A Koronázók idén két fronton is megmérettetik magukat: a Hungarian Football League (HFL) mellett az osztrák bajnokságban is pályára lépnek.
Az eső esett, de túl sok pont nem a Powerade Divízió I. nyitómeccsén.
Bachrathy Kornél elmondta, hogy egy kicsit meglepte őket a kettéválás az Eagles-zel, de szerinte jól tudták pótolni a távozókat.
Tokaji Ferenc vezetőedző elmondta, hogy a tavalyi keret nem változott sokat, és bízik játékosaiban, hogy megszorongatják majd az ellenfeleiket.
Fábián Krisztián szerint sikerült a hiányposztokat pótolni és több olyan érkező is van, akik nagy segítségére lehetnek a klubnak.
A Szombathely Crushers a Budapest Cowbells 2-t látja vendégül a másodosztályban.
Már az első körben parázs csaták várhatók a Touchdown Store Divízió II-ben.
Meghatározó játékosok távoztak a Bad Bones-tól, de az érkezők sem kis kaliberűek.
Apjok Zoltánt Huszár Gábor követte az elnöki székben, akinek célja, hogy mind a felnőtt, mind az utánpótlás keretet megerősítse.
A Szombathely Crushers története első másodosztályú szezonjára készül, ám most osztrák edzője, Gildo Neyer nélkül.
