Lesi Tamás vezetőedző elmondta, hogy a tavalyi gyengélkedés után miben kellene javulniuk a bajnoki cím megszerzése érdekében.
Négy edzésen és több elméleti oktatáson vett részt a 2020. évi Egyetemi Amerikai Futball Világbajnokságra készülő Válogatott bő kerete.
Szövetségünk legrégebbi támogatóját 2019-ben is sportágunk kiemelt partnerei között tudhatjuk.
Ezzel a már-már Muhammad Alit idéző mottóval indul neki a harmadik újonc gárda a Divízió II. küzdelmeinek.
A Nemzeti Versenysport Szövetség megküldte tagjainak a 2019-es évre vonatkozó értesítést.
A korábbi minisztériumi egyeztetésnek megfelelően készítette el Szövetségünk fejlesztési tervét a 2019-2025 közötti időszakra.
A CFS Guardians szeretné növelni a játékosbázisát, de a későbbi tervek között HFL-hez fűzött remények is szerepelnek.
A két éves képzési ciklus első eseménye 2019.02.23-24-én kerül megrendezésre Diósdon.
2017-ben egy sportágválasztó indította el a Szenteket útjukon.
Az edzői stáb összesítette az eredményeket és 75 játékosra szűkítette a névsort.
