Pihen a Miskolc Steelers, a Gladiators a Nyíregyháza Tigers-t látja vendégül az U19-es bajnokság 3. fordulójában.
A magyar defensive tackle karrierjét nem törte ketté keresztszalag sérülése, és ma is a Dresden Monarchs kezdőjében szerepel.
Mindössze egy hazai győzelem született az U19-es bajnokság 2. körében.
Örömmel tudatjuk, hogy a MAFSZ pályázata elkészült és azt támogatásra érdemesnek találta a Minisztérium. Így hamarosan beadhatjuk azt a Nemzetközi Egyetemi Sport Szövetségnek!
Pihenőt tart a Wanderers, első mérkőzésére készül a Cowbells az U19-es bajnokság második fordulójában.
Szövetségünk célja, hogy az ország minél több területén alakuljanak amerikai futball egyesületek, illetve hogy azokban minél többen sportoljanak. Ezt elősegítendő szakmai segítséget nyújtunk az újonnan létrejövő szerveződéseknek!
A Fehérvár Enthroners nyerte a Tatabányán megrendezett U17-es kupanapot. A házigazdák a másodikak lettek, a címvédő Gladiators pedig épphogy lecsúszott a dobogóról.
Válogatottunk 42:3-ra legyőzte északi szomszédunkat felkészülési mérkőzésen, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban!
Először indítanak a bányászvárosiak a korosztályos bajnokságban csapatot.
Szeptember 16-án ismét láthatjuk pályán a magyar amerikaifutball válogatottat.
