Dan Pippin távozása utána a Magyar Amerikai Futball Szövetség Sződy Ferenc személyében kinevezte a válogatott negyedik szövetségi kapitányát.

A Grátz Vilmos vezette nemzeti csapatunk sikert-sikerre halmozva veretlenül jutott el Európa elitjébe, a 12 csapatos A-csoportba. A folytatásra azonban már nem vállalkozott az egykori győri és dunaújvárosi mester, így érkezett Dan Pippin, aki Olaszországot hagyta ott és váltott a függőleges piros-fehér-zöldből a vízszintes változatra.

_INV4390

Az IFAF A-csoportos Európa-bajnokságon a sorsolás szeszélyének is köszönhetően a magyar válogatott Ausztriával és Franciaországgal került egy csoportba. Az első mérkőzésen Bécsben szerzett pont nélkül, 41–0-ra kikaptak a mieink. A második találkozón, a Budapest Rugby Centerben is vereséggel zártunk, igaz a védelem itt legalább 2 pontot feltett a táblára a 9–2 alkalmával. A csapat a 9-12. helyért küzdhet meg így 2023-ban, hogy pontosan mikor és hol, arra még nem érkezett válasz a nemzetközi szövetségtől.

Az viszont eldőlt, hogy a pályafutását az Egyesült Államokban folytató Dan Pippin helyett új szövetségi kapitány kerül a válogatott élére.

_INV4823

A MAGYAR AMERIKAIFUTBALL-VÁLOGATOTT ÚJ SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA: SZŐDY FERENC

A választás tehát egy igazán tapasztalt szakemberre esett, aki a junior, az egyetemi és a felnőtt válogatott stábjában is dolgozott már, ráadásként idén vezetőedzőként bajnoki címet szerzett a Budapest Wolves gárdájával, amely veretlenül nyerte meg a hazai kiemelt osztályt.

Az új HC feladat pedig a XVII. Veolia Hungarian Bowl után el is kezdődött. Az egyeztetések már zajlanak a kiszemeltekkel, így a válogatott edzői stábjának tagjait július 24-én hirdeti majd ki Sződy Ferenc.

_INV4330

A válogatott programja, az elmúlt évekhez hasonlóan most is a tryouttal kezdődik szeptember első hétvégéjén (2023.09.02-03.), ahol azok a játékosok kapnak bizonyítási lehetőséget, akik 2022-ben nem voltak benne a válogatott meccskeretében, Ausztria vagy Franciaország ellen. Egy héttel később pedig nyilvános lesz a bő keret névsora, vagyis azon játékosok listája, akik meghívást kapnak a válogatott idei első összetartására. Fontos megjegyezni, hogy az European League of Football (ELF) küzdelmei még javában zajlanak, így az ebben a bajnokságban szereplő játékosok meghívásáról – miután a tryouton nem tudnak részt venni – a szakmai stáb dönt majd.

A válogatott az utóbbi években a székesfehérvári First Field-en tartotta augusztus végén 4 napos edzőtáborát, amely ezúttal elmarad, helyette 2 napos, hétvégi összetartásokon készül majd a keret a soron következő találkozójára. Ennek pontos időpontjáról még várja a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) a tájékoztatást, de vélhetően októberben kell pályára lépni majd a Sződy Ferenc irányította nemzeti csapatnak.

Ennek megfelelően a válogatott összetartások pontos ütemezése még zajlik, az viszont már eldőlt, hogy 3 ilyen hétvégével számol az új szövetségi kapitány ősszel.

Mindenképpen egy hatalmas nagy lépés a koordinátori szintről fellépni a vezetőedzői szintre, ezt már a Budapest Wolvesnál is megtapasztaltam. Megmondom őszintén, amikor a Wolvesnál megpályáztam ezt a pozíciót és megnyertem nem gondoltam, hogy ennyire hatalmas különbség van és ennyivel több feladatot jelent vezetőedzőnek lenni, mint koordinátornak. Nagyon nagy különbség van a kettő között. Óriási kihívás, de azt gondolom, hogy a magyar válogatott vezetőedzőjének lenni akkora megtiszteltetés, ami minden kihívást megér.”

A Sződy Ferenccel készült teljes interjút az alábbi linken érhető el:

https://soundcloud.com/user-987236906/overtime-s05e19?si=866555a0628e4bc19631150c092170d1&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Névjegy
Név:
Sződy Ferenc
Születési idő: 1982.07.24 (40 éves)
Születési hely: Budapest

Edzői pályafutás
2023 – vezetőedző, Budapest Wolves
2021–2022 védő koordinátor, Budapest Wolves
2017-2020 LB edző, Budapest Wolves
2015-2016 vezetőedző, Szekszárd Bad Bones
2010-2014 védő koordinátor, Budapest Hurricanes
2006-2009 utánpótlás edző, Budapest Wolves
2022 – felnőtt válogatott védő koordinátor
2017-2020 utánpótlás válogatott edző

Játékos pályafutás
2005-2007 Defensive back, Budapest Wolves

Sikerei:
4-szeres HFL bajnok
1-szeres Divízió 2 bajnok
1-szeres osztrák Divízió 2 bajnok
5-szörös U19 bajnok
1-szeres osztrák U19 bajnok

Leave a comment