Balogh Kornélék mindig csak a következő meccsre szeretnének koncentrálni.
Legutóbb 2013-ban láttuk a Jászberény Wolverinest a bajnokságban és akkor a Divízió I-ben játszott. Nem mondhatjuk, hogy a legszebb szezont zárták akkor, hiszen mindössze egy győzelmük volt, de az annyira elég volt, hogy ne egy osztállyal lejjebb folytassák. Azonban egyéves kihagyás után mégis a Divízió II-ben folytatják, ám egy szinte új formációban.
A Rozsomákok is azon csapatok közé tartoznak, akik egyesített erőkkel térnek vissza a bajnokságba, ám ők egy korábbi Divízió I-es alakulattal, a Békéscsaba Raptorszal szövetkeztek. Sok változás történt a csapatnál, amelyet a klub elnöke és vezetőedzője, Balogh Kornél részletezett.
„Nálunk elég nagy átalakulások voltak” – mondta a Rozsomákok elnöke. – „Az előző szezont bajnokságban indított saját csapat nélkül vészeltük át, az aktív játékosokat kölcsönadva más csapatoknak, hogy a meccstapasztalat nőjön, de szünet nélkül végig edzettük az évet. 2014 végén, egy teljes elnökségváltás után, körülbelül 10-15 aktív játékossal kezdtük el a felkészülést. Januárban teremben készültünk a salgótarjáni Charity Bowl-ra, ahova már 28 játékossal utaztunk. Ennek ellenére jól szerepeltünk, csak a végső győztes Eger Heroestól kaptunk ki, a hármas döntőbe kerülésért vívott meccsen. Márciusra van lekötve 2 edzőmérkőzésünk, egy külföldi és egy hazai csapattal, valamint keresünk egy harmadik edzőpartnert is a bajnokság kezdetéig. Egyébként heti kétszer edzünk teremben, és ha az időjárás engedi, akkor hétvégén a Kelep Fielden. Próbáljuk duzzasztani a létszámot, az edzői stáb is szélesedik és nagyon sokat várunk a régi visszatérők tapasztalatától. Fontos megemlíteni, hogy a rövid életű Gyöngyös Falcons kezdeményezésből is megtalált minket pár lelkes fiatalember, akik bekapcsolódtak az edzésmunkába, és alapos felkészülés után a csapat nagy segítségére lehetnek. Valamint a Békéscsaba Raptors, akik közül pár játékos szintén átjátszik hozzánk, kölcsönadási szerződéssel. Ezt az évet az újjáépítésnek szentelik, de a megmaradt játékosaik közül többen is szeretnének bajnoki mérkőzéseken tovább fejlődni, így a köztünk lévő jó kapcsolatot ápolva, kölcsönjátékosok érkeznek hozzánk Békéscsabáról. Ha sikerül összeszokni, akkor minden poszton meg lesz a megfelelő merítési lehetőség, és egy igazán jó csapattal tudunk elindulni az idei Divízió II-ben. Az edzői stábunk is bővült. Balogh Kornél és Tamás Gergő mellett a Budapest Cowboysból visszatérő Bábosik Dénes segíti a támadó csapat munkáját, valamint Szabó „Safety” Gábor defense coach visszatérését nyugodtan nevezhetjük a csapat legnagyobb pozitívumának.”
Csak a következő meccs
Ha végignézzük a Jászberény Wolverines sorsolását, akkor az első két meccse annak ellenére, hogy idegenben lesz, nem tűnik izzasztó feladatnak, mivel két újonccal csap össze. Balogh Kornél együttese először az Újpest Bulldogs 2-nél vendégeskedik, majd a Győr Sharks 2- otthonában lép pályára. Annak ellenére, hogy újonc gárdákról van szó, nem veszik félvállról a találkozókat, mert a rájátszáshoz minden összecsapáson nyerni kell. A hazai találkozók viszont nagy rangadók lesznek, mivel két nehéz ellenféllel kell szembenézniük a Rozsomákoknak. A Jászberény egy parázs összecsapásra készülhet a Debrecen Gladiators ellen, főleg hogy a Szolnok játékosai is a cívisvárosi egylettel készülnek a szezonra. Végül az alapszakasz zárásaként a Budapest Eaglest fogadja a Wolverines, amely újabb nehéz találkozó lesz Balogh Kornélék számára, mivel szintén az egyik bajnokaspiránssal kell megküzdeniük.

„A sorsolás igazából számunkra semleges, hiszen ha jó eredményeket szeretnénk elérni, előbb utóbb mindenkivel játszanunk kell” – beszélt a versenynaptárról a klubelnök. – „Négy alapszakasz meccsünk lesz rá, hogy kiharcoljuk a rájátszásba jutást. Az ellenfelek jelenlegi összeállításáról sem tudunk sokat, hiszen sok változás történt mindenkinél. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Remélem, eljutunk odáig, hogy a döntőben is bizonyítani tudjunk.”
Nyerő kombináció aranyhoz vezethet
Valljuk be, hogy a Debrecen Gladiators és a Szolnok Soldiers társulása mellett a Jászberény Wolverines és a Békéscsaba Raptors „egybekelése” lehet még egy mindent verő „royal flöss”. Egy erős csapat lehet a Rozsomákokból, de ezt be is kell bizonyítaniuk az alapszakaszban. Balogh Kornél szerint is van keresnivalójuk az aranyért folytatott harcban.

„Tanulni, fejlődni, összeszokni, nyerni” – fogalmazta meg a célokat a klubelnök. – „Igyekszünk minden meccset megnyerni, sportszerűen és sérülés nélkül legyőzni minden ellenfelünket. A cél egyértelműen az arany, de az ellenfelek (nem)ismeretében nehéz előre megfogalmazni bármiféle konkrétumot is.”
Kíváncsian várjuk a Wolverines visszatérését, hiszen ígéretes csapatot raktak össze, amely valóban képes lehet felállni a dobogó legfelső fokára.
Fotók: Gémesi Balázs
Alapítás éve: 2006
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: Divízió III. Ezüst (?), Div I. 7. hely (2010
2015-ös edzői stáb: Balogh Kornél (vezetőedző), Bábosik Dénes (offensive koordinátor, QB-k, WR-k), Szabó Gábor (defensive koordinátor), Tamás Gergő (erőnléti edző, defense coach, DB-k, LB-k)
A Jászberény Wolverines sorsolása:
Április 12.: Újpest Bulldogs 2 (idegenben)
Április 26.: Győr Sharks 2 (idegenben)
Május 16.: Debrecen Gladiators (otthon)
Június 13.: Budapest Eagles

