2013-ban született az elhatározás, hogy szeretnénk Magyarországon is lehetőséget teremteni a nemzetközi szintű edzőtovábbképzésnek. Ezt a célt szem előtt tartva szerveztük meg először az egy évvel ezelőtti első továbbképzést és idén ezt a munkát szeretnénk folytatni.
Kedves Edző kolléga!
Ezúton szeretnénk meghívni a második alkalommal megrendezésre kerülő 3 napos továbbképzésünkre!
2014 februárjában közel 40 edző volt kíváncsi továbbképzésünkre, reméljük, idén még többen leszünk.
A MAFSZ-nak is egyik fontos kitűzött célja az edzők szakmai fejlődésének elősegítése, ezért idén is kiemelten támogatja a hazai edzők részvételét a rendezvényen.
2015-ben tavalyhoz hasonlóan két külföldi edző fogja az előadások nagy részét tartani különböző témákban, de emellett még más előadások, köztük a játékvezetők szabályváltozásokkal kapcsolatos összefoglalója is szerepel a programban.
Előadók 2015-ben: Larry Legault, Chris Calaycay, Eric Peterson és a MAFSZ Játékvezetői Bizottság képviselője.
Idei előadóink szakmai múltjának ismertetése:
Larry Legault
Coach Legault Kanadában született most már több éve Franciaországban él, 2005 óta vezető edzője és technikai igazgatója a Black Panthers de Thonon csapatának, amellyel 2013-ban és 2014-ben is bajnokságot nyert. Emellett 2004-től 2014 végéig a Francia Nemzeti Válogatott vezetőedzője volt.
Chris Calaycay
Coach Calaycay 2006 óta a Vienna Vikings vezetőedzője és védelmi koordinátora, 2014-ben a támadóegységet koordinálta. Szintén 2006 óta az osztrák válogatott, a Team Austria védelmi koordinátora, emellett a junior válogatottnál LB edző. Amerikai edzői tapasztalatait a CAL – Berkeley és a Willamette University edzői stábjában szerezte. Ezen kívül aktív játékosa volt a Vienna Vikings csapatának 1999-2001-ig.
Eric Peterson
Eric Peterson 5 évet játszott a Southern Methodist University-n (SMU Mustangs) 1998 és 2003 között, mint defensive end. Tanulmányai befejezése után Magyarországra jött dolgozni, itt még játszott a Budapest Wolves-nál több pozíción is, majd 2012 óta a csapat edzői stábjának tagja, mint a védekező falemberek edzője. Nem mellesleg 2013 óta a magyar felnőtt válogatottnál is ezt a pozíciót tölti be.
Az előadásaik angol nyelven folynak, amiket természetesen szükség szerint fordítunk.
A három napos rendezvény az alábbiak szerint épül fel:
2015. március 6. péntek
16:00-tól regisztráció
17:00-20:30-ig előadások
2015. március 7. szombat
9:00-20:30 –ig előadások
2015. március 8. vasárnap
9:00-14:00-ig előadások
Helyszín: Sportok Háza, Budapest, Curia utca 3.
A hétvége folyamán 14-16 előadás lesz, melyeken a játék minden területe szóba kerül (offense, defense, special teams, filozófia, tervezés, felkészülés, pozíciók, drillek, stb.). Az előadások 45-60 perc hosszúak lesznek várhatóan, közöttük 10-15 perces szüneteket tartunk, illetve szombaton és vasárnap dél körül egy hosszabb ebédszünetet is tartunk.
Bár a témák végleges listájának egyeztetése még zajlik, a következő előadások szinte biztosan sorra kerülnek több másik mellett:
- LB play
- DB play (man, lock and press)
- defensive install/philosophy
- special teams – punt and kickoff coverage
- DL play
- offensive concepts
- offensive position techniques
- game week preparation
- practice organisation in a European context
Ahogy tavaly, a MAFSZ idén is támogatja az OKJ-s végzettséggel rendelkező edzőket.
részvételi díj: 20.000,- Ft / fő
amerikaifutball sportoktatóknak: 9.500,- Ft / fő
Az árak étkezést és szállást NEM tartalmaznak. Szállással kapcsolatban szükség esetén tudunk javaslatokat adni.
A részvételi díjat a helyszínen kell készpénzben fizetni, de kötelező előzetesen az online regisztrációt kitölteni.
Jelentkezni február 28-ig az alábbi linken lehet:
http://goo.gl/forms/OVybheh0p7
Bízunk benne, hogy találkozunk március 6-án!
Üdvözlettel,
a CoachLab csapata
Fotók: http://www.footballamerican.com/, http://afboe.at/
