Cikkünkben a Docler Wolves és az Újbuda Rebels defense-ét nézzük át a számok tükrében.
A februári Super Bowl-on is érvényesült az a mondás, hogy „A támadók nyerik a csatákat, de a védelem a háborút!”. Ez akár igaz lehet a november 15-i Under Armour HFL-döntőre is, hiszen a legjobb defense méri össze erejét a legjobb offense-szel. Nézzük bele a Docler Wolves és az Újbuda Rebels védősorába, hogy eddig hogyan teljesítettek az alapszakaszban.

Lássuk először a Farkasokat. Kovács István csapata a második legjobb védelemmel rendelkezik, hiszen mindössze 166 pontot kapott a csoportmeccsek során. A futások ellen kiválóan védekezik az ötszörös bajnok, hiszen mindössze 5 alkalommal tudták mattolni az ellenfelek a piros-feketék védelmét, ebből is Bencsics Márk, a Budapest Hurricanes irányítója volt képes háromszor befutni az end zone-ba. Ez is mutatja, hogy a védőfal és a linebacker sor kiemelkedő munkát végzett a találkozókon.

Az alapszakaszban a Farkasok gyengepontja az elkapások elleni védekezés volt, hiszen a receiver-ek összesen 19-szer verték meg a defense-t. Ennek ellenére a csapat összesen 7 interception-t gyűjtött be, amelyből Deák Balázs (DB) és Hunka Norbert (CB) 2-2-t vállalt. Előbbi Ágota Balázzsal (LB) egyetemben 1-1 touchdown-t is összehozott (igaz Deák visszahordásból szerzett TD-t), amelyhez Péter Csaba (LB) is hozzápakolt egy safety-t.
Az Újbuda Rebels defense-énél nehéz leírni, hogy mivel próbálkozzanak az offense-ek, hiszen mind a futások, mind pedig a passzok elleni védekezésnél kiemelkedő számokat produkáltak. Míg futásból 7, addig elkapásból összesen 11 alkalommal kapott TD-t Karim Trabelsi csapata. A legtöbbször Lenner Péter (3), a Wolves running back-je futott be a labdával a Lázadók end zone-jába.

A defense szerzett interception-mutatója félelmetes, hiszen a védők 14 alkalommal lopták le a levegőből az irányítók átadásait, amelyből négyet a védelem egyik legtapasztaltabb játékosa, Végh Imre (LB) jegyzett. Természetesen a Németh-testvérek (Márton: LB és Bence: FS) sem maradhatnak ki a felsorolásból, akik igazságosan 3-3 interception-ön osztozkodnak, ráadásul Márton az egyiket egy hatpontosra váltotta. Érdemes a védelem egyik vezéregyéniségéről is beszélni, Bánfi Mihályról, aki szintén kétszer lopta le az irányítók passzát és ezek közül egyet ő is touchdown-ra váltott. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Rebels-defense tényleg erősebbnek tűnik, de ne felejtsük el, hogy a Wolves védősora már lehozott egy kapott pontok nélküli meccset, ráadásul éppen a Lázadók ellen még a 2. fordulóban.

Két remek védelem mutathatja meg, hogy melyik lesz az erősebb szombaton, a BVSC-stadionban. De vajon az Újbuda védősora képes lesz igazolni a cikkünk elején említett mondást?
Fotók: Bratincsák Péter, Váradi Barna és Király Etelka
