Bíró Krisztián szerint kiegyenlítettebb a mezőny, de a rájátszásra pályázik csapatával.

A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt a Dabas Sparks teljesítménye, hiszen másodéves gárdaként tavaly eljutottak a rájátszásig, sőt a negyeddöntőig meneteltek. Olyan csapatokat sikerült megszorongatniuk, mint a Debrecen Gladiators vagy a Budapest Hurricanes II, ám le tudták győzni az Újbuda Rebels II-t is.

Azonban a Szikráknak évről évre változik a kerete, mivel több remek képességű játékos is erősebb alakulatnál próbál nagy sikert elérni. Ennek ellenére évről évre fejlődik a dabasi egylet, amely akár idén tovább menetelhet, ha playoffba jut. Bíró Krisztián, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy a felkészülésük jó irányba halad, valamint létszámban is előre haladtak.

269575_501730749844589_346857225_n„Január közepén kezdtük el a felkészülést a bajnokságra” – mondta a Dabas szakvezetője. – „Sajnos viszonylag sok sérült játékosunk van, de szerencsére sok az újonc is, így van munka bőven. Már szokásosnak mondható módon, idén is három edzőmérkőzést játszunk a szezon kezdete előtt. De természetesen a meccseken kívül is vannak edzések, hétköznap és hétvégén is. Eddig az elképzeléseink szerint halad a felkészülés. A keret – mint eddig minden évben – idénre is sokat változott az előző évhez képest. Igaz, a gerincét ugyanazok a „régi” játékosok alkotják, mint eddig. Sajnos sokan arra kényszerültek, hogy abbahagyják a sportot. 1-2 játékosunk magasabb osztályú csapatban folytatja a pályafutását. De szerencsére sok új játékosunk is van, így létszámbeli változás csak pozitív irányba történt”.

 

A sorsolás nem számít

A Szikráknak nem lesz könnyű a versenynaptára. Már az első összecsapásukon a Divízió II. egyik legerősebb csapatához látogatnak, a Budapest Eagleshöz. Azonban a folytatás sem lesz egy leányálom, miután az egyik nagy ellenfelük otthonába látogatnak, a bajnokság másik aranyesélyes alakulatához, a Szekszárd Bad Boneshoz. Az alapszakasz második felében sem lesz könnyű dolga a Sparksnak, mivel a visszatérő Zala Predators vendégeként kell helytállniuk. A Dabas végül a Debrecen Gladiatorst fogadja hazai pályán, amelyet még nem sikerült legyőznie, mióta a Divízió II-ben szerepel. Emlékezhetünk, hogy a két együttes jó meccseket vívott, így Bíró Krisztián szerint is ez egy fontos találkozó lesz.
141
„Én azt gondolom, hogy nagyjából kiegyenlített a mezőny, így nem létezik jó vagy rossz sorsolás” – beszélt a versenynaptárról a Sparks trénere. – „Szóval rendben van. Mi minden meccsen győzni akarunk és erre mindig meg is lesz az esélyünk. Abban viszont biztos vagyok, hogy sokat fejlődött minden csapat tavalyhoz képest, így nagyon szoros mérkőzésekre és egy kiélezett bajnokságra számítok. Számomra egy negatívum van a sorsolással kapcsolatban; nagyon keveslem az alapszakasz meccsek számát. A Debrecen Gladiators elleni összecsapás lesz a legfontosabb találkozónk. Elsősorban azért, mert az lesz az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésünk és azon a meccsen sok minden eldőlhet, bármilyen pozícióban is vagyunk előtte. Másodsorban azért, mert tavaly egy nagyon jó mérkőzésen, az utolsó percben fordítva sikerült elvinniük Dabasról a W-t. Plusz náluk és nálunk is vannak olyan játékosok, akik anno több éven keresztül ugyanabban a csapatban játszottak. ”

 

A playoff a cél

A Dabas Sparks tavaly szép teljesítménnyel nyomult az alapszakaszban és a rájátszásban is meglepte és megnehezítette a dolgát a későbbi döntős Budapest Hurricanes II-nek. A nagy változások és a mezőny átalakulása után sokkal keményebb idényük lesz a Szikráknak, de idén akár ugyanolyan meglepetést is okozhatnak, mint 2014-ben. Ki tudja, akár még nagyobb meglepetés is lehet belőle.
10345803_10152238288547169_2121361874230385666_n
„Mindenképpen szeretném a tavalyi évhez hasonlóan, idén is rájátszásban látni a csapatot, és ha ott minél előrébb jutna” – beszélt a célokról Bíró Krisztián. – „A playoff elérése idén lehet, hogy kicsit nehezebb lesz, mint tavaly, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Összességében a cél, hogy minden egyes játékos a lehető legtöbbet fejlődjön és ezzel együtt a csapat is. Hogy ez mire lesz elég, azt meglátjuk.”

A 2015-ben nehezen lehet kipécézni a rájátszás résztvevőit, de mint tudjuk, az NFL is rejtegetett izgalmakat ősszel és télen. A Dabas is érdekessé teheti ezt a bajnokságot, ahogy tavaly tette.

Fotók: Szente Attila, Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

16168_1022644091086583_4003515046287503884_nDabas Sparks

Alapítás éve: Dabas Sparks
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: Playoff résztvevő 8. helyezés (2014)
2015-ös edzői stáb: Bíró Krisztián (vezetőedző és defensive koordinátor), Perlaky István (offensive koordinátor)

 

A Dabas Sparks sorsolása:

Április 11.: Budapest Eagles (idegenben)
Május 9.: Szekszárd Bad Bones (otthon)
Május 23.: Zala Predators (idegenben)
Június 14.: Debrecen Gladiators (otthon)

Leave a comment