Az Eger Heroes idegenben verte a Miskolc Renegades-et, míg a Dunaújváros Gorillaz visszavágott a Budapest Cowbells 2-nek.
Hogy mi a közös a két döntőbe jutott együttesben? Úgy jutottak be a fináléba, hogy visszavágtak annak a csapatnak, aki korábban, az alapszakaszban megverte őket. A Dunaújváros ugyan egy kicsit nehezen lendült bele a játékba, de a második negyedben már beindult a gépezet. A Cowbells 2 próbált visszajönni a meccsbe, de végül nem sikerült, így 28-6-ra nyert Grátz Vilmos együttese.
Más volt a képlet Miskolcon! A Renegades korábban hazai pályán mindössze 10 ponttal (23-13) verte a Heroes-t, de egy elődöntő mindig más meccset hoz, ahogy ezúttal is. A találkozót a vendégek kezdték jobban, hiszen Szatmári Dániel futott touchdown-jával magukhoz ragadták a kezdeményezést, majd Mézes Ádám berúgta az extrát. A Renegátok még az első negyedben tudtak válaszolni, ám mindössze egy Jáborcsik Márk mezőnygóllal.
A második játékrészben is az Egernek állt a zászló, miután Fenyvesi Csaba elkapásával újabb touchdown-hoz jutottak a vendégek. Mézes ezúttal sem hibázott. A borsodiak elkezdtek ébredezni Lakatos Bence hatpontosának, illetve Jáborcsik extrájának köszönhetően. Azonban a félidőt a Hősök zárták jobban, miután Bleszity Erik is elkapott egy hat pontot érő Taylor Palmer átadást. Mézes ismét betalált, de ezzel még nem dőlt el a párharc, hiszen egy félidő alatt nem behozhatatlan egy 11 pontos hátrány.
Ennek ellenére a Heroes ismét növelni tudta fórját, miután Antal István megszerezte csapata negyedik TD-jét. Azonban a Renegades az extrát kivédekezte.
Az utolsó negyedre kezdett kilátástalan lenni a hazaiak helyzete, de Lakatos és Jáborcsik ismét faragott a hátrányon. Ám ez már csak kozmetikázáshoz volt elég, hiszen az Eger Heroes 27-17-re győzött, amellyel bejutott a Divízió I. fináléjába.
A Hősök július 11-én a budapesti ELMŰ-pályán mérik össze erejüket a Gorillákkal.
Fotók: Kissné Deczki Natália
Miskolc Renegades-Eger Heroes 17-27 (3-7, 7-14, 0-6, 7-0)
Pontszerzők: Lakatos Bence 2 TD, Jáborcsik Márk 1 FG és 2 XP, illetve Szatmári Dániel, Fenyvesi Csaba, Bleszity Erik, Antal István 1-1 TD, Mézes Ádám 3 XP.
Phillip Hilderbrand, a Miskolc Renegades vezetőedzője:Nagyon csalódott voltam a mérkőzést követően. Az offense-edzések sajnos nem úgy sikerültek, ahogy azt elterveztük. Az Eger sok trükkös play-t vetett be, amivel meg tudták nyerni a meccset. A Heroes megérdemelte, hogy a döntőbe jusson. Az alapszakaszban nem ment rosszul a játék, csak a Dunaújvárostól kaptunk ki, de már akkor is kijöttek a hiányosságaink. Még nem tudom, hogy mi lesz jövőre, ezt majd a vezetőség eldönti. Amiben változnunk kell, hogy járni kell edzésekre.
Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Ez egy igazi csapat-győzelem volt. Úgy léptünk a pályára, hogy mi vagyunk a jobbak és megverünk bárkit. A csapatba mindenki ügyes volt. Az offense is kifogás nélkül játszott, a defense pedig sérülés nélkül megúszta és a liga legjobb offense-ét le tudta gyűrni. A meccs után oda szoktunk adni egy arany kalapácsot annak a játékosnak, aki a legnagyobb ütést csinálja a meccsen. Ezúttal ezt a védelemből mindenki megérdemelte, hiszen nem tudtam senkit se kiemelni. Nagyon jó hangulat volt a találkozón, köszönjük az egri szurkolóknak, hogy elkísértek minket.
Dunaújváros Gorillaz-Budapest Cowbells 2 28-6 (0-0, 21-0, 0-6, 7-0)
Pontszerzők: Mészáros Márton, Bachrathy Kornél, Tóth János, Hegedüs Dániel 1-1 TD, Beretka József 4 XP, illetve Fodor Patrik 1 TD.

Fotó: Váradi Barna és Király Etelka
Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz elnöke: Borzasztóan kezdtük a meccset, de szerencsére egész végig remekül működött az új védelmi koncepciónk. Így hiába töltötte a 20 yardosunkon belül a Cowbells 2 szinte az egész első negyedet, a védelem hárított minden kísérletet. Miután elhúztunk már nem volt benne a meccsben a vendégek fordítása. Hiába sok az ügyes játékosuk, a tét szerintem érződött rajtuk, sok labdát ejtettek az elkapók, vagy a védőink dolgoztak remekül. Összességében a várt nehéz meccset kaptuk egy sportszerűen játszó, fiatal csapattól, akik most sem rosszak, de nemsokára még jobbak lesznek. Győzni tudtunk, meg volt bennünk a kellő erő, nagy teher hullott le a játékosokról, nagy meccsre számítok az Eger ellen, akiknek gratulálunk a döntőbe jutáshoz!
Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 defensive koordinátora: A szezon kezdete óta tudtuk, hogy a Gorillaz lesz a legkeményebb ellenfelünk, tehát a legjobb tudásunk szerint kellett ellenük játszanunk. Ez az első alkalommal sikerült, de az elődöntőben már más volt a helyzet, mivel több kulcsjátékosunk is hiányzott. Emellett ugyan sikerült többször is megállítani az offense-üket az end zone előterében, de ugyanezt ők is meg tudták tenni. Ugyebár ez a csapat együtt dolgozott a HFL-es kerettel és voltak játékosok, akik mindkét bajnokságban is játszottak. Voltak napok, amikor nem kellett meccselni, így vannak, akik egy kicsit olykor kiestek a ritmusból. Ennek ellenére a srácok sokat fejlődtek és a jövőben sokan akár a HFL-ben is lehetőséget kaphatnak.
