A Cowbells 2 a Renegades vendége lesz, míg a Gorillaz a Titans-t fogadja.

Négy csapatból kettő végleg bekerülhet a Divízió I. rájátszásába ezen a hétvégén, ám ellenfeleiknek is égető szükségük van egy-egy sikerre, hiszen ők is versenyben vannak a playoff-ért.

A Dunaújváros Gorillaz a Cowbells 2 elleni meglepő vereséget követően javítani tudott, mégpedig a másik bajnokesélyes, a Miskolc Renegades (33-17) vendégeként, amely nagy fegyvertény lehet még a későbbiekben. Grátz Vilmos együttese tökélyre fejlesztette játékát a Renegátok elleni összecsapás második félidejében, amely győzelmet ért a Gorilláknak. A fizikailag jó erőnlétet mutató Gorillák védelme is féken tartotta a borsodiak támadójátékát a második játékrészben, amely a Titánok ellen is sokat érhet majd.
11313119_811885515573830_4130619061741874029_oA Titans-nek nem volt szerencséje múlt héten a Tata Mustangs ellen, hiszen az utolsó másodpercekben kapott ki (14-13) Zahovay Ádám Vadlovaitól. A fővárosiaknak két nehéz ellenfél maradt az utolsó két körre, így rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik számukra a rájátszásba jutás, hiszen a két bajnokesélyes ellen kellene helytállniuk. A Renegátok otthonában fordító Gorillák ellen viszont nem szabad, hogy olyan pechesek legyenek, mint a Tata ellen.

Dunaújváros Gorillaz-Budapest Titans
Időpont: május 30. (szombat), 15.00
Helyszín: Nagyvenyim, Nagyvenyim Focipálya (Fő utca)
Belépő: 500 Ft (14 év alatt ingyenes)

Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz elnöke: Sok játékost ismerünk a Titánoknál, mivel juniorban közösen játszunk és Győrbe is adunk kölcsön játékosokat mindketten az idei HFL-be is. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, főleg a védelmük okozhat nekünk gondot. Azt gondolom, ha viszünk három TD-t elég nagy esélyünk van a győzelemre. A speciális egységek szereplése is fontos lesz, mert mindkét csapat követett el nagy hibákat a korábbi meccsein, meglátjuk, ki koncentrál jobban.

Kollár Balázs, a Budapest Titans vezetőedzője: Két kemény meccs vár ránk, ráadásul a Tata ellen csak még nehezebbé tettük a dolgunkat azzal, hogy kikaptunk. Ennek ellenére nem érzem a nyomást a srácokon. A védelmünk úgy érzem, hogy felkészült a Gorillák futó- és passzjátékára, ám ezek közül utóbbiban rejlik majd a legnagyobb veszély. A Renegades elleni győzelem sokat jelenthet a Dunaújvárosnak, de mi szeretnénk megnehezíteni a dolgukat szombaton. A lényeg, hogy végig fegyelmezetten kell játszanunk.

 

Miskolcon a Renegátokra sem vár könnyű mérkőzés, hiszen a Budapest Cowbells 2 is bőven okozhat meglepetést, ahogy azt tette már a Gorillaz ellen. Phillip Hilderbrand együttesének van mit javítania a Dunaújváros ellen elszenvedett vereséget követően, hiszen a második játékrészben szokatlanul gyengén játszott a Renegades, amely már a Cowbells 2 ellen megengedhetetlen. Lakatos Bence egyelőre csapata egyik nagy hőse, aki minden találkozón szerez minimum egy touchdown-t, így biztos pontja lehet a borsodiaknak vasárnap.
1781513_950319535018270_5535085892899805276_oAzonban a Budapest Cowbells 2 minden bizonnyal szeretné megismételni a Gorillák elleni bravúrját, miután a Titans és az Eger Heroes ellen is vereséget szenvedett. A fővárosiak nem játszanak rosszul ebben a szezonban, amely azt mutatja, hogy egyre több tapasztalat ragad meg a sok fiatalon. Az Eger elleni első félidőben is jól teljesítettek, és ha fenn tudták volna tartani ugyanezt a produktumot a folytatásban is, akkor minden bizonnyal egy szorosabb meccset vívhattak volna (43-13). Viszont a Renegades otthonában ez már összejöhet.

Fotók: Kacz István, Kissné Deczki Natália, Váradi Barna és Király Etelka

 

Miskolc Renegades-Budapest Cowbells 2
Időpont: május 31. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Miskolc, Ifi Pálya (József utca)

Phillip Hilderbrand, a Miskolc Renegades vezetőedzője: A Gorillaz elleni vereséget követően volt min javítanunk. Sajnos azon a meccsen buta hibákat követtünk el a második félidőben, ami végül megbosszulta önmagát. A támadósorunk teljesítménye, akkor katasztrófából rémálomba torkollott. A Cowbells 2-re nagyon keményen készültünk, hiszen jó védelmük van és az irányítójuk is jól mozog a pályán. Én 50-50 százalékosra jósolom ezt a meccset, de ha nem vétünk olyan hibákat, mint múltkor, akkor megnyerhetjük az összecsapást.

William Goldenberg, a Budapest Cowbells 2 offensive koordinátora: Az Eger ellen az első félidőben jól játszottunk az első félidőben, de nem sikerült ezt a formát fenntartanunk, így született a nagy különbségű vereség. A Renegades ellen most volt két hetünk, hogy felkészüljünk. Az irányítójuk, Lakatos Bence jó formában van, de a csapatuk emellett még tele van fizikailag nagyon erős játékosokkal, amely csak megnehezíti a dolgunkat. Ha a srácok négy negyeden keresztül jól tudnak koncentrálni és végre tudják hajtani a taktikai utasításokat, akkor meglehet az idei második siker.

Leave a comment