A 2023-as szezonra a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) átalakította a bajnokságokat, ennek köszönhetően idén már csak két osztályban harcolnak a hazai amerikaifutball-csapatok.

RÁJÁTSZÁSBA JUTNA IDÉN A DABAS

Idén ünnepli 10. születésnapján a 2013-ban alapított Dabas Sparks csapata, amely 2022-ben a Redda-futárMr.T Divízió II-ben négy alapszakasz mérkőzéséből hármat megnyert, így a rájátszásban is megmérethette magát. A wild card körben a későbbi bajnok, az Újpest Bulldogs azonban megállította őket. Az idei, jubileumi évben a változásoknak köszönhetően szintet lépett a Sparks, és az újoncok beépítése mellett is szeretne ismét eljutni a rájátszásba, ahol egy kevésbé nehéz ágon, akár még tovább is menetelhetnek a Dabasiak. Az idei tervekről a csapat elnökét, Bíró Krisztiánt kérdeztük.

MAFSZ: Átszerveződött a bajnokság, szerinted mit hozhat az új rendszer?

Bíró Krisztián: A 2023-as nevezések alapján, jelenleg 19 csapat van az országban, ami nem túl sok. Sem belülről, sem kívülről nézve, nem lett volna szerencsés őket ismét három osztályba sorolni, és úgy lebonyolítani a bajnokságokat. Már csak azért sem, mert a korábbi HFL-es mezőnyt alkotó csapatok nagy százalékában, jelentős mértékben szerepeltek eddig is alsóbb osztályokból érkező, kettős igazolással játszó játékosok. Azaz kijelenthető, hogy a korábbi Divizió I.-es és II.-es bajnokságokban is bőven voltak HFL (szintű) játékosok. Ezzel az összevonással valamennyit tisztult a kép. Ráadásul, így sokkal több játékosnak és edzőnek van lehetősége megmérettetni magát „régi” HFL játékosok, edzők ellen. Ez plusz motivációt, új kihívásokat és szélesebb tapasztalatokat jelenthet sokaknak. Ezért én játékos és edzői szinten is színvonal emelkedést várok.

Természetesen lesznek mindkét osztályban nagyobb különbségek egy-egy csapat között. De ez körülbelül minden csapatsportág minden bajnokságáról elmondható, úgyhogy ez velejárója egy bővebb létszámú bajnokságnak.

MAFSZ: Mikor kezditek meg a felkészülést?

Bíró Krisztián: Tavaly szeptemberben kezdtük meg a felkészülést az idei szezonra, és azóta mindössze december második felében nem voltak edzéseink. Szerencsére az időjárás többé-kevésbé velünk volt, így januárban és februárban is tudtunk szabadtéri edzéseket tartani.

MAFSZ: Import játékos szerződtetését tervezitek?

Bíró Krisztián: Az anyagi vonzata miatt esélytelen számunkra az import játékos szerződtetése. Ráadásul, ha importról van szó, akkor előbb szerződtetnénk edzőt, mint játékost.Dabas_3

MAFSZ: Hogyan áll össze az edzői stáb?

Bíró Krisztián: Már évek óta abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden posztnak megvannak a saját edzői. Természetesen nagy részük a játékosok közül kerül ki, de ennek sok előnye van, a néhány hátrány mellett.

Viszont új védő koordinátorunk lesz idén, ugyanis a visszavonult Kapás László veszi át a helyemet a védelem élén. A támadó koordinátorunk továbbra is Strupka András, míg a Special Team-et idén is Garajszki Ádám fogja koordinálni.

MAFSZ: Mi a legfontosabb célkitűzés 2023-ban?

Bíró Krisztián: Építkező és kicsit megújuló csapat lévén, nem támasztunk hatalmas elvárásokat magunk elé. Tudjuk, hogy a sok fiatalnak, másodévesnek, és újoncoknak meccsekre, tapasztalatokra van szükségük ahhoz, hogy kijöjjön belőlük a valós tudásuk. Ők egészítik ki a tapasztalt, nagyon jó színvonalat képviselő veterán játékosainkat. Tehát ez egy jó elegy lehet közép és hosszú távon is. De az, hogy ez idén mire lehet elég, az már lehet az első meccsen ki fog derülni. Mindenesetre a rájátszásba idén is szeretnénk bejutni.Dabas_2

MAFSZ: Hol fogjátok a mérkőzéseket lejátszani?

Bíró Krisztián: A szokásos helyszínen, az OBO Aréna műfüves pályáján, ami Dabason az Iskola u. 5. szám alatt található. Minden hazai mérkőzésünkre ingyenes a belépés. Sikeres és sérülésmentes bajnokságot kívánok mindenkinek!

A DABAS SPARKS 2023-as alapszakasz mérkőzései a Divízió I-ben (hazai csapat elöl):

2023.04.16.: Dabas Sparks – Levelek Spartans

2023.04.23.: Budapest Cowbells II – Dabas Sparks

2023.05.13.: Dabas Sparks – Wolverines

2023.05.28.: DEAC Gladiators – Dabas Sparks

2023.06.11.: Pécs Legioners – Dabas Sparks

Leave a comment