Április 30-án színes programokkal és FEZEN Divízió II-es mérkőzéssel avatják fel az első hivatalos amerikai futball arénát Magyarországon.
Sporttörténelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik ellátogatnak április 30-án Székesfehérvárra, hiszen ekkor veszi birtokba új otthonát, a MÁV pályát, a Fehérvár Enthroners. Az biztos, hogy nem akármilyen létesítmény lesz. Hazánkban ugyan már megjelentek szabályos villakapuk, először Debrecenben, majd Győrött, de ezeket nem hivatalos amerikai futball pályákon emelték fel. Ezek már kezdeti jelei voltak annak, hogy országunkban kezdik komolyan venni a sportágat. Ezt követően egyre több csapat nőtt ki a földből, a Magyar Olimpiai Bizottság is anyagilag támogatta a tojásfocit. De minden bizonnyal az egyik legkomolyabb lépést a sportág népszerűsítése felé Székesfehérvár tette meg azzal, hogy felhúzta az első hivatalos amerikai futball arénát, ahol későbbiekben válogatottunk is pályára fog lépni, elsőként Lengyelország ellen.
Az avatót április 30-án tartják. Az eseményen nemcsak színes programok és köszöntők várják a kilátogatókat, de a Fehérvár Enthroners ezen a napon játssza következő összecsapását a FEZEN Divízió II-ben, mégpedig a Boda Troopers ellen. Márkus Péterrel, a Koronázók elnökével beszélgettünk arról, hogy milyen folyamatok előzték meg a MÁV pálya felépülését, illetve, hogy mi várható ezen a napon, mivel kedveskednek az érdeklődőknek.
Miként történt, hogy a város kiállt amellett, hogy az amerikai focit is támogassa úgy, hogy fociban, női kézilabdában és jégkorongban is rendkívül erős a város sportélete?
2007 óta vagyunk jelen Székesfehérvár sportéletében, természetesen a magunk amatőr szintjén. Több-kevesebb sikerrel igyekeztünk bekapcsolódni a magyar amerikai futball körforgásába és az évek során – talán elmondhatom – tényező lettünk. Nehéz helyzetben van egy olyan sportág, aminek nincsenek vagy csak igen frissek a tradíciói Magyarországon, ilyen ez a mienk is. Azonban szerencsére Székesfehérváron lehetőséget biztosítanak a már sikersportok mellett létezni a feltörekvő szakágaknak is, meglátva a bennük rejlő potenciált. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt közel tíz év zökkenőmentes volt, azonban jelen szituáció kapcsán minden összevágott. Adott egy csapat, aki tette, teszi a dolgát még akkor is, amikor senki sem figyel rá, aztán felszabadul egy létesítmény, ahol megfelelő otthonra találhatnak, és vannak döntéshozók, akik meglátják a lehetőséget és van forrás is a megvalósulásra.
Hogyan kapcsolódott be ebbe a város jegyzője és polgármestere?
Dr. Bóka Viktor Székesfehérvár jegyzője hosszas unszolásomra ellátogatott az egyik hazai mérkőzésünkre, amit saját pálya híján, vidéken játszottunk. Meglepődött azon, amit látott, és azon – idézve őt-, hogy ennek ténylegesen amerikai foci kinézete van. Ezt követően már figyelemmel kísérte tevékenységünket és jó pár megbeszélést követően vetődött fel annak a lehetősége, hogy az államtól frissen megszerzett, évek óta kihasználatlan MÁV pályán otthonra lelhetünk. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, akiről kiderült, hogy nemcsak ismeri, de jegyző úrhoz hasonlóan nagy rajongója is sportágunknak, talán nem haragszik meg érte, ha elárulom, hogy maga is nagy Indianapolis Colts rajongó. Számtalan esetben segített leküzdeni a nehézségeinket és látott potenciált a csapatban, rengeteget köszönhetünk neki és az Önkormányzatnak, hogy idáig juthattunk.
Miért lehet ez egy történelmi pillanat?
Az első mindig meghatározó mindenki életében, és ha sporthasonlattal szeretnék élni, a másodikra mindig kevesen emlékeznek. Ilyen ez a momentum is, ami nem csak a Fehérvár Enthroners, de véleményem szerint a hazai amerikai futball történetének is egyedülálló pillanata. Bízom benne, hogy más városok is követendő példaként tekintenek erre az egyedülálló kezdeményezésre. Csapatunk el is nevezte az ELSŐNEK (THE FIRST) otthonunkat, ennek apropóján az 1-es számú mezünket vissza is vonultatjuk, azt a mérkőzéseink során szurkolóink fogják viselni, hiszen számunkra Ők az elsők, állandó csapattagok.
Milyen munkálatokat foglal magába egy ilyen avató ünnepséget megszervezni?
Nagyon mozgalmas hónapokon vagyunk túl. Szerencsére Önkormányzatunk nem hagyott magunkra a feladatokkal, rengeteg segítséget kaptunk általuk az előkészítésben és a szervezésben is. Profi rendezvényszervezők, kreatív csapatok munkálkodtak önzetlenül azon, hogy mindenki számára felejthetetlen és emlékezetes legyen a FIRST megnyitója. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a FEZEN kreatív stábjának, az Alba Plaza és a Karma Kreatív munkatársainak, az Önkormányzat szakembereinek, munkatársainak ahhoz, hogy ez az álom végre megvalósulhatott. Természetesen nem felejtkezhetek el azon segítőinkről sem, akik szabadidejüket feláldozva állnak folyamatosan a Csapat mellett és lehetőségeikhez mérten segítik a munkánkat. Ők azok, akik semmit sem kérnek cserébe, csak boldogok, amikor látják fiaikat felszabadultan játszani…igen, a szülőkre gondolok.

Mikkel készülnek az arénaavatóra?
Rengeteg színes programot terveztünk, reményeink szerint igazi amerikai show-t tudunk majd felvonultatni. Nem hiányozhatnak a cheerleaderek, zenekari fellépők, half-time show, de az egyéb látványelemek sem. A sporttal ismerkedők számára folyamatos élő közvetítés lesz szabálymagyarázattal, így azok számára is érthetővé válnak a történések, akik nincsenek tisztában sportágunk szabályaival. A megnyitón előzetesen jelezte részvételét hazánk amerikai nagykövete Colleen Bell, de bírjuk Magyarország kormányának is az ígéretét, hogy képviseltetik magukat a rendezvényen. Természetesen városunk polgármestere dr. Cser-Palkovics András házigazdaként is jelen lesz az eseményen. Meghívót küldtünk támogatóinknak, a többi amerikai futball csapatnak és természetesen várunk minden a sportot szerető vagy iránta érdeklődő szurkolót is.
Mennyire várja már a csapat, illetve a játékosok és egyben Székesfehérvár ezt a történelmi pillanatot?
Ha röviden szeretnék válaszolni, azt mondanám: nagyon! Természetesen csak a magunk nevében tudok nyilatkozni, azonban rengeteg visszajelzést kaptunk már laikusoktól, a sportágat nem ismerő emberektől is arra vonatkozóan, hogy ők is szeretnének részesei lenni ennek az egyedülálló, és nyugodtan mondhatom, hogy a magyarországi amerikai futball történetében egyértelműen sporttörténelmi pillanatnak. A szezon ugyan elkezdődött, az első mérkőzésünkön már túl is vagyunk, azonban a fiúk és természetesen az én számomra is az első hazai mérkőzés lesz a vízválasztó. Remélhetőleg rengeteg szurkolónak mutathatjuk meg Otthonunkat, és mutatkozhatunk be. Egyre nő oldalunk látogatottsága, sokan keresnek meg bennünket érdeklődve a csapatba jutás lehetőségeiről, kérnek szabálymagyarázatot. Edzéseink nyíltak, bárki megnézheti, akár be is állhat kipróbálni magát. Jó érzés látni, amikor edzéseink alatt a lelátón számunkra ismeretlenek szemlélik a fiúk mozgását, amikor odajönnek érdeklődni a lehetőségekről, a sportról, ez mind-mind azt jelzi, végre megmozdult valami a sportág honi berkeiben is.

Milyen hatást szeretnének elérni az eseménnyel?
Nem titkolt a szándék, hogy szeretnénk, ha a mi sikertörténetünk követendő példa lenne minden olyan város számára, ahol amerikai futball csapat működik. Szeretnénk rávilágítani arra a tényre, hogy ma Magyarországon reneszánszát éli ez a sportág és egyre több fiatal számára adhat lehetőséget a sportolásra, hiszen ez az a sportág ahol akár az extrém alkatnak megfelelően is tudunk pozíciót ajánlani, hiszen vannak kifejezetten olyan posztok, ahol például a nagy súly a kívánatos. Nem titkolt szándékunk az örömünket megosztani másokkal, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a FIRST további hasznosíthatóságára vonatkozóan a Szövetségünkkel, akik rendkívül pozitívan állnak a fejlesztéshez és mindenben segítik a munkát. Edzőtáborokat szervezünk, igyekszünk lehetőséget biztosítani más csapatoknak is hogy megtapasztalhassák azt a felemelő érzést, amit egy teljes méretű 120 yardos, Y-kapus aréna nyújthat. Szeptemberben már a magyar válogatott nemzetközi mérkőzést játszik otthonunkban, ami szintén fantasztikus esemény lesz, hiszen nincsen felemelőbb érzés egy sportolónak, mint magára ölteni a címeres mezt. Bízom benne, hogy sikerrel szerepel az együttes és akár a mi csapatunk is képviseltetheti majd magát a nemzeti gárdában.
A megnyitó részletes programja:
Időpont: 2016. április 30.
Helyszín: MÁV pálya
Székesfehérvár, Takarodó út 3.
13.00 óra Kapunyitás
13.15 óra Fehérvár Lionz bemutató frizbi mérkőzése
13.45 óra Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar szakalaki bemutatója
14.00 óra ELTE SE cheerleader bemutatója
14.05 óra Zenekari műsor a színpadon
Közben csapatok bemelegítése a pályán
14.30 óra Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond: dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
Colleen Bell, Egyesült Államok magyarországi nagykövete
Boda Gábor, Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke
14.55 óra Csapatok bevonulása látványos tűzijáték show kíséretében
15.00 óra Kezdőrúgás
Fehérvár Enthroners vs. Boda Troopers mérkőzés
kb. 16.10 óra Half time show
Zenekari műsor a színpadon
Frizbi bemutató élőzenére
Cheerleaderek
18.30 óra Mérkőzést lezáró tűzijáték
19.00 óra Kapuzárás
A rendezvény facebook eseménye itt található.
Fotók és Grafika: Karma Kreatív Stúdió, Székesfehérvár Megyei Jogú Város facebook oldala

