Járai Richárd vezetőedző már azzal is elégedett lesz, ha a játékosain látja, hogy mindent belead.
A bányászvárosiak idén döntőbe jutnának a TD Store Divízió II-ben.
Huszár Gábor klubelnök elmondta, hogy sok új játékossal tudták a keretüket megerősíteni.
Balogh Kornél klubelnök szeretné, ha már az idén kamatozna az a befektetés, amit a fiatalok jelentenek.
Szövetségünk az EMMI Feltörekvő Sportágak Tehetséggondozó Programjának keretében 10 millió forintos támogatást nyert a tavalyi évben.
A játékrutin megszerzését tartja a legfontosabbnak Tatár István offense csapatkapitány.
A magyar amerikai-futball előre lépésének fontos pontja, hogy a játékosok és az edzők elméleti tudása is folyamatosan fejlődjön.
A Dunakeszinek nem könnyű a sorsolásra, de szeretnék megmutatni, hogy sokat fejlődtek a tavalyi szezonhoz képest.
Az Őrzők remélik, hogy jól mutatkoznak majd be a bajnoki nyitányon.
Diósdon kezdődik a Szövetség két éves edzőképzési ciklusa.
