Kiélezett helyzet alakult ki a hétvégén, hiszen a döntőbe jutás a tét. Két héttel ezelőtt kiderült, hogy bármi megtörténhet és még a leggyengébb csapat is gondot okozhat. Itt most más helyzet van, hiszen a legjobb alakulatok küzdenek meg egymással a miskolci fináléért.
1. (+1) Miskolc Renegades (4 gy, 1 v)
Az elődöntő előtt a Renegátok visszavették az első helyet az erősorrendünk élén, hiszen egy nagyon magabiztos győzelmet arattak a negyeddöntőben, sőt még pontot sem engedtek az Újbuda Rebels II-nek. A borsodiak minden bizonnyal nemcsak visszavágnának a Tigriseknek az alapszakaszbeli vereségért, de bejutnának a hazai rendezésű döntőbe.
2. (-1) Nyíregyháza Tigers II (4 gy, 1 v)
A Tigers II egy helyet visszacsúszott a power ranking-en. Ugyan nyertek a Szombathely Crushers ellen, de a második félidőben nem szereztek pontokat, ami nem biztos, hogy jó jel az összecsapás előtt. Troy Rice is kiváló formában játszott a negyeddöntőben, de az elődöntőben minden bizonnyal még jobban felszívja magát.
3. Budapest Hurricanes II (5 gy, 0 v)
A Dabas ellen még az elején úgy nézett ki, hogy sima lehet, de a végén a Szikrák majdnem meglepték a Bencsics-legénységet. Ennek ellenére Czirók Márton meghatározó játékosnak bizonyult, hiszen újra három touchdown-t szerzett. A Szekszárd ellen hazai pályán kell kiharcolniuk a döntőben való részvételt, amire minden esélyük megvan, ha csak az alapszakaszbeli meccsüket nézzük, amin 49-35-re nyert az akkor vendégként játszó Hurricanes II.
4. (+1) Szekszárd Bad Bones (4 gy, 1 v)
A Rosszcsontok egy év után ismét bejutottak a legjobb négy közé, de nagy harc árán, hiszen a cívisvárosban egy kis szerencse is kellett, de egy ponttal nyertek. A védelem még mindig gyengélkedik egy kicsit, de a támadósor készen áll az elődöntőre. A Hurricanes II otthonát is feldúlhatják, bár nem lesz könnyű dolguk.
5. (-1) Debrecen Gladiators (3 gy, 2 v)
A Gladiátorokban több van, mint az erősorrendbeli ötödik hely. Ebben a szezonban sok jó meccse volt a hajdúságiaknak és a Szekszárd elleni is jó eséllyel nyerhettek volna az első félidő alapján. A második játékrészben meglátszott, hogy Karacs Tamás és Roják Richárd kiesése nagyon visszavetette a csapatot. Ám Szűcs Botond idén nagy csodát tett a Gladiators-szel a tavalyi évhez képest. A jövő évben veszélyes ellenfél lesz bárki számára a cívisvárosi egylet.
6. Szombathely Crushers (2 gy, 3 v)
A Zúzók nagy szívvel harcoltak a Nyíregyháza ellen, de végül alulmaradtak. A Crushers jól kezdte szezonját, de végül egy erős középcsapatként végezték. A jövő még bizonytalan előttük, hiszen már idén is rövid kispaddal rendelkeztek. Talán jövőre bővül az állomány és már nemcsak középcsapatként végeznek a bajnokságban.
7. Dabas Sparks (2 gy, 4 v)
A Szikrák még a wild card körben bravúrosan teljesítettek, hiszen simán verték az Eagles-t, de a negyeddöntőben már az első kiemelt Hurricanes II-vel kellett megküzdeniük. Bíró Krisztián csapata remek produkciót nyújtott azon az összecsapáson, de nem volt elég a továbbjutáshoz. Biztatóan néz ki a dabasiak következő szezonja, elképzelhető, hogy jövőre akár tovább is menetelhetnek.
8. Újbuda Rebels II (2 gy, 4 v)
A Lázadók annak ellenére, hogy megverték a Szolnokot, nem volt túl meggyőző a játékuk. Utána a Renegades ellen mindent bevetettek, de sajnos ez még a pontszerzéshez sem volt elég. Ráadásul 42-t kaptak, amellyel nem tudtak előrébb lépni a rangsorban. Ahhoz képest, hogy Lesi Tamásék a szezon elején még a power ranking elején kezdtek, sokat visszaestek az óta.
9. Budapest Eagles (1 gy, 4 v)
A Sasoknak is véget ért a szezon a wild card fordulóban. A Dabas ellen mindent megpróbáltak, de sok sérülttel utaztak a Sparks otthonában. Szentpétery Alexanderékre még sok munka vár a következő szezonig. Addig minden bizonnyal kihasználják majd a rendelkezésükre álló időt.
10. Szolnok Soldiers (1 gy, 4 v)
A Katonáknak sajnos nem volt tökéletes a szezonjuk. Meccsről meccsre egyre kevesebben voltak, sőt kulcsjátékosok estek ki. A junioroknak még érniük kell és elképzelhető, hogy egy offensive koordinátor is jól jönne Hoksári Béla vezetőedző mellé. Az offense nem vitt sok pontot idén, hanem inkább a defense aratta le a babérokat.

