A Docler Wolves utánpótlás csapatai két finálét is játszottak a hétvégén.

A Farkasok először szombaton az U19-es döntőben küzdöttek a címvédő Budapest Hurricanes ellen. Nehéz feladata volt a Wolves-nak, hiszen két fináléban is érdekeltek voltak ezen a hétvégén, mivel vasárnap még St. Pölten-be is el kellett utaznia a csapatnak.

Pap Olivért (25) nehezen tudta megállítani a Hurricanes védelme
Pap Olivért (25) nehezen tudta megállítani a Hurricanes védelme

Az U19-es döntőben mindkét csapat defense-e remek munkát végzett, hiszen touchdown-t sem engedett a másik offense-ének. A legfontosabb történés a második negyedben volt. A játékrész végén szépen lopta a távolságot a Wolves, de csak a red zone-ig jutott, ahonnan Major Soma 25 yardról egy field goal-lal megszerezte a vezetést. Ezzel a pontszerzéssel a Farkasok nagyon fontos előnyre tettek szert.

Hárompontos hátrányt nem nehéz ledolgozni főleg úgy, hogy még van egy teljes félidő hátra a találkozóból. Sokan ezt is gondolhatták, de a Hurrikánok offense-e nem tudta áttörni a Wolves-védelmet. Azonban a Hurricanes-defense sem lustálkodott, hiszen ők is remekül hárították a Farkasok rohamait. Több pont így nem is született, Major Soma eldöntötte a találkozót már az első félidőben. Nem nagy meglepetés, hogy a döntő legjobb játékosa is a védelemből került ki, aki Nemes Nátán lett, a Wolves defensive back-je.

Az osztrák ezüstérmes csapat
Az osztrák ezüstérmes csapat

A piros-feketéknek ezzel még nem ért véget a hétvége, mivel vasárnap az U17-es csapat elutazott St. Pölten-be, hogy az osztrák junior bajnokságot is megnyerje a St. Pölten Invaders ellen. Azonban a Farkaskölyköknek ez már nem sikerült, hiszen 27-14-es vereséget szenvedtek. Ennek ellenére junior szinten egyértelműen kimagaslóan teljesített a Wolves és már csak a felnőttek számára maradt az Under Armour HFL-döntő november 15-én, 14 órától a BVSC-stadionban.

Fotók: Bratincsák Péter
Forrás: wolves.hu

 

Docler Wolves U19-Budapest Hurricanes U19 3-0 (0-0, 3-0, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Major Soma (mezőnygól).

Az MVP
Az MVP

Nemes Nátán, a Docler Wolves U19 defensive back-je: Kemény volt a felkészülés és most nagyon odatettük magunkat. Az offense és a defense is remekül játszott, de a defense-ben volt igazán kemény, rengeteget küzdöttünk. Igazából fejben jobbak voltunk, ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nyertünk, nem voltunk sem fizikálisan erősebbek, se semmilyen téren. Nagyon jó csapat volt idén a Hurricanes, de ma csak a saját dolgunkat nehezítettük meg az offense-ben azzal, hogy a kisebb, egyszerűbb dolgokat elrontottuk.

 

Osztrák U17-es döntő végeredménye:

St. Pölten Invaders U17-Docler Wolves U17 27-14

Leave a comment