Vasárnap megtudjuk, hogy a Cellect HFL rájátszásában ki kivel és hol játszik.

Ezen a hétvégén három mérkőzést rendeznek az elitligában. Három olyan párharcot, ami végleg eldöntheti, hogy kik szerepelhetnek a rájátszásban, és kik játszanak hazai pályán. Egy biztos, kiélezett csatákat láthatnak majd a szurkolók!13245348_984609221621502_2898790234994569301_n

Talán az egyik legizgalmasabb meccs a Sharks és a Heroes győri párharca lehet. A Cápák az elmúlt hétvége egyik legnagyobb meglepetését produkálták, amikor hazai pályán megverték a Budapest Wolves-t, ezzel a sírból hozva vissza a rájátszásba jutás esélyeit. A védelem az előző évekhez képest végre összeszedte magát, köszönhetően többek között annak is, hogy Becs Pétert idén megkímélik a sérülések. Most Berzai Lajos is visszatérhet egy mérkőzésre szóló eltiltása után. A támadó szekció viszont még a tavalyi szezonhoz képest is erősebb lett. Brian Gessel ismét parádézott 1 TD-t futott és 3 hatpontost érő passzt is kiosztott, aminek  örülhettek az elkapók, főleg a kiváló szezont futó Becs László.DSC_2226

Ha a Sharks-játékosok motivált állapotban vannak, akkor a Heroes-ról is elmondható ugyanez. Meccsről meccsre egyre jobban játszik mind az offense, mind pedig a defense. A Cowbells elleni hazai sikert követően a Tigers vendégeként hosszabbításban is győzni tudott. Christopher Murray Nyíregyházán is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a védelemben, és sokat tett azért, hogy ismét nyerjenek Eger vár védői. Viszont az újabb sikerhez Győrött négy negyeden keresztül kell koncentrálniuk. Vajon Szeredi László vezetőedző ismét kitalál valamit?

Fotók: Becs László, Mészáros Petra

Győr Sharks-Eger Heroes
Időpont: május 22. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Elektromos pálya (Győr, Kiskút liget)
Belépő: 1000 Ft (14 év alatt ingyenes)

Becs Péter, a Győr Sharks játékosa: Ezen a mérkőzésen dől el, hogy ki jut be negyedikként a rájátszásba. Ahogy a szezon elején említettem, számunkra nem túl szerencsés a 7 nap alatt 2 mérkőzés. Az előző mérkőzésen látottakból kiindulva a legfontosabb a falak munkájának feljavítása. Mivel szűk a keretünk így kulcsfontosságú lesz a szezon alatt távozó, illetve sérült emberek pótlása, és a regeneráció vasárnapig. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de bárhogy is alakul küzdeni fogunk az utolsó sípszóig.

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Mindkét csapat számára ez egy rájátszás mérkőzéssel ér majd fel. Ha nyersz bent vagy, ha nem akkor nem folytathatod a szezont. Mindkét csapat bele fog adni apait-anyait. A Sharks egy jól felkészített csapat egy rendkívül erős védelemmel. A támadósoruk egyik kulcsa az irányító. A feladatunk, hogy úgy megkeserítsük az életét, minta nyíregyházi QB-nak, akit 5-ször sackelt a defense és mindössze csak 100 yard körül tudott passzolni. Most a saját kezünkben van a sorsunk, az offense-nek nem szabad nagy hibákat vétenie, a védelemnek pedig úgy kell játszania, ahogy előző két találkozón. Ha ez meg lesz, akkor az esélyeink a győzelemre egész jók lesznek.

 

Újabb izgalmas meccs lehet Nyíregyházán

Az biztos, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen eddig nem lehettek elégedetlenek a szurkolók, hiszen mindkét alkalommal kiélezett párharcokat látthattak, ami végül hosszabbításban dőlt el.DSC_2376

A Tigrisek játéka is fejlődik, hiába lett belőle vereség legutóbb. Darrell Tate jó döntést hozott azzal, hogy Nyíregyházát választotta újabb állomásaként: 9 touchdownt szerzett eddig, amivel magasan a legponterősebb játékos a HFL-ben. Ezzel együtt a Cowbells kemény védelme ellen neki is fel lesz adva a lecke, bár a Nyíregyháza kemény és fizikális defense-e sem lesz könnyű falat a Kolomposoknak. A Tigers győzelmi kényszer alatt játszik, ami plusz erőt és motivációt jelenthet a játékosoknak.6670ea9e77471ea96495e2f5e715ea6a535bef19

Múlt hétvégén a fővárosiak a Miskolc Steelers legyőzésével visszaszerezték első helyüket a tabellán. A hazai pálya szinte garantált a Cowbells számára a playoffban, de Karim Trabelsi együttese még nem dőlhet hátra. Nem tudni pontosan, hogy milyen kerettel vágnak neki a találkozónak a Kolomposok, mivel egy nap alatt két összecsapása is lesz a gárdának. Egy győzelemre éhes Tigers, amely már megverte a Wolves-t is, sok problémát okozhat a fővárosiaknak. A Steelers elleni találkozó pozitívumait kell felhasználnia a Cowbells-nek, amikor is a defense állta a sarat, az offense pedig több mint 40 pontot vitt.

Fotók: Mészáros Petra, Váradi Barna és Király Etelka

Nyíregyháza Tigers-Budapest Cowbells
Időpont: május 22. (15.00), vasárnap
Helyszín: NYVSC pálya (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 4.)
Belépő: 500 Ft (14 év alatt a belépés ingyenes)

dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke: A Cowbells nem véletlenül áll ott ahol van jelenleg a tabellán, ugyanakkor az egriek megmutatták, hogy ebben a mezőnyben senki sem verhetetlen. Saját magunkra kell jobban odafigyelnünk és az egyéni hibák kijavítása mellett a csapat kiegyensúlyozott teljesítményének elérése a célunk. Kissé hullámzunk, 2 győzelem, 2 vereség nem elégséges ebben a szoros mezőnyben. Vasárnap igazi ki-ki meccsre készülünk, egyértelmű célunk ezúttal is a győzelem, a taktikázást másra bízzuk.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Mindenképp nagyon szoros meccsre számítok Nyíregyházán. A Tigers védelme nagyon acélos és erős, ők adják majd számunkra a legnagyobb kihívást. A támadósoruk sem rossz, de szerintem még van hova fejlődniük. Jobban félek viszont a szurkolóktól, akik a találkozón végig nagy erőbedobással fogják biztatni a csapatot. Ettől függetlenül viszont mi győzni megyünk Nyíregyházára.

 

Folytatódik a lejtmenet?

Vajon mire lehet számítani a Wolves-Steelers mérkőzésen, ahol az Acélosoknak mindenképp sikerre van szükségük, hogy hazai pályán játszhassanak a playoffban?13217546_984609291621495_6922525500312538466_o

A Farkasok jelenleg lejtmenetben vannak a HFL-ben, sorozatban három vereséget szenvedtek. De vajon mi lehet a visszaesés oka? Talán az, hogy a Wolves túlvállalta magát idén, mivel tavasszal négy sorozatban (HFL, Divízió I., Bajnokok Ligája, AFBÖ Divízió I.) is elindult, és a játékosállomány kezd elfogyni. Ezen a hétvégén például három meccs vár a fővárosiakra és minden bizonnyal nagyobb hangsúlyt kap a Vienna Knights elleni találkozó. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem koncentrálnak a HFL-re és a Divízió I-re. De a fáradtság egyértelműen tényező lesz ezen a hétvégén.b7f2f88976981a4afe49c5f1dca1b4371d50abc1

A Miskolc Steelers viszont kihasználhatja a Wolves gyengélkedését, főleg miután új játékosok érkeztek az alakulathoz, akiket még nem sikerült tökéletesen beépíteni az alakulatba, de Száraz Zsolt vezetőedző a héten már minden bizonnyal ezen dolgozott. A Farkasok védelmének oda kell figyelnie Vasyl Jordanre és két első számú elkapójára, Troy Rice-ra és Leon Milosevicre. Az utóbbira különösen, hiszen az elmúlt meccseken a szerb fogadó játékosnak beindult a szekere. Tavaly a két csapat között a bajnokság egyik legpontgazdagabb találkozója zajlott le, a Wolves akkor 80-40-re verte az acélvárosiakat. Remélhetőleg ezúttal is hasonlóan látványos találkozót láthatunk majd.

Fotók: Becs László, Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Wolves-Miskolc Steelers
Időpont: május 22. (vasárnap), 17.00
Helyszín: Láng Sporttelep (Budapest, Rozsnyai utca 4.)
Belépő: 1000 Ft

Miakich Gábor, a Budapest Wolves defense koordinátora: A Miskolc ellen a bevethető játékosokból a legjobbak fognak pályára lépni. Nyilván, mivel a Vienna Knights ellen játszunk szombaton, ezért lesznek, akik fáradtabbak lesznek. Igazából, hiába játszottak négy meccset, ha új emberek is érkeztek hozzájuk, akkor még fekete lónak számítanak, mivel nem tudjuk, hogy így mire számítsunk tőlük. Attól függetlenül, hogy nem megy olyan jól nekünk a HFL-ben, nem fogjuk nekik odaadni a találkozót, mivel a szurkolóink megérdemlik, hogy megmutassuk, a HFL-ben is van helyünk. Az biztos, hogy száz százalék kell majd tőlünk.

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője:A múlt héten begyűjtöttük az első vereséget, de ha lehet ilyet mondani, a legjobbkor kaptuk ezt a pofont. Itt az alkalom, hogy megértsük nem fog az ölünkbe hullani egy győzelem se, ha nem csapatként küzdünk érte. A Cowbells ellen sok hiba jött ki a játékunkban, de voltak biztató jelek is, amiket tovább kell vinni. A hibákat tudjuk és megpróbáltuk kijavítani. Ezért a rövid héten 3 edzéssel készültünk a Wolves elleni mérkőzésre. Izgalmasra sikerül az utolsó forduló, hiszen minden mérkőzésnek megvan a tétje, kinek a hazai pálya, kinek a rájátszás lesz a célja. Most látjuk csak igazán milyen fontos győzelmeket szereztünk a szezon első 3 mérkőzésén, és nem lehet más célunk, minthogy megszerezni a hazai pálya előnyét és Miskolcra hozni az első vidéki HFL negyeddöntőt. Ehhez viszont győzni kell a Wolves ellen és ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a tavalyi magyar bajnok bármikor képes győzni hazai pályán. Szinte mindenkire számíthatok és az idei legerősebb felállásban játszhatunk a vasárnapi mérkőzésen.

Leave a comment