Megszorongatni sem tudta a Szombathely Crushers a Budapest Wolves-t idegenben a Veolia Hungarian Football League (HFL) alapszakaszának záró hétvégéjén.

Nem volt igazi tétje már a Wolves és a Crushers fővárosi párharcának. A legfontosabb, hogy mindkét együttes felszabadultan játszhasson és lehetőleg sérülés nélkül ússza meg az összecsapást, hiszen míg a hazai pályán játszó farkasok az elődöntőben, addig a zúzók a wild card körben lesznek érdekeltek a HFL-ben.

353656213_221168714104524_7043814201378020920_n

Bencsics Márk pihent, így Tóth Levente kapta meg a lehetőséget a kezdőcsapatban a fővárosiaknál, és bár az ifjú irányítónak több jó passza is volt az első félidőben, a Wolves mégis futásokból szerzett touchdownokat: Marczi Máté kétszer, míg Gombos Dávid egyszer ért be az end zone-ban. A második félidőben pedig már inkább a passzjáték volt dominánsabb a farkasoknál, Tóth három TD-passzt is kiosztott. Viszont a védelem is besegített Szűr Barnabás révén, aki egy puntblokk után szerzett hatpontost. A Crushers először Baranyai Bencével, majd Kovács Márkkal is próbálkozott irányító poszton, de a fővárosiak védelmén egyszerűen nem tudtak átmenni. A Wolves magabiztos 52-0-s sikerrel hangolt a júliusi elődöntőre.

Fotók: Giraffe Photos

Budapest Wolves – Szombathely Crushers 52-0 (17-0, 7-0, 21-0, 7-0)
Pontszerzők: Marczi Máté 2 TD, Czirók Márton, Ducza Bálint, Gombos Dávid, Szűr Barnabás, Varga Péter 1-1 TD, Storcz András 1 FG, Marczi Máté 1 PAT, Storcz András 5 XP

A TD Store Divízió I. 11. játékhétvégéjének (június 10-11.) eredményei:
Spartans
– Football Armoury Cowbells 2 50-9 (8-6, 20-3, 16-0, 6-0)
Hippos – Budapest Wolves 2 0-35 (0-6, 0-15, 0-7, 0-7)
Wolverines – DEAC Gladiators 12-20 (0-0, 6-8, 6-6, 0-6)
Pécs Legiones – Dabas Sparks 14-21 (7-7, 0-7, 7-7, 0-0)

Leave a comment