A Bratislava Monarchs 55-34-re verte a Budapest Wolves-t a Hungarian Football League fináléjában.

Az eddigi szezonokhoz képest kicsit szokatlan volt, hogy nem teltház fogadta a BVSC-Stadionban a csapatokat, de ettől függetlenül a maroknyi szlovák szurkoló és az óriási táborral érkező Farkas-drukkerek mindent beleadtak, hogy a legjobb hangulatot teremtsék. Erre nem is lehetett panasz! Sőt, még a játékra sem, mivel mindkét együttes a legjobb formájában játszott. Látszott, hogy a Wolves újra meg akarja nyerni a HFL-t, a Monarchs pedig be akarja magát írni a történelembe azzal, hogy a sorozat negyedik együtteseként hódítsa el a trófeát.

A meccset így is kezdték az Uralkodók, az első drive-jukból a Wolves egyyardos vonaláig vitték a labdát, sőt Patrik Slusny el is találta az end zone-t jelző bóját, de a TD-t nem adták meg a játékvezetők. A Wolves pedig ezt az akciót kivédekezte és ki is használta az ellentámadást Elek Ádám 63 yardos elkapott hatpontosával, de Madarassy Kristóf extráját blokkolták a pozsonyiak. Jött az ellenakció az Uralkodóktól. Az egész mérkőzésen kimagaslóan játszó Ferni Garza egy screen-passzal látta el kedvenc célpontját Paul de Pass-t, aki 75 yardról több blokkot kikerülve jutott el az end zone-ig. Az extrát Tomás Strba lőtte be. Azonban az első játékrész mégis Farkas-előnnyel ért véget. Bencsics Márk ezúttal is Elek Ádámot találta meg egy 14 yardos átadással. Madarassy ezúttal belőtte az egypontost.
22944443_6a7613943453980821bc22c63b8bb2a7_xlA Monarchs nem hagyta meglógni a magyar bajnokot és a második negyedben Jakob Lukác révén szerezett hat pontot, amely után Strba is belőtte az extrát. Ezután a Wolves szépen araszolgatott az end zone felé, de végül Bencsics egyik passzát David Green szerezte meg. A Bratislava eljutott a red zone-ba és ott negyedik kísérletre Slusny egy kézzel szedte le a labdát a levegőből a pontszerző területen belül. Kovács István együttesének erre is volt válasza ismét Elek révén. Miután Madarassy berúgta az egypontost mindössze egy pont volt a két együttes között, de végül mégis egy TD-s különbség lett a két gárda között, miután de Pass ismét az end-zone-ban kötött ki a labdával.
ETI_8026-2A második félidőben sem maradtak el a várva várt izgalmak. A harmadik negyedben a Monarchs bemutatta futójátékát is, hiszen előbb Stefan Slovák 6 yardról futott egy touchdown-t, majd Ferni Garza-nak is sikerült ez a bravúr. Strba utóbbinál nem tudta belőni az egypontost.
ETI_8050Az utolsó negyed előtt már nagyon közel járt a Monarchs, hogy megnyerje az összecsapást, de Elek Ádám negyedik hatpontosával felcsillant a remény a Wolves előtt. A remény viszont hamarosan elhalt, miután a pozsonyiak eldöntötték a találkozó sorsát Patrik Slusny 45 yardos TD-elkapásával. Ám nem a 48-27 volt a végeredmény, mivel a találkozó végén Gecser Máté hatpontosával kozmetikázott az álláson Kovács István együttese. Végül Stefán Slovák második touchdown-ja, illetve Tomás Strba sikeres extrája zárta a találkozót.
11053615_894864573933419_2218695233515033459_oA Bratislava Monarchs ezzel első szlovák csapatként nyerte meg a HFL-t, valamint az Uralkodók irányítója, Ferni Garza lett a döntő legjobb játékosa. A Wolves viszont mind a négy HFL-finálén eddig ott volt, ám csak az elsőt tudta megnyerni.

Fotók: Hidvégi János Gábor, Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

Bratislava Monarchs-Budapest Wolves 55-34 (7-13, 21-7, 13-0, 14-14)
Pontszerzők: Paul de Pass, Patrik Slusny, Stefan Slovák 2-2 TD, Jakob Lukác, Ferni Garza 1-1 TD, Tomás Strba 7 XP, illetve Elek Ádám 4 TD, Gecser Máté 1 TD, Madarassy Kristóf 4 XP.

Christoph Dreyer, a Bratislava Monarchs vezetőedzője: A döntő két kiváló csapat harcát hozta. Az első félidőben még próbáltuk felvenni a játék ritmusát, ám volt néhány érdekes bírói ítélet is ellenünk. A szünet után összeszedtük magunkat és két gyors TD-t szereztünk és a védelmünk sem kapott pontot a harmadik negyedben, ami sokat jelentett a meccs végkimenetelét figyelembe véve. Innen már irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést. Sok remek találkozót hagytunk magunk mögött ebben a szezonban. Minden ellenfelünk valamilyen módon különleges volt. Az edzői stábnak is hétről hétre új dologra kellett felkészítenie a csapatot. Minden meccsre szlovákokként mentünk, de úgy érzem, hogy rengeteg barátot szereztünk a szezon végére. Egyelőre még nem tudom, hogy mi lesz jövőre, mert még számunkra ez az idény sem ért véget. Az biztos, hogy számomra az lesz az első ez után, hogy egy kicsit lepihenjek.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Nyilván nagyon elrontottunk valamit, de ennek ellenére voltak jó momentumaink a meccsen. Az első félidőben még kiegyenlített párharc volt, de amikor a harmadik negyedben megszöktek, akkor mi már csak az eredmény után tudtunk menni. Nekik a döntőben nagyon jól ment a játék, nekünk meg nem volt tökéletes. Nyilván jó érzés, hogy magyar bajnokok vagyunk, hiszen legyőztük az összes csapatot itthon, de akkor lettünk volna igazán elégedettek, ha a HFL-t is behúzzuk. Ez a szezon véget ért, most az osztrák bajnokságra koncentrálunk. Úgy gondolom, hogy sokat fejlődött a csapat, az offense szépen összecsiszolódott és a defense is jól muzsikált bár voltak kevésbé jó momentumai is. Most egy évünk van rá, hogy fejlődjünk és javítsunk!

Ferni Garza, a Bratislava Monarchs irányítója: Azt kaptuk a döntőtől, amit vártunk: egy kemény küzdelmet két remek csapat között. Nagyon tisztelem a Farkasokat, mivel egy jó együttes és kitartóan harcoltak. A defense-ünk több eladott labdára kényszerítette őket, az offense-ünk pedig kulcsfontosságú play-eknél tudott jól teljesíteni. Nagyon élveztem ezt a HFL-szezont, minden csapat keményen és sportszerűen küzdött. Ez a bajnokság jó úton van afelé, hogy évről évre színvonalasabb legyen. Nagyon hálásak vagyunk a Szövetségnek, hogy lehetőséget adott a szereplésre és mi is részese lehettünk a magyar amerikai foci fejlődésének. Számomra a HFL-siker többet jelent, mint az MVP-cím. De a meccs igazi MVP-je a támadófal volt, hiszen nélkülük sem én, sem a futók, sem pedig az elkapók nem tudtuk volna elvégezni a dolgunkat.

VIDEÓ ÖSSZEFOGLALÓÉRT KATTINTS IDE!

Leave a comment