A Docler Wolves 44-19-es győzelmet aratott a Győr Sharks otthonában.
Ahogy felvezetőnkben is olvashatták a Farkasok és a Cápák mindig egy nagyon kemény, hajtós és küzdelmes meccset vívtak, amelyet a tavalyi 21-20-as fővárosi győzelem is hűen tükrözött. Ezúttal is megvolt a nagy harc, de csak az első félidőben. A vereség ellenére Bachrathy Kornél irányító jól szerepelt, hiszen 3 TD-passzt is kiosztott. Azonban a másik oldalon Wágner Olivérnek sem ment rosszul, aki szintén három touchdown átadással látta el elkapóit.
Kovács István csapata az első negyedben megszerezte a vezetést Storcz András field goal-jával, de nem tartott túl sokáig ez az előny, hiszen az első meccs óta látványosan javuló Bachrathy Kornél Rácz Balázsnak egy kiváló passzt adott, amelyet az elkapó pontokra váltott. Csernai Gábor belőtte az extrát. A Farkasoknál Wágner Olivér is egyre jobb formába lendül, mivel már az Újbuda Rebels ellen is passzolt egy TD-t és most is megtalálta Piros Krisztiánt egy jó átadással. Storcz extráját Blaschek Balázs blokkolta. Bachrathy továbbra is jól szúrta ki társait és ezúttal Pápai Róbertet találta meg, aki egy 75 yardos elkapott touchdown-t szerzett. Az egypontos kimaradt.

A fordulás után a Wolves kezdte átvenni a meccs irányítását, de még így is szoros volt a találkozó. Roczkó Iván visszaszerezte a vezetést csapatának, de nem sokáig, hiszen Rácz Balázs újabb elkapásának köszönhetően újra a hazaiaknál volt az előny. Azonban mégis Wolves vezetéssel mehettek le a csapatok a szünetre, miután Deák Balázs sikeres visszahordásával 23-19 volt az állás. Egyedül Storcz értékesítette az extrákat.
A második játékrészben viszont már egyértelműsítették a fővárosiak, hogy győzelemmel akarnak távozni Győrből. Először Roczkó Iván futott egy TD-t, majd Piros Krisztián kapott el egy Wágner-passzt. Az elsőnél az extra jó volt, viszont a másodiknál Deák Balázs egy kétpontost értékesített.

Végül az utolsó negyedre jobban összekapta magát a Sharks védelme és csak egy hatpontost engedett, amelyet Storcz András szerzett. A kétpontos kísérlet nem sikerült, de a Farkasok így is fölényes, 44-19-es győzelemmel utazhattak haza.
Hamarosan újra láthatjuk a két csapatot egymásnak feszülni, hiszen ezen a hétvégén elkezdődnek a visszavágók, ahol már a fővárosban játszik a két klub.
Fotók: Becs László
Győr Sharks-Docler Wolves 19-44 (13-9, 6-14, 0-15, 0-6)
Pontszerzők: Rácz Balázs 2 (xp: Csernai Gábor 1), Pápai Róbert, illetve Piros Krisztián 2 (2pt: Deák Balázs), Roczkó Iván 2 (xp: Storcz András 2), Deák Balázs (xp: Storcz András), Storcz András, Storcz András (mezőnygól).

Mátrai Bence, a Győr Sharks külső linebacker-e: Nagyon vártam ezt a meccset is, mint mindegyik másikat, de ezt különösképpen mert nagy pályán a „nagy” Farkasok ellen még nem volt szerencsém játszani. Nem csalódtam, igazi „koppanós” foci volt, ahogy Macher Bálint kollegám fogalmazott. Szerintem az offense sokkal jobban játszott az előző meccshez képest és ez csak javulni fog. Kezdenek összeszokni a srácok csak, mint mindenhol ehhez idő kell. A védelemből nagyon hiányzott Becs Peti és az ő távolléte szerintem kicsit visszafogta a többieket is, de ennek ellenére a defense játéka is javult és remekül pótolták a sérült csapatkapitány helyét. Remélem, hogy a szombati meccsünk ellenük már szorosabb lesz.
Roczkó Iván, a Docler Wolves futója: Az offense és a defense is az elején döcögősen indult, viszont ha a Sharks-ról van szó, akkor ellenük mindig egy küzdős meccsre kell számítani. Egy erős és fizikális csapat, amelynek a fala és a linebacker-ei nagyon kemények. Annak ellenére, hogy az elején egy kicsit lassan pörögtünk fel a félidő végére már jobban összeszedte magát a csapat és egyre jobban sziporkázott. Azonban a meccs végére megint magára talált a Sharks defense-e. A futásokat jól levédekeztük, viszont a passzoknál egy kicsit elaludtunk. Biztos vagyok benne, hogy Grátz Vili még tartogat egy-két trükköt a tarsolyában, így a visszavágó ellenük ugyanolyan nehéz lesz, mint a mostani találkozó.
