Magyarország Izraellel mérkőzik meg hazai pályán, és akár már most kivívhatja az A-csoportos tagságot.
A Nemzetközi Amerikai Futball Szövetség (IFAF) által szervezett, 2019-2020-as Európa Bajnokság „B” csoportjának harmadik magyar érdekeltségű találkozója a székesfehérvári First Fielden kerül megrendezésre.
Három korosztályban kerülnek megrendezésre ősszel a utánpótlás bajnokságok, ezúttal bajnoki rendszerben.
Hetvenöt játékos vesz részt a nemzeti csapat felkészülésén, Székesfehérváron.
Nemrégen kaptuk a szomorú információt, miszerint Belgium válogatottja nem folytatja tovább a 2019-ben elkezdett Európa Bajnokságot.
A Magyar Amerikai Futball Válogatott második hivatalos EB csoportmérkőzését tekinthetik meg szeptember 12-én.
Tryoutot tartott a nemzeti csapat, ami után kihirdette felkészülési keretét a szakmai stáb.
A XV. Hungarian Bowl után, a Szövetség több tárgyalást is lefolytatott olyan pályákkal, ahol a Magyar Amerikai Futball Válogatott Európa Bajnoki csoportkör mérkőzését le lehet játszani.
Ezen a hétvégén tart a magyar válogatott próbajátékot, amin 75 amerikaifutballista bizonyíthat.
A szezon a végéhez közeledik, a Magyar Amerikai Futball Válogatott máris megkezdi felkészülését az őszi mérkőzéseire.
