztünk, amikor kellett megállítottuk őket, így jól jöttünk ki a meccsből. Nagyon fontos győzelmet szereztünk a Wolves ellen.
Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Az biztos, hogy ez volt a szezon eddigi legjobb meccse, de persze jobb lett volna, ha mi nyerünk. Nem játszottunk rosszul, de sok hiányzónk volt és emiatt még látszott, hogy néhol nem vagyunk összeszokva. Sajnos ezen a találkozón is, mint a Cowbells ellen, a végén a kezünkben volt a lehetőség a győzelemre, de nem tudtunk élni vele. Viszont azt érzem, hogy van tartalék a csapatban, már csak néhány hibát kell kijavítanunk.
Nyíregyháza Tigers-Újpest Bulldogs 38-15 (7-0, 14-0, 10-9, 7-6)
Pontszerzők: Jamar Dials 3 TD, Yuriy Nahornyak, Lesiv Pavlo 1-1 TD, Sviatkó Gábor 1 FG és 5 XP, illetve Dudog Dávid, Ábrahámi Dávid 1-1 TD, Farkas Géza 1 S, Füles Tamás 1 XP.
Fotó: Janics Attila
Bradley Hebing, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: Fejben nem készültünk fel eléggé a Bulldogs-ra. Túl könnyelműen vettük ezt a mérkőzést, ráadásul a Kutyák megmutatták, hogy van tartásuk és nagyot küzdöttek. Remek edzői stáb áll mögöttük. A special team-ünknek köszönhetjük a győzelmet, főleg hogy Jamar Dials két kickoff-ot visszahordott TD-re. A védelmünk jól dolgozott az egész meccsen, de a következő ellenfelünk, a Miskolc Steelers már keményebb dió lesz, hiszen a védőknek meg kell majd állítaniuk Troy Rice-t, a Tigers egykori játékosát. Az irányítónk, Tóth Gábor meccsről meccsre folyamatosan fejlődik és remélem, hogy a Steelers ellen is jól teljesít majd.
Pacuk László, az Újpest Bulldogs vezetőedzője: Ez a mérkőzés inkább bosszantó volt. A defense-ünk jól játszott, de szinte semmi sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az offense-ünk sokat hibázott, ráadásul sok büntetést is kaptunk. Sajnos a meccs végén azt is éreztem a srácokon, hogy mentálisan és morálisan is szét voltak esve. Nem lehetett látni rajtuk azt a boldogságot, amit a Cowbells elleni mérkőzés után észrevettem.
