A Kolomposok magabiztos sikert értek el a Powerade Divízió I. elhalasztott meccsén.
Az alapszakasz és a rájátszás első fordulója után végre eljutottunk az elődöntőkig, ahol kiderült, melyik két csapat lesz majd ott 2019. július 6-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a XIV. Hungarian Bowlban.
Egy nagy téttel rendelkező találkozó lesz a Powerade Divízió I-ben.
A Capitals a Wolves, míg az Enthroners a Cowbells otthonába látogat a Maker’s Mark Hungarian Football League (HFL) elődöntőiben.
Szegedi sikerével a Dunakeszié lett az utolsó rájátszást érő hely a TD Store Divízió II. playoffjában. A Rebels idegenben harcolta ki a hazai pályát az elődöntőben.
A Miskolc majdnem csodát tett, a Győr viszont simán kiesett.
Két mérkőzés rájátszásbeli helyezésekért megy.
U16-ban a Nyíregyháza Tigers, U13-ban pedig a Budapest Titans nyert a II. Renegades Kupán.
A wildcard kör következik a Maker’s Mark Hungarian Football League-ben (HFL).
A Nemzetközi Amerikai Futball Szövetség (IFAF) elfogadta a jelentkezéseket a 2019-2020-as Európa Bajnokságra!
