Boda Gábor, a Szövetség első embere, a felnőtt válogatott edzője tartott edzést a Gyulán szerveződő Vitézeknek.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség 15 éves fennállásának évfordulóján szeretné a hazai amerikai futballban tevékenykedő játékosok, edzők, hazai sportért nagy áldozatokat hozó személyek felé kifejezni megbecsülését. Ennek szellemében 2020-as évben megalapítja a Hungarian Hall of Fame-et.
Három korosztályban kerülnek megrendezésre ősszel a utánpótlás bajnokságok.
Több neves magyar és amerikai edző képezte a játékosokat egy hétvégén keresztül a Panoráma Sportközpontban.
1 bajnokság. 6 csapat. 15 játékos és 18 mérkőzés. Összesen 505 pont és közel 30.000 néző.
Továbbra is szeretettel várják a jelentkezőket a hétvégén megrendezésre kerülő, BAFSZ által támogatott nyári skill camp-re.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) első embere már 2014 óta dolgozik azon, hogy a magyar amerikai futball egyre nagyobb elismertséget szerezzen nemcsak hazánkban, de Európában is.
Szövetségünk szombaton megtartotta tisztújító rendkívüli közgyűlését, melyen a következő 3 évre választották meg a tagszervezetek képviselői a MAFSZ tisztségviselőit.
A július végén megrendezésre kerülő eseményre Magyarország kiváló trénereit és az itt tartózkodó import játékosokat kérték fel.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) operatív vezetője elmondta, hogy a csapatok között felméréseket is végeztek a versenynaptár kialakítása miatt.
