A Tigers a Bulldogs-ot fogadja, míg a Wolves a Monarchs-hoz látogat.

Ezen a hétvégén is jó mérkőzéseket láthatnak azok, akik kilátogatnak a HFL meccseire. Ugyan egyre jobban látszik, hogy kettészakadt a mezőny az elitligában, mégis az „alsóház” és a „felsőház” csapatai kiélezett csatákat vívnak egymással.

A Nyíregyháza Tigers a Győr ellen megszerezte első győzelmét egy óriási második negyedet produkálva. Az amerikai légiósaik azon az összecsapáson kiemelkedően teljesítettek, hiszen a vezetőedző Bradley Hebing és futójuk, Jamar Dials fontos touchdown-okkal vezette győzelemre a Tigriseket, de Caesar Harris is magabiztos produkcióval vetette magát észre a védelemben. A Nyíregyháza a Sharks legyőzésével közelebb került ugyan a rájátszáshoz, de a Bulldogs akár bele is rondíthat az idilli képbe.
image.phpAz Újpest számára elérkezett az első nagy bizonyítási lehetőség! A Kutyák az első három összecsapásukat a három bajnokjelölt ellen vívták és mindössze 3 pontot szereztek a Wolves ellen, két összecsapáson pedig nulláztak. Azonban a Tigers-szel már egy kiélezettebb küzdelmet láthatunk. A Budapest Cowbells ellen már biztatóbbnak tűnt az Újpest játéka, de még nem volt eredményes pontok tekintetében. Ez minden bizonnyal változni fog a Tigrisek ellen.

Kovács Sándor, a Sport TV szakértője Tigris-győzelmet vár, de szerinte a szabolcsiaknak keményen meg kell harcolniuk ezért a sikerért.

„A Bulldogs most először találkozik olyan csapattal, ahol ténylegesen van esélye a győzelemre. Bár jobb erőkből áll a Tigers, de a Bulldogs nagyon ki van éhezve és nagyot szeretnének harapni a Tigers-be. Viszont utazniuk kell és bár sikerült egy kicsit rendbe hozni a dolgokat a csapat háza táján, azért szögezzük le; a jövő nem mutat túl tiszta képet Újpesten. Nagyon ráférne a csapatra egy győzelem, de láttuk, hogy a Tigers képes meglepetést okozni egy jobb formában lévő csapat ellen is; láttuk ezt a Sharks-meccsen a néhány onside kick kapcsán. Egy szó, mint száz; harapni fognak a Bulldogok, mert most egy gyengébb ellenféllel játszanak, de kétlem, hogy szerencse és óriás szív nélkül meg tudják nyerni majd a meccset. TIGERS +17”

 

A hétvége rangadóját viszont Pozsonyban rendezik, ahol a Bratislava Monarchs a Budapest Wolves-szal játszik. Az Uralkodók három meccsükből mindet megnyerték és eddig talán a Miskolc Steelers izzasztotta meg őket a legjobban azzal, hogy több mint 20 pontot csinált ellenük. Most viszont számukra jöhet a legnagyobb kihívás, a tavalyi ezüstérmes. Christoph Dreyer együttesének a futó- és a passzjátéka olajozottan működik, nem beszélve a védelemről, amely az első két összecsapásán csak 7 pontot kapott. A Farkasokból már nehezebb lesz felkészülniük a pozsonyiaknak, de mindent megtesznek, hogy begyűjtsék újabb diadalukat.
11174620_861905700562640_3855565309937536020_o
Még nehezebb dolga lesz Kovács István tanítványiaknak, hiszen az alapszakasz első helye veszélybe került, miután hazai pályán kikaptak a Budapest Cowbells-től (28-24). Amennyiben Pozsonyban is vereséget szenvednek a Farkasok, akkor már a második hely is messzebb kerül tőlük. A Wolves-nál is szinte hiba nélkül működik a defense és az offense, de a Cowbells ellen láthattuk, hogy ez nem volt elég. Ki tudja, de lehet, hogy ezúttal a szerencse is melléjük szegődik.

„Két olyan csapat találkozik, aki a végső bajnoki címre is esélyes” – mondta Kovács Sándor” – „A Monarchs makulátlan mérlege, a hazai pálya és meggyőző játéka esélyesebbé teszi őket a győzelemre. Ugyanezt gondoltam a Wolves-ról is a Cowbells ellen, de a hibák és a nagyobb győzni akarás eldöntötte azt a meccset és nyert a bajnok. De azt hiszem, ez a pofon jókor és jó erővel érkezett és ez már Schwaz-ban is megmutatkozott a Farkasok játékán. Nagy derbi lesz, biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat nagyon odateszi majd magát, mert a rájátszás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy ki lesz az első. Bár a rájátszásban nagyobb lesz a tét, mint most, de azt hiszem nem lesz okunk a panaszra. Két jó csapat találkozik majd vasárnap és senki sem tudja megjósolni a mutatott játék alapján, hogy ki lesz a győztes. A Monarchs első igazi rangadóján bármi megtörténhet, de az biztos, hogy egyik csapat sem adja majd olcsón a bőrét. A Cowbells elleni meccsen azt tippeltem, hogy a Wolves nyer 10 ponttal; de nem jött be. Hátha most bejön ugyanez; inkább piszkáljanak a rossz tippek miatt, csak legyen meg a W. Ha ez az ómen kell, akkor rajta. Ezért csak remélem, hogy nem lesz jó a tippem és kellőképpen elszánttá teszi majd a srácokat; MONARCHS +6”

Fotók: Peter Brichta, Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

Újpest Bulldogs-Nyíregyháza Tigers
Időpont: május 16. (szombat), 15.00
Helyszín: Nyíregyháza, NYVSC Pálya (Tiszavasvári út 4.)
Belépő: 500 Ft (14 éves kor alatt ingyenes)

Bratislava Monarchs-Budapest Wolves
Időpont: május 17. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Pozsony Dúbravka városrész, Dúbravka Stadion (M. Schneidera Trnavského 2/A)

Leave a comment