A címvédő TD-t sem vitt az első félidőben a Budapest Titans ellen, míg a Győr Sharks pontot sem engedett a Dunakeszinek.
Az elmúlt hétvégén a Veolia Hungarian Football League (HFL) mérkőzései inkább a magabiztos sikerekről szóltak, mint a szoros küzdelmekről. Az biztos, hogy már a harmadik játékhétvégén kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok.
Egy Budapest Wolves – Budapest Titans derbi hallatán sokan már megtennék a Farkasokat esélyesnek, ám az idei HFL-ben már talán kétszer is meg kellett gondolni, hogy mely csapatra fogadjanak a nézők. Az első félidő ugyanis egyértelműen a Titánoké volt. Trevin Howard ott folytatta, ahol a Győr Sharks ellen abbahagyta, hiszen az ő TD-jével kezdtek be a vendégek, amire mindössze két Szakács Kristóf mezőnygól érkezett válaszul. A másodikat egy Hunka Norbert interception előzte meg. Ekkor mindössze egy pont volt a különbség a két együttes között és azt lehetett hinni, hogy szoros lesz a párharc. Majd a Titans meglógott egy Horváth Kristóf elkapással és egy Schwak Renátó picksix-szel (6-21). A Farkasok leginkább a futójátékukban bízhattak ismét, de a passzjáték is kisebb-nagyobb sikerrel működött. Hazai TD azonban nem született az első félidőben.
A harmadik negyedben már egyre biztosabbá vált, hogy a vendégek győzelemmel fognak távozni az Angyalföldi Sportközpontból. Bár Howard futására Benke Ábel touchdownjával és Dancsó Zalán kétpontosával válaszolni tudott a Wolves, de az összecsapást gyakorlatilag eldöntötte az amerikai játékos harmadik TD-je. Így már csak a különbség volt a kérdés az utolsó játékrészben. Ez pedig egyre rosszabbul nézett ki a címvédő szemszögéből, amikor Langane Dominik befutott az end zone-ba közelről, illetve Michael Cornwell is pontokra váltotta Györki Ferenc átadását. A végére mégsem maradt meg a 34 pontos differencia, ugyanis Dancsó Zalán egy kicsit szerencsésen, de touchdownt szerzett, majd Varga Péternek a kétpontos is összejött. A végeredmény 48-22 lett, a Titans pedig története során először verte meg a Wolves-t. A hazai védelem nem tudta megállítani a vendégek támadósorát annak ellenére sem, hogy 3 interceptiont jegyzett, ebből kettő Szakács Kristóf nevéhez fűződik.
Fotók: Kraus Gabriella
Budapest Wolves – Budapest Titans 22-48 (0-7, 6-14, 8-14, 8-13)
Pontszerzők: Benke Ábel, Dancsó Zalán 1-1 TD, Szakács Kristóf 2 FG, Dancsó Zalán, Varga Péter 1-1 PAT, illetve Trevin Howard 3 TD, Michael Cornwell, Horváth Kristóf, Langane Dominik, Schwak Renátó 1-1 TD, Fábián Zoltán 6 XP
Talán szorosabb párharcra lehetett számítani a Győr Sharks és a VSD Rangers nyúli összecsapásán, ám gyakorlatilag már az első félidőben fény derült a győztes kilétére. A Cápák ugyanis már az első drive-jukból touchdownt szereztek: Christopher Armstrong közelről ért be az end zone-ba. Ezt követően pedig Andrew Walock egy picksix-szel növelte a hazai fórt. A második negyedben Quevin Redding és Armstrong egy-egy hatpontosa már négy labdabirtoklásnyira növelte a Győr előnyét (24-0). Bár a Dunakeszi a kapott pontok ellenére nem védekezett rosszul, a támadósornak csak néhány szép pillanatra futotta. A félidő végén a vendég offense némi életjelet mutatott magáról és egy szép drive-ot vitt végig, azonban kifutott az időből, így nem lett belőle pontszerzés.
A második félidőben érezhetően gyengélkedett a Sharks támadósora is, a Rangers ugyanis remek teljesítménnyel helyezett nyomást a hazaiakra, több sack is összejött. A vendég offense azonban nem tudott váltani, Benedek Simonnak voltak szép megmozdulásai, de ez is kevés volt a pontszerzéshez. A Győr magabiztosan 24-0-ra nyerte a találkozót, amellyel megszerezte idei első győzelmét.
Győr Sharks – VSD Rangers 24-0 (12-0, 12-0, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Christopher Armstrong 2 TD, Quevin Redding, Andrew Walock 1-1 TD


