Kovács Sándor szerint a Cowbells megszerzi a második győzelmét is a HFL-ben.
Már csak a Győr Sharks-ra vártunk, hogy bemutatkozhasson az elitligában, ám első idei összecsapásán kapásból a címvédővel kell kezdenie, akárcsak tavaly.
Mint ismert, idén a Győr két csapatot is indított, hogy a HFL-keretet 2016-ra meg tudja erősíteni. Ennek ellenére ez nem azt jelenti, hogy gyenge játékosállománnyal nevezett az első osztályba Grátz Vilmos együttese. A Sharks kemény futójátéka minden bizonnyal most is komoly gondot okozhat majd a Cowbells-nek. Azonban a passzjáték is erősebb lett a Cápáknál, miután leigazolták a kanadai Cory Wensley-t irányító posztra. Így biztos, hogy egy tavalyinál is erősebb Győr lép majd pályára a fővárosban.
A Budapest Cowbells az elmúlt héten megkezdte a bajnokságot és magabiztos 42-21-es győzelmet aratott a Miskolc Steelers otthonában. Az offense remek napot fogott ki Felsőzsolcán, mivel mind futásokban, mind passzjátékban kimagaslóan teljesített. A tavalyi szezon legerősebb védelme is jól játszott, de Troy Rice és Vasyl Jordan ki tudott fogni rajta. Minden bizonnyal az első hét tanulságait levonta Karim Trabelsi együttese és a Győr ellen már nem enged hibákat.
Kovács Sándor, a Sport TV szakértője nem gondolja, hogy meglepetés fog születni, sőt, sima Cowbells-győzelmet vár.
„Az első forduló után meglepetés nem született, inkább csak a játék képe volt a pályákon a meglepő. A bajnok sikerrel vette az első akadályt, bár nekem személy szerint meglepő volt a két hosszúpasszos TD ezzel a secondary-vel. Fogjuk ezt az első meccsre, ettől függetlenül teljesen megérdemelten nyertek a Steelers ellen. Ha így játszanak, akkor a Cápák sem jelenthetnek nehézséget, bármennyire is fogadkoznak és bármennyire is jól sikerült beilleszkedni az új import irányítónak. Gyönyörű idő várható, így a játék nem korlátozódik majd csak a futójátékra, amiben ugyan mindkét csapat erős, de a hátrányba kerülő csapatnak fel kell majd adnia a futójátékát. Ha a Cápák offense meg tudja lepni a Cowbells védelmét, akkor bár szorosabb meccset várok, de nem hiszem, hogy a bajnok botlana. Mindentől függetlenül sima Cowbells-győzelem van a levegőben, de Grátz Vili tanítványai szeretnék megmutatni, hogy nemcsak teremben, de „rendes” pályán is tudnak maradandót alkotni. COWBELLS +17”
Fotók: Google, Váradi Barna és Király Etelka
Budapest Cowbells-Győr Sharks
Időpont: április 11. (szombat), 15.00
Helyszín: Budapest, Elektromos pálya (Népfürdő utca 18-20.)
Belépő: 1000 Ft (15 éves kor alatt ingyenes)
