Megszerezte első győzelmét a szezonban a Tata Mustangs.

Izgalmas mérkőzésre lehetett számítani Tatabányán a Mustang-Titans párharcon. Az elvárásaink beigazolódtak!

Az első negyedben a fővárosiakhoz került az előny, miután Rajkó Attila egy szélső futással begyötörte a labdát a pontszerző területen belülre. Göbölyös Gábor berúgta az extrát.
11267752_10153132816737745_4629633866092166069_nA második játékrészben növelni tudta fórját a Titans, köszönhetően jól működő futójátékának. Ezúttal Kollár Bence szerezte meg a fővárosiak második hatpontosát. Göbölyös extrája ezúttal sikertelen volt, miután a Mustangs játékosai blokkolták a kísérletet. A Titánok felé billent a mérleg a szünetben, de a második félidő tartogatott még izgalmakat.

A harmadik negyedben a védelmek kiválóan tették dolgukat, amit a 0-0 is bizonyít, így a döntés az utolsó negyedre maradt. A Tatának viszont sikerült a negyedik játékrészre felpörögnie és Nagy Tamás, valamint Mátrai Bence összjátékából utóbbi volt eredményes. Az egypontost Labancz Bence szerezte meg. A mérkőzés az elmúlt két szezonhoz hasonlóan ismét szoros végjátékot hozott. A Mustangs viszont meg tudta fordítani az állást ismét Mátrai Bence elkapásával, amely után Labancz belőtte az extrát. Ugyan egy ponttal vezettek a hazaiak, de a végén field goal távig jutott a Titans, ám Göbölyös Gábor kísérletét blokkolták a Vadlovak, így 14-13-ra megnyerték a találkozót.
11078149_10153132813372745_2719483427218430062_nA Tata Mustangs legközelebb június 13-án a Budapest Cowbells 2 vendége lesz, míg a Titans május 30-án a Dunaújváros Gorillaz otthonába látogat.

Fotók: Molnár Tamás

 

Tata Mustangs-Budapest Titans 14-13 (0-7, 0-6, 0-0, 14-0)
Pontszerzők: Rajkó Attila, Kollár Bence 1-1 TD, Göbölyös Gábor 1 XP, illetve Mátrai Bence 2 TD, Labancz Bence 2XP.

Mátrai Bence, a Tata Mustangs elkapója: Igazából már a mérkőzés előtt éreztük, hogy egy nagyon kiélezett és izgalmas meccsnek nézünk elébe, mivel évről évre nagyon szoros mérkőzéseket játszunk a Titans-szel. Ennek ellenére a meccs első félideje nem ezt a képet mutatta. Mindkét csapategységben halmoztuk a hibákat, ez szerintem betudható a dekoncentráltságnak és az előző meccsekről ránk ragadt hangulatnak. Aztán történt valami a félidőben, lehet, hogy az edzőnk beszéde, lehet, hogy az egymáshoz fűzött bíztató szavak, de végre elkezdtünk játszani és bízni egymásban. Az offense is feltámadt és termelték a yardokat, Juhász Ádám szokás szerint őrölte az ellenfél védelmét a futásaival, Labancz Bence pedig a tőle megszokott játékot mutatta, de igazából bárkit kiemelhetnék, mert mindenki tette a dolgát! A defense szokás szerint a második félidőre ébredt fel hasonlóan az előző két meccshez. Ezek összessége hozta meg a sikert ezen a végletekig küzdős, de sportszerű találkozón. Mindkét csapat emelt fővel hagyhatta el a játékteret és a kilátogató nézőknek sem lehetett panasza.

Sallai Péter, a Budapest Titans cornerback-je: A tataiakkal a tavalyiakhoz hasonló mérkőzést vívtunk. Máshogy álltak a második félidőhöz, mint az elsőhöz. Úgy gondolom, hogy az első TD-jük, amelyet egy szerencsétlen megmozdulásunk után hoztak össze, az felhozta őket. De emellett a szerencse sem mellettünk állt, mivel a második extrakísérletünket és a field goal-unkat is blokkolták. Egyelőre még nem számolgattunk a rájátszást illetően, de ha a Tata megveri a Cowbells 2-t, akkor nehéz helyzetbe kerülünk. Két nagyon kemény meccsünk lesz, amelyeknél fejben ott kell lennünk, ha ez nem sikerül, akkor minden bizonnyal nehéz pillanatokra számíthatunk a továbbiakban.

Leave a comment