Kovács Sándor, a Sport TV szakértője értékelte a szezont és beszélt a HFL-döntőről is.

Sport-Tv-TT-1Szombaton a Cellect HFL utolsó összecsapását tekinthetjük meg a BVSC-Stadionban, ahol az alapszakasz-győztes és szlovák bajnok Bratislava Monarchs a magyar bajnok Budapest Wolves-szal méri össze erejét. E két csapat Pozsonyban már megmérkőzött egymással és akkor az Uralkodók 30-23-ra nyertek. A Farkasokat fűtheti a visszavágás vágya, de az, hogy ismét Magyarország legjobbjai lettek, egy plusz motivációt adhat nekik a végső győzelemre is. Amennyiben a Monarchs diadalmat arat, 4 éven belül a negyedik csapat lesz, amely megnyeri a sorozatot. Ha a Wolves győz, akkor az első olyan együttes lesz, amely kétszer is elhódította a HFL-trófeát.

Kovács Sándor, a Sport TV szakértője minden hétvégén megtippelte az eredményeket és elemzéseivel felvezette az összecsapásokat. Ezúttal viszont interjúval készültünk vele a Cellect HFL-döntőre.

 

Hogyan értékelnéd az alapszakaszt?
Azért nehéz bármit is mondani, mert két részre szakadt a HFL mezőnye. A Monarchs, a Wolves és a Cowbells közel egy szinten van még akkor is, ha egy 10-15 pontos különbség van a pályán. Ez a három csapat egy teljesen különálló mezőnyt alkot, és még nem tudom, hogy mi lesz jövőre.

 

A szezonban neked eddig kik okoztak pozitív és negatív meglepetést?
Én a Győrtől többet vártam. Azt hittem, hogy a kulcs posztokra igazolva jobb lesz a Cápák offense-e. Ha az első vereségük nem csúszik be, akkor talán többre lettek volna hivatottak. Ami meglepetés még számomra az a Nyíregyháza játéka és pont a Sharks elleni sikere, viszont azt hozzá kell tenni, hogy nagyon sok külföldi focistával dolgozott a Tigers. De, ha kivennénk minden csapatból az importokat, akkor én úgy érzem, hogy máshogy alakult volna a tabella.

 

Ráéreztél a következő kérdésemre, ami az import játékosokkal kapcsolatos. Mennyire voltak befolyásoló tényezők idén?
A Miskolcnál mindenképpen sokat jelentett Troy Rice szereplése és azt gondolom, hogy ő hasonló kaliber, mint Darrell Tate a Wolves-nál, annyi különbséggel, hogy szerintem Troy sokoldalúbb. Illetve még Jamar Dials visszahordásai tetszettek nekem, talán egy erősebb játékosállománnyal ők jobban tudtak volna teljesíteni. A Wolves-nál talán Darrell többet tudott mutatni ebből az okból kifolyólag is.

11147220_888470607906149_6263625426215273854_o

Bulldogs teljesítményéhez mit szólsz? Meglepő vagy reális?
Nagyon sok dolog történt a tavalyi szezonhoz képest, főleg a Hurricanes feloszlása után. Még arról is szó volt, hogy a Hurrikánok a Bulldogokkal egyesülnek, de különböző edzői- és játékos-döntések alapján mindenki oda ment, ahova akart. Ebből pedig a Bulldogs nagyon rosszul jött ki. Látva a játékukat, megerősítve egy Hurricanes-es kerettel nagyon sokáig vihették volna. Ha a szakvezetők előbb tudják azt, hogy nem lesz fúzió, akkor nem indultak volna a HFL-ben, hanem maradtak volna a Divízió I-ben. Nekem az fáj inkább, hogy nem tudom, mi lesz velük, mert van pár válogatott ember is náluk, illetve pár öreg harcos, valamint néhány válogatott szintű edző és mégsem úgy működnek a dolgok, ahogy kellene. Nagyon sajnálom őket, mert egy jó koncepciót vittek 2-3 éven keresztül, de szerintem nem tudták, hogy ez a fúzió nem fog megtörténni, amikor leadták a nevezést.

 

Meglepetés, hogy a Cowbells nem jutott a fináléba?
A Cowbells-nél sok sebből véreztek a játékosok. Sérülésekkel bajlódtak és az eltiltások sem jöttek jó pillanatban a kulcsemberek tekintetében. Nem tudom, hogy milyen edzésmunkát tudtak végezni az elődöntő előtt. Sokkal inkább az volt meglepő, hogy a Wolves egy felturbózott Hurricanes-kerettel az első meccsen kikapott tőlük. A legjobb négy között minden a helyére került, jó íve volt a dolognak és mindenki jól végrehajtotta a feladatát a Farkasoknál. A defense is megmutatta, hogy mire képes, de a csapat még mindig nem tudott tökéletesen a játékra koncentrálni. Ez a különbség most reális volt, de számomra nem az volt a meglepő, hogy nem jutott a Cowbells a fináléba, hanem hogy ilyen sima volt a Wolves győzelme.

 

Térjünk át a két döntősre. Mi lehet a Bratislava Monarchs idei kirobbanó formájának a hátterében?
Nagyon jó és fizikális a keretük. Mindenki a saját posztján a lehető legjobbat próbálja nyújtani. Remek offense és defense sémával lépnek pályára, de nekik is van támadható pontjuk. Az import játékosok is a kulcspontokra érkeztek és a legfontosabb meccseken tudtak kiemelkedőt nyújtani. Ezek az emberek remekül fel tudják venni a mérkőzés ritmusát, tehát amikor szorosabb az állás akkor tudnak igazán jót nyújtani. Ugyanez igaz az edzői stábra is, amely mint mondtam, hatásos koncepciót használ. Az eredmények is magukért beszélnek. De van, amikor nekik is megremeg a kezük. Például a Nyíregyháza ellen is látszott, hogy a special team sem áll mindig a helyzet magaslatán. A Monarchs tehát egy nagyon összeszedett és szimpatikus csapat, kemény focit játszik, ám bízom benne, hogy nagyon nehéz dolga lesz a Farkasok ellen a döntőben.

 

Hogy látod a Wolves szezonját?
Nekem egy picit vegyes érzéseim vannak, mert ott vagyok az edzéseken és látom a srácokat is a HFL-ben, valamint az osztrák bajnokságban. Sok ember van, de ez a „kettős fronthatás” jobban igénybe veszi a játékosokat, mint kellene. Így eléggé sok a sérült és van, aki mindkét bajnokságban játszik, így pedig borzasztóan nehéz helyt állni. Mégis úgy látom, hogy a csapat ezt meg tudja oldani, tehát van az a játékos-bázis, amely bírja ezt a megterhelést. A másik kérdés, hogy szombaton van a HFL-döntő, egy nappal utána pedig elődöntő Salzburgban. Csak nehogy egyik a másik rovására menjen. Emellett pedig felnőnek a juniorok, így az ő szerepeltetésük is kérdéses lesz. A Wolves még az út elején jár, tehát az edzőknek és a játékosoknak is szokniuk kell még egymást. Ha pedig minden összeáll, akkor egy nagyon jó közös jövő elé nézhetnek a Farkasok.

11537896_887725541313989_376502069308020194_o

Jöjjön a fekete leves! Ki a döntő esélyese?
A papírforma alapján azt gondolom, hogy a Monarchs. Viszont jó elemzéssel, jól működő offense-szel a Farkasok megnyerhetik ezt a párharcot. Itt az lesz a kérdés, hogy a defense mennyit enged majd. Én attól félek, hogy a Monarchs passzjátéka nagyon jól fog működni, de maximum egy TD-vel tartom esélyesebbnek őket. Azonban a visszavágás vágya fűtheti a Wolves-t, de emellett még egy nagy pluszt jelenthet a magyar bajnoki cím is. Nyilván az is benne van, hogy megvan a magyar bajnoki cím, de bele kell csempészni a játékosok fejébe azt a lelkesedést, hogy a HFL-t is meg akarják nyerni. A Monarchs-nak egy nagyon szimpatikus szurkolótábora van, akik biztos, hogy elkísérik a csapatot Budapestre. Egy nagyon szoros meccset várok és egy kiskülönbségű győzelmet. A szívem azt mondja, hogy a Wolves, az eszem pedig, hogy benne van a Monarchs-diadal. Nem tudom, hogy mire hallgassak.

Fotók: Google, Radó Norbert

Leave a comment