A magyar és a szlovák U19-es válogatott egymás ellen játssza története első mérkőzését.
Az ősz a honi amerikai futballban bizonyosan bevonul a történelem könyvekbe. Néhány hete a felnőtt együttes első sikerét ünnepelhette Lengyelország ellen, most pedig a 19 éven aluli korosztály készül első meccsére. Egy igazi ki-ki meccsre számíthatunk, hiszen Szlovákia korosztályos nemzeti csapatának is ez lesz az első megmérettetése.
Nem az első együttessel foglalkozik pályafutása során Magyarországon Boda Gábor szövetségi kapitány, hiszen már sok klubcsapatnál bizonyított. Válogatottnál viszont eddig még nem vállalt szerepet. A szövetség elnöki posztját is betöltő Boda Gábor előtt most egy rendkívül nehéz feladat áll, ennek kapcsán kérdeztük:
„Nyilván óriási megtiszteltetés az, hogy ennek a csapatnak a szövetségi kapitánya lehetek, de súlyos felelősséggel is jár.” – emelte ki a szakvezető. – „Ez számomra az első alkalom, hogy nemzeti csapatot irányíthatok, ráadásul a srácok is először képviselhetik hazájukat. Nem volt könnyű a keret kialakítása. A támadófalban létszámbeli hiányosságok is vannak, így ott könnyű volt bekerülni a játékosoknak a keretbe. A többi poszton viszont az edzők és koordinátorok a bőség zavarával küzdöttek. Végül a stáb tagjaival sikerült kiválasztani a legjobbakat.”
Boda Gábornak egyébként pozitív tapasztalatai vannak az edzőtáborokról. Szerinte a játékosok az utolsó keretszűkítésig küzdöttek azért, hogy vasárnap ott lehessenek a válogatottal a szlovákok elleni megmérettetésen. Ennek ellenére jól látható volt, hogy a csapattagok között remek összhang van.
„A srácok nagyon fogékonyak.” – mondta Boda Gábor. – „A vidékről jött játékosoknál nagyobb az alázat és a tudásszomj, mint a budapestieknél. A fővárosiak viszont magabiztosabbak. Viszont mindkettejüknél pozitívum, hogy nagyon odafigyelnek arra, amit az edzőkkel tanítunk nekik. Nem menősködik senki és nem zrikálja a másikat. A srácok megbarátkoztak egymással, jó a közösség, ami fontos alapja lehet a hosszútávú eredményességnek.”
A taktika kialakításánál Boda Gábor elmondta, hogy nem az ő akarata érvényesül, hanem az egész edzői stábé. A koordinátorokkal együtt azt szerették volna elérni, hogy mindenki jól érezze magát abban a szerepkörben, amiben pályára fog lépni. Hozzátette, hogy a múlt heti csillebérci minitáborban már a szlovákok ellen is készültek, ami nem volt könnyű.
„A koordinátorokkal együtt dolgoztuk ki a playbookot, de egyelőre még túl nagy dolgokra nem kell gondolni, hiszen először az alapokat akartuk a srácoknak megtanítani.” – beszélt az edzőtáborokról a szövetségi kapitány. –„Az utolsó tréningeken már próbáltunk felkészülni a szlovákokból, de mivel nekik is ez lesz az első meccsük, így nem nagyon tudtuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Talán alapot adhat a magyar U19 bajnokságban szereplő Bratislava Monarchs taktikája. Remélem, hogy a srácok bírni fogják majd a mentális terhelést és megmutatják mire is képesek.”
Fotók: mafsz.org
Magyarország-Szlovákia
Időpont: október 16. (vasárnap), 13.30
Helyszín: First Field (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)
