Az Eger Heroes a Dunaújváros Gorillaz vendége lesz szombaton.
Az alsóbb osztályokban mindössze a Divízió I-ben rendeznek egy mérkőzést, ám az is óriási téttel bír a rájátszást tekintve annak ellenére, hogy a Gorillák és a Hősök is már biztos playoff-résztvevők.
A Dunaújváros összekapta magát a Budapest Cowbells 2 elleni vereség (21-13) után és bebiztosította a helyét az elődöntőben. Grátz Vilmos együttesének viszont egy nagy skalpja is lett, hiszen idegenben egy remek második félidőt produkálva verték a Miskolc Renegades-et (33-17). A Gorillaz a labda mindkét végén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. A támadósor csak úgy termeli a pontokat, míg a védelem rendre megállítja az offenzívákat. Elég csak a múlt heti Budapest Titans elleni párharcra gondolni, amikor is mindössze egy field goal-t engedtek a Gorillák (43-3). A Heroes-offense viszont minden bizonnyal nehéz feladatnak ígérkezik.
Az Eger viszont ugyanazért küzd, mint a Dunaújváros, hogy hazai pályán játszhassa az elődöntőt. Szeredi László együttesének egy hónap állt rendelkezésére a felkészülésre és a regenerálódásra, amely egy nagy előny lehet. Az offense rengeteg variációs lehetőséget nyújthat, hiszen ha kell, irányítójuk, Taylor Palmer fut, ha kell, passzol vagy átadja futásra a labdát. És ezt mind jól csinálja. A támadósor tele van kiváló képességű játékosokkal, de a legjobban a védelemnek kell majd odafigyelnie a kemény és fizikailag erős Gorilla-offense-re.
Fotók: Kárpáti Gábor, Váradi Barna és Király Etelka
Dunaújváros Gorillaz-Eger Heroes
Időpont: június 6. (szombat), 15.00
Helyszín: Rácalmás, Május 1. utcai Sportpálya (Május 1. utca)
Belépő: ingyenes
Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz elnöke: Pozitív előjelekkel várjuk a szombati rangadót, az utóbbi két meccsen nagyot léptünk előre. Ez viszont igaz az ellenfélre is, kiváló irányítójuk van, és összetett támadójátékot játszanak, nehéz lesz megfogni őket. Azt gondolom, falemberek tekintetében a labda mindkét oldalán erősebbek vagyunk. Ha ezt ki tudjuk használni, behúzhatjuk zsinórban az ötödik alapszakaszi elsőségünket is.
Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedője: Meccsről meccsre mindig jobbak szeretnénk lenni. Természetesen a Gorillaz ellen is nyerni szeretnénk, hiszen győzelem esetén hazai pályán játszhatunk az elődöntőben. A Dunaújváros mind offense, mind defense oldalon nagyon erős és ezt az elmúlt meccseken is bizonyította. Ez az egy hónap jó hangulatban telt, az edzések szerintem jól sikerültek és tudtunk pihenni is egy kicsit. Készen állunk a meccsre!
