A Fehérvár Enthroners a Debrecen Gladiators ellen játssza utolsó alapszakasz-meccsét.

Ezen a hétvégén mindössze egy összecsapást rendeznek a Divízió II-ben, ám már az egy nagy rangadónak ígérkezik.

A Debrecen Gladiators harmadik találkozójára készül az idei kiírásban és eddig mindkét mérkőzését megnyerte. Hoksári Béla együttese legutóbb kiütötte idegenben a Jászberény Wolverines-t (54-14), amellyel egyértelművé tette, hogy idén a bajnoki cím lesz az elsőszámú célja. A szolnoki-debreceni összefogás egyre erősebb kötelékké kezd válni, amely akár a Koronázókat sújthatja legközelebb. Amennyiben a Gladiátorok nyernek vasárnap, akkor minden bizonnyal követik a Szekszárdot az elődöntőbe és egy meccsre lesznek a százszázalékos mérlegtől.
11265375_10203197692743397_7269994379210089906_oA Fehérvár Enthroners sem hiába jutott be a rájátszásba, mivel három meccsükből már kettőt megnyertek. A Koronázók védelme jól működött az elmúlt összecsapásokon és az elkapó-játékuk is sokszor megnehezítette az ellenfeleik dolgát. Talán a korábban említett egyesülés mellett a fehérvári-veszprémi „egybekelés” lehet a másik nyerő párosítás a Divízió II-ben. Viszont a Debrecen eredményeit tekintve Pál Tibor Kornél tanítványai nem feltartott kézzel mennek Rákócziújfalura.

Fotók: Abért András, Bódi Sándor

 

Debrecen Gladiators-Fehérvár Enthroners
Időpont: május 31. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Rákócziújfalu, Felszabadulás úti Sportpálya (Felszabadulás út 31.)
Belépő: ingyenes

Hoksári Béla, a Debrecen Gladiators vezetőedzője: Remélem, hogy a srácok nem bízzák el magukat a Wolverines elleni siker után. A Jászberény ellen minden összejött nekünk a védelemben és a támadósorban, de kiemelném a srácok hozzáállását is, mert ez fontos része volt a nagyarányú sikerünknek. A Fehérvár eddig felemás játékot mutatott a videók alapján, de egy jó képességű irányítójuk van, akire nagyon oda kell figyelnünk, illetve a támadósorunknak is nehéz feladata lesz a kemény védőfaluk ellen. Amennyiben fenn tudjuk tartani azt a teljesítményt, amit a Jászberény ellen mutattunk, akkor az Enthroners ellen meglehet a harmadik győzelmünk is.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Semennyire nem lehet hátra dőlni, hiszen a bajnokság igazából csak most kezdődik, és minden mérkőzés óriási téttel bír. Nekünk a mostani a hazai pálya kiharcolásáról szól. Egy kemény csatát várok a mérkőzéstől, mindkét csapatnak meg kell a majd küzdeni nemcsak a pontokért, de a yardokért. Látok esélyt a győzelemre, de az esélyeket a pályán kell valóra váltani. Amit lehetett asztal mellől megtettünk, de az igazi csata a pályán fog zajlani. Egy jól működő csapatot látok a Gladiators-nál, akik annak ellenére jól dolgoznak együtt, hogy a nagy távolság miatt bizonyára nehézkes együtt edzeniük. Jó munkát végeztek velük edzői szinten. Mi utazunk hozzájuk, és bizonyára extra erőket mozgat az meg, hogy Szolnok mellett is bizonyítsanak. Biztos nehéz összecsapás lesz, maximumot kell nyújtanunk, hogy esélyünk legyen győztesként elhagyni a rácsmezőt.

Leave a comment