Ezúttal három mérkőzést rendeznek a Veolia Hungarian Football League-ben (HFL).
Remek színvonalú mérkőzésekre lehet számítani az elitliga következő játékhétvégéjén. Lesz újoncok csatája, de egy mondhatni klasszikus párharcot is láthatnak majd azok, aki kilátogatnak a meccsek helyszínére.
Bár a Borsod Bobcats névben újoncnak számít, mégis a keret jelentős részének már ismerős az elitliga, hiszen a Miskolc Steelers és Renegades, valamint az Eger Heroes amerikaifocistái is megjárták már az első osztályt. A hiúzok egyébként egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkeznek, de a Budapest Titans elleni meccsen már egy sokkal magabiztosabban játszó együttest lehetett látni a pályán. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, de vajon vasárnap hazai pályán a Budapest Wolves ellen sikerül-e újabb szintet lépniük a borsodiaknak. A farkasok ugyanis átgázoltak a Tatabánya Mustangs-on mutatva ezzel, hogy a bajnoki cím megszerzésre idén prioritás. A fővárosiak emellett Belgrádban már a Vukovival is megmérkőztek a CEFL-ben. Ugyan vereséggel végződött az a találkozó, de egyértelműen hasznos túra lehetett a farkasok számára.
A Tatabánya Mustangs-ra ismét egy nehéz mérkőzés vár hazai pályán, de az eddigiekhez képest talán szorosabb lesz. Nagy kérdés, hogy Misztl Benedek sérülése mennyire komoly. Ugyanis, így továbbra is Nagy Tamás adogathat a bányászvárosiaknál. A rutinos irányító jól ismeri saját csapatát, de a Szombathely Crushers ellen sosem volt könnyű a QB-k dolga. A zúzók legutóbb még a nyitófordulóban léptek pályára, ahol hazai pályán szenvedtek vereséget a jelenleg listavezető Újpest Bulldogs-tól, így minden bizonnyal győzelemre éhesen várják a találkozót. Ráadásul irányítójuk Devon LeSure is bizonyítani szeretne, hiszen első magyarországi meccsén felejthető produkciót nyújtott.
A Guardians továbbra sem tudja megtörni nyeretlenségét. Az újonc legutóbb a Football Armoury Cowbells-től kapott ki, de a következő hazai összecsapáson már szeretne véget vetni a vesztes szériának, ami jelenleg három meccsnél tart. Ez közel sem lesz egyszerű, hiszen az FD Rangers ellen még nem nyertek annak ellenére, hogy már többször is találkoztak alacsonyabb osztályokban. Igaz, most a Fehérvár és a Dunakeszi közös csapata sincs a legjobb formában. A támadósor a Cowbells ellen nem villogott, mindhárom irányító a pályán volt és néhány jó pillanatot leszámítva, nem sikerült maradandót alkotniuk. Ráadásul Andre Whyte sincs még tökéletes formában, így az offense-nek még mindenképp előre kell lépnie.
Fotók: DigitalSport, Kardifotó
A Veolia Hungarian Football League 5. játékhétvégéjének mérkőzései (április 30.):
Borsod Bobcats – Budapest Wolves
Tatabánya Mustangs – Szombathely Crushers
Guardians – FD Rangers
A TD Store Divízió I 5. játékhétvégéjének mérkőzései (április 29.):
Levelek Spartans – DEAC Gladiators
Győr Sharks – Wolverines
Budapest Wolves II – Diósd Saints



