Becs Péter szerint reális cél a rájátszás csak a sérülések kerüljék el a csapatot.
A HFL-t minden forduló előtt Kovács Sándorral, a SportTV szakkommentátorával harangozzuk be.
Ludovit Gálka dicsérte a HFL-t és jó hangulatú mérkőzéseket vár.
A SportTV-n május első hétvégéjén induló HFL magazinunkra még várni kell néhány hetet, de addig sem marad a sportcsatorna HFL hírek nélkül.
Szatmári János szerint a Monarchs elleni mérkőzés lesz a mérvadó.
Száraz Zsolt szerint óriási megtiszteltetés a HFL-ben szerepelni, de egyben nagy kihívás is.
Lezajlott a MAFSZ hivatalos sajtótájékoztatója, melyen mind a hét HFL csapat, a Szövetség vezetése és természetesen a sajtó képviselői voltak jelen. Lássuk a részleteket!
Dr. Szépe József fontosnak tartja a fiatalok és az újoncok fejlesztését, de nem elképzelhetetlen számára a HFL-arany megszerzése.
Kovács Istvánék lépésről lépésre haladnak majd a bajnokságban és idén is a végső győzelemre törnek.
Magyar Csanád szerint kedvező a sorsolásuk és a céljuk egyértelműen az újabb arany.
