Mindössze két ponttal nyert a Cowbells 2, a Renegades simán győzött.

Három csapat is esélyes volt arra, hogy bejusson a Divízió I. rájátszásába, ám szinte biztos volt, hogy a Budapest Cowbells 2-Tata Mustangs párharc győztese folytathatja a továbbiakban.

A fővárosiak az első negyedben rendesen bekezdtek, hiszen Vida Máté elkapott touchdown-jával megszerezték a vezetést, a kétpontos kísérlet viszont sikertelen volt. Azonban nem kellett sokat várni arra, hogy a Cowbells 2 növelje előnyét, hiszen Szalánczi József blokkolta a vendégek punt-ját, amely után a labda az end zone-ban kötött ki. Ám ekkor az első játékrésznek még nem volt vége, hiszen Szabó Ádám elkapásával növelte előnyét a hazai gárda, majd Nagy Kevin belőtte az extrát. Úgy nézett ki, hogy akár egy sima meccs is lehet ebből a vendéglátóknak.
ETI_4160A második negyedben aztán beindult a vendégcsapat is. A játékrész elején egy punt-háború alakult ki, de a végén a Mustangs faragott hátrányából Labancz Bence 55 yardos mezőnygóljával. A folytatásban tovább faragott hátrányán a Tata Mustangs Bottlik Botond elkapott TD-jével, majd Labancz extrájával. Ugyan ötpontos hátrányban voltak a vendégek, de nem akarták feladni a rájátszásba jutás reményét.

És ahogy kellett, a harmadik negyedben fordítottak is a Musztángok. Nagy Tamás és Labancz Bence pillanatai következtek, hiszen előbbi két TD-passzt is adott utóbbinak, amellyel már a Tata vezetett. Ennek ellenére még nem dőlt el a találkozó.
ETI_4340Az utolsó negyedben a Cowbells 2 gyorsan eszmélt és Zsikla Zoltán elkapott hatpontosával már csak egy pont volt a hazaiak hátránya. A végén pedig a mérkőzést Nagy Kevin döntötte el egy mezőnygóllal. Ekkor még ugyan lett volna ideje a Mustangs-nak, hogy fordítson, de nem sikerült, így 24-22-re nyert a Budapest Cowbells 2.

A Tata Mustangs, így Divízió I-es története során először nem jutott be a rájátszásba, míg a Cowbells 2 június 27-én a Dunaújváros Gorillaz vendégeként harcolhatja ki a döntőbe jutást.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

Budapest Cowbells 2-Tata Mustangs 24-22 (15-0, 0-10, 0-12, 9-0)
Pontszerzők: Vida Máté, Szabó Ádám, Zsikla Zoltán 1-1 TD, Nagy Kevin 1 FG, Szalánczi József 1 S, Nagy Kevin 1 XP, illetve Labancz Bence 2 TD, Bottlik Botond 1 TD, Labancz Bence 1 FG és 1 XP.

Nagy Kevin, a Budapest Cowbells 2 rúgója: Nagyon erősen kezdtük a meccset mind defense, mind offense részről. Az első félidőben nagyon ott voltunk mind fejben, mind lélekben és jó volt látni, hogy nem görcsöltünk rá az egészre, és úgy tudtunk játszani, mint egy csapat. A második félidőben egy kicsit leeresztettünk és könnyedén akartuk venni, mert vezettünk, de egy meccsnek csak akkor van vége, ha az utolsó sípszót hallod. Jöttek a hibák, aztán a pontok és a tataiak feljöttek, sőt, átvették a vezetést. Ám időben magunkhoz tértünk, meccsben maradtunk és újra nálunk volt az előny. A Musztángok előtt le a kalappal, hogy durván 20 játékossal jöttek el hozzánk, szóval majdnem mindenki oda-vissza játszott. Nagyon jó mérkőzés volt, élveztem. Bejutottunk a rájátszásba!

Bottlik Botond, a Tata Mustangs elkapója: Szombaton a szezon egyik legfontosabb mérkőzését játszottuk. Kis létszámmal, idegenben és a kora délutáni tikkasztó hőségben. Úgy érkeztünk a fővárosba, hogy mindenképpen győznünk kell, bár tudtuk, hogy ez kemény feladat lesz. Ha nyerünk, bejutunk a rájátszásba, ha nem, kiesünk. Ezzel a szájízzel léptünk pályára, de hála edzőnk töretlen biztatásának, hamar levetkőztük szorongásunk és csak a játékra koncentráltunk. Rendkívül kiélezett meccs volt, folyamatosan ment az adok-kapok. Úgy gondolom, mi mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Talán még egy kicsit többet is, de a körülmények sajnos rányomták bélyegét a játékunkra. A nagy meleg és a pörgős játék kiszárította a torkokat és elnehezítette a testeket. Míg a Cowbells 2-nek több lehetősége volt friss embereket bevetni, addig mi kénytelenek voltunk megelégedni ezzel a kis mennyiséggel. Így a végére szépen lassan elfogytunk, a fővárosiaknak pedig sikerült ezt előnyükre fordítaniuk. Mint az eredmény is mutatja, szoros küzdelemben győzedelmeskedett a Cowbells 2, de én azon a véleményen vagyok, hogy ismét megmutattuk mindenkinek, hogy igenis, van keresnivalója a Mustangs-nak a Divízió I-ben és nem ijedünk meg az esélyesebb csapatoktól sem.

 

Budapest Titans-Miskolc Renegades 13-48 (9-14, 2-7, 0-27, 2-0)
Pontszerzők: Kollár Bence 1 TD, Göbölyös Gábor 1 XP, Simon Vidor, Vadász Endre, Pozsonyi Bence 1-1 S, illetve Marek Pavlovic, Gyenis Dávid 2-2 TD, Lakatos Bence, Tóth Máté, Balogh Botond 1-1 TD, Jáborcsik Márk 6 XP.

11427840_965713113478912_5617638297719591752_o

Fotó: Kissné Deczki Natália

Varga Norbert, a Budapest Titans cornerback-je: Nagyon örülök annak, hogy a nagy meleg és a hiányzók ellenére szép számban gyűltünk össze az alapszakasz utolsó meccsére. Úgy álltunk hozzá a meccshez, hogy játszunk egy jót és mindenki, aki ott van, élvezze. Az első félidőben voltak szépen kialakított támadásaink, nagy védéseink. Rögtön az elején a támadók futottak egy hosszú TD-t, majd a védelem is felrakott két pontot a táblára. Voltak hibáink, amit az ellenfél ki is használt. Nem találtuk az irányító futásainak az ellenszerét, amiből rendre TD-ket kaptunk. A második félidőben csak a speciális csapatunk tudott pontot szerezni. Összességében egy jó hangulatú, sportszerű meccset játszottunk. Gratulálok az ellenfél győzelméhez és sok sikert a rájátszásban!

Marek Pavlovic, a Miskolc Renegades irányítója: A védelmünk remekül teljesített az egész mérkőzésen. Nem adtak túl sok mozgásteret a Titans futóinak, amellyel visszaszorítottuk a fővárosiak egyik nagy erősségét. Az offense egy kicsit nehezen indult be, de lassacskán gyűjtögette a yardokat. Több nagy play-t is bemutatott a támadósor, amely futásban és passzokban is megnyilvánult, de még nem mutattuk meg, hogy mit is tudunk valójában.

Leave a comment