A Bratislava Monarchs a Nyíregyháza Tigers-t fogadja a HFL-ben.

Ezen a hétvégén ismét csak egy összecsapást rendeznek az elitligában, ám ez a találkozó egy izgalmas párharcot is hozhat. Ugyan a Nyíregyháza Tigers és a Bratislava Monarchs első fordulóbeli eredményei sima Uralkodó-győzelmet vetít elő, de nem szabad ebből kiindulni, mert a múlt más forgatókönyvet is ajánl.

Talán a Monarchs 59-0-s újpesti győzelme mondható a legmagabiztosabb sikernek eddig a HFL-ben. A pozsonyiak minden téren felülmúlták a Kutyákat és minden bizonnyal a Tigrisek elleni is így folytatnák. A Monarchs import játékosai is jól játszottak, hiszen az irányító, Ferni Garza nagyon pontosan adogatott, ám emellett Paul de Pass elkapásai is sokat jelentettek a szlovák csapat számára. Az Uralkodóknak van miért visszavágniuk, hiszen 2012-ben találkoztak utoljára a Tigrisekkel a CEI Interliga fináléjában, ahol a Nyíregyháza nyert.
11140210_846915512061659_6461527546854095989_o
A Tigers ugyan szerzett 14 pontot a Budapest Wolves elleni szezonnyitón, de 59-et kapott, tehát a Kutyákhoz hasonlóan, ők sem maradtak ki a szórásból. Ennek ellenére a Farkasok trénere, Kovács István is elmondta a mérkőzés után, hogy van a Nyíregyházában potenciál, de még hiányzik belőlük az összeszokottság. Ennek ellenére Jamar Dials már biztos, hogy nem okozott csalódást Bradley Hebing vezetőedzőnek. Ugyan a nyitófordulóbeli eredmények Monarchs-győzelmet vetítenek előre, de elképzelhető, hogy egy olyan meccset látunk, mint a 2012-es CEI Interliga döntőjében.

Kovács Sándor, a Sport TV szakértője szerint nem születik meglepetés, sőt nagy különbségű Monarchs-sikert vár.

Sport-Tv-TT-1„Továbbra sem volt meglepetés a fordulók során, persze csak akkor, ha a végeredményeket nézzük” – emlékezett vissza Kovács Sándor. – „A Cápák az első félidőben meglepték a bajnokot, de utána megrázta magát esélyeshez méltóan a Cowbells és behúzta a meccset. A mostani hétvégén a Nyíregyháza Pozsonyba látogat, és nagyon félő, hogy egy hasonlóan komoly vereségbe szaladhatnak bele a Monarchs ellen. Nem sok esélyt látok Tigers-győzelemre; óriási meglepetés lenne, ha nem a szlovák csapat nyerné a találkozót. Mindenben nagyon erősnek tűnik a Monarchs a futás elleni védekezés kimagasló, a passz védekezés is remek, bár vannak néha „üresjáratok” és elváltások, de hát hol nincsenek. Az offense is nagyon stabil lábakon áll, a special team-ről nem is beszélve. A legteljesebb csapat benyomását kelti a Monarchs a teljes mezőnyben és félő, hogy a Tigers még egy extra klasszis teljesítménnyel is csak asszisztálni fog. De ne legyen igazam; legyen nagyon szoros és kiegyenlített meccs és győzzön a jobbik. Sajnos ettől függetlenül a realitás; MONARCHS +35.”

Fotók: Google, Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

Bratislava Monarchs-Nyíregyháza Tigers
Időpont: április 18. (szombat), 15.00
Helyszín: Pozsony Dúbravka városrész, Dúbravka Stadion, M. Schneidera Trnavského 2/A.

Leave a comment