Jászberény Wolverines

Alapítás: 2006. március 4. Hazai mérkőzések helyszíne: 5142 Alattyán szász út Csapatszínek: tengerészkék, ezüst, fekete A Jászberény Wolverines Amerikai Football Club 2006 óta fogja össze a jászberényi és jászsági fiatalokat annak érdekében, hogy számukra megfelelő és tartalmas sportolási és kikapcsolódási lehetőséget…

Mennyi az annyi?

Aki figyelemmel követte az elmúlt időszak eseményeit, számos újdonsággal találkozhatott, melyek az idei szezont érintik. Ezek sora nem ért véget, ugyanis idén első ízben kezdi meg Szövetségünk a központilag szervezett mérkőzés statisztikák készítését, egyelőre csak a HFL osztály mérkőzésein.

Nyíregyháza Tigers

Egyesületünk 2005-ben alakult Nyíregyházán. A kezdeti nehézségeken (pálya, felszerelés, toborzás) túl lendülve csapatunk 2008-ban szerezte meg első bajnoki címét a magyar divízió II. mezőnyében és került fel a divízió I-be. 2011-ben sikerült újabb bajnoki címet szereznünk Nyíregyháza városának, amikor is…

Eger Heroes

A csapatunk 2005 őszén alakult, néhány barát kezdeményezésére. 2006-ban elindultunk az ekkor még egy osztályból álló magyar bajnokságban, a keleti csoportban nyeretlenül végeztünk. 2007-től a Divízió II tagjai lettünk, itt első évben a Keleti csoport 2. helye után helyosztókon 6. helyen végeztünk, majd…