A Miskolc Renegades nehezen, de 23-13-ra megverte az Eger Heroes-t.
A borsodiak nehéz ellenfelet fogadtak, hiszen a Hősök is egy magabiztos sikerrel kezdték a szezont. A miskolciak a Divízió I. bajnoki címére is esélyesek, de az egri gárda ezúttal rendesen megnehezítette a dolgukat.
A két csapat már az első negyedben nem bírt egymással, ennek ellenére a Renegátok megszerezték a vezetést egy safety-vel. Bíró Tibor az irányító feje felé adta fel a labdát, amely az end zone-on keresztül átszállt: 2-0.
A második játékrészben már beindult a pontgyártás. A Renegades növelte előnyét Tóth Máté elkapásával és Jáborcsik Márk extrájával. Ezek után viszont nem nyugodhatott meg Phillip Hilderbrand együttese, mivel Fenyvesi Csaba elkapásával és Mézes Ádám egypontosával ismét két pontra olvadt a hazai fór, így egy izgalmas második félidő elé nézhettek a kilátogatók.
A harmadik negyedben növelte előnyét a hazai gárda. Azok után, hogy Lakatos Bence adott egy TD-passzt, megszerezte csapata második hatpontosát is, ami után Jáborcsik ismét sikerrel értékesítette az extrát. Ennek ellenére a vendéglátók nem várhatták nyugodtan az utolsó játékrészt, mivel Fenyvesi második elkapott touchdown-jával lépést tartottak a Renegátokkal a Hősök: 16-13. Mézes egypontosa ezúttal sikertelen volt.
Izzasztó végjátékra számíthatott a Miskolc, de Lakatos Bence újabb touchdown-ja és Jáborcsik újabb extrája 2 perccel a befejezés előtt eldöntötte a találkozót. A Heroes próbált válaszolni a borsodiak hatpontosára, ám a kísérleteket sikertelenség övezte, így a végeredmény 23-13 lett.
Az Eger Heroes legközelebb május 10-én, hazai pályán javíthat az eddig nyeretlen Tata Mustangs ellen, míg a Miskolc Renegades-re május 16-án otthon vár a Dunaújváros Gorillaz elleni rangadó.
Fotók: Takács Balázs
Miskolc Renegades-Eger Heroes 23-13 (2-0, 7-7, 7-6, 7-0)
Pontszerzők: Lakatos Bence 2 TD, Tóth Máté 1 TD, Bíró Tibor (Heroes) 1 S, Jáborcsik Márk 3 XP, illetve Fenyvesi Csaba 2 TD, Mézes Ádám 1 XP.
Gável Iván, a Miskolc Renegades centere: Úgy gondolom, hogy a tatai mérkőzést követően minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy kellően felkészüljünk a Heroes elleni meccsre, de sajnos nem sikerült tökéletesen. Támadásban döcögősen indultunk és a folytatásban sem találtuk az igazi önmagunkat. Szerencsénkre a védelmünk hozta a kötelezőt és jó teljesítményüknek köszönhetően a kevés ponton tartottuk az ellenfelet. Rengeteg bosszantó hibával játszottunk, nem megfelelően hajtottuk végre az edzéseken begyakorolt playeket, szerintem fejben szét voltunk esve. Amint az eredmény is mutatja a végéig kiélezett mérkőzés volt. Köszönjük az Egernek a mérkőzést! Azt hiszem, hogy még nem fogtam fel teljesen a kislányom érkezését, bár minden porcikám örül, hogy megszületett és makk egészséges. Meccs közben a játékomra kellett koncentrálnom, mert hörghuruttal küzdök, és ez nem tette lehetővé, hogy száz százalékon teljesítsek.
Fenyvesi Csaba, az Eger Heroes elkapója: Részemről az egyik legjobban várt meccs volt. Sajnos a sérülésem hátráltatott a százszázalékos teljesítésben, de ennek ellenére megpróbáltam a maximumot kihozni magamból, bár úgy érzem maradt még bennem. A meccs végig nagyon szoros volt az utolsó két percig csak három pont volt a különbség, ami ledolgozható hátrány. Sajnos a futásaink nem működtek így csak az elkapók hozhattak igazán sok yardot, amit néhányszor igen jól is teljesítettünk. Sok hibával játszottunk, de még a szezon elején járunk, és úgy gondoljuk, inkább most egy vereség, mint a későbbiek során. A célt már látjuk magunk előtt, és a sok munka is kezd beérni, de még nagyon sokat kell edzenünk, és tennünk, hogy a célba érjünk, ami részemről nem titok a döntő és a bajnokság megnyerése.
