A visszatérő Menczel Dániel karácsonyi vacsorának élte meg az újbóli találkozásokat, Filep László pedig idén már szeretne a végleges keretbe is bekerülni.

Egy amerikaifutball-csapatnál, sosem könnyű egyik egységet sem összerakni. Nemcsak az a fontos, hogy mindenki értse a taktikát, és jól végezze a dolgát. Azért csapat egy csapat, mert a játékosok képesek jó összhangban egymás mellett küzdeni.

Az offense talán a legjobb példa erre, hiszen akár egy ember is összedöntheti a szépen felépített kártyavárat. A támadófalnak pedig kiemelt szerepe van ebben, és nemcsak azért, mert egy center indítja el a playt. Itt a harmónia egyes tagok között elengedhetetlen. Ezért jó, hogy a magyar válogatottnál több generáció is találkozik ebben a csapatrészben.

300171117_5541665719224238_2062603031861752137_n

Talán az egyik legrutinosabb itt a több külföldi csapatban is megfordult guard, Menczel Dániel, aki 2019-ben sajnos Achilles-ín szakadást szenvedett, de idén nyáron ismét ott találtuk a válogatott keretében.

„Igazság szerint az elmúlt pár év olyan volt, mint egy szakítás után” – jegyezte meg a válogatott falember. – „Direkt kerültem a kontaktot, nem is követtem az amerikai focit, mert nehéz volt nézni úgy, hogy nem csinálhatom. Szerencsére a sporton kívüli életem nagyon beindult, így nem volt időm merengeni. Viszont isteni érzés volt a visszatérés. Mindenki nagyon kedves, segítőkész és befogadó volt. Remek kapcsolatot alakítottam ki Coach Pippinnel, a sok ismerős miatt pedig olyan volt az első találkozás, mint egy nagy családi karácsonyi vacsora a rég nem látott ismerősökkel. Ezután a tryout-on az első edzés után gyorsan komolyra fordult a dolog, amikor hárman már a bemelegítésnél feladták. Nekem jól ment, bár a 40 fokos melegben napi kettőt edzettünk a műfüvön, amire semmilyen off-season edzés nem tud felkészíteni.”

299914935_5541666445890832_4067401173556247312_n

Az biztos, hogy a generációs különbséget nagyon is észrevette a Spanyolországban korábban bajnoki címet is bezsebelő Menczel Dániel, aki szerint a 2019-es válogatottnak csak egy kisebb része maradt meg mára.

„Szerintem körülbelül a 25 százaléka maradt az akkorihoz képest. Ám öröm látni a fiatalokat, akik közül sokan nem más sportból nyergeltek át, hanem szó szerint ebben nőttek fel. Én személy szerint egy őskövület vagyok néhány játékoshoz képest, hiszen már anno a megalakuló válogatott első meccsén én voltam a kapitány. A mostani támadófalak között azért szép számmal található szintén rutinos játékos, akikkel néhány szóból megértjük egymást. De akinek nincs nagy válogatott vagy nemzetközi rutinja azok is képzett játékosok a támadófalban” – dicsérte csapattársait Menczel Dániel.

Viszont válogatott falemberünk annak ellenére, hogy nagy lelkesedéssel és kiváló erőnléttel tért vissza, sajnos idén nem tud segítségére lenni a válogatottnak, hiszen a felkészülés alatt megsérült a térde. Ám garantálta, hogy 2023-ban ismét visszatér.

299685679_5537694936287983_6153273333271141230_n

Addig a fiatalabb, és újonnan érkezett generációnak is lesz esélye bizonyítani az A-csoportos Európa-bajnokságon, amennyiben bejutnak a végleges keretbe. Filep László visszatérő ember, hiszen tavaly már részt vett a felkészülésen, de akkor egy hajszálon múlt, hogy a végső listán is szerepeljen a neve. A DEAC Gladiators tackleje azonban idén már nagyobb rutinnal felvértezve csatlakozott a nemzeti csapathoz.

„Rosszul érintett a tavalyi év, az biztos. Arra számítottam, hogy sikerül. Sokáig viszont nem keseregtem. Utána kerestek meg a Fehérvár Enthronerstől. Jöttek újabb kihívások, így azokra koncentráltam. Ősszel már az osztrák szezonban játszottam. Arra is gondoltam, hogy a rutintalanságom miatt nem vittek. Mára viszont azt is szereztem. A felkészülés jól sikerült a szezon előtt. Mind Székesfehérváron, mind Debrecenben amerikai edzőkkel dolgozhattam, akik jól csinálták a munkájukat. Sok kiváló játékossal találkoztam, akinek köszönhetően sokat léptem előre. Talán a technikám fejlődött leginkább” – emelte ki Filep László.

299510462_5537690816288395_5179619054009162397_n

Ugyan a fiatal falember a tavaszi szezonkezdet során egy komolyabb sérülést szenvedett, visszatérése után is meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapataiban. Bár a gladiátorokkal nem sikerült kiemelkedő eredményt elérnie, de a koronázókkal magyar bajnok, CEFL Cup-győztes, és osztrák Divízió II-es bajnok lett. És ha még nem volt elég a többfrontos terhelés, az életben orvostanhallgatóként is helyt kellett állnia, amit a Debreceni Egyetem is Kiváló Sportoló-díjjal ismert el.

„Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy díjazott lettem” – mondta Filep. – „Előzőleg semmit sem sejtettem. Jó élmény volt a díjátadó, és szerencsésnek érezhetem magam, hogy olimpikonokkal együtt kaphattam meg ezt az elismerést. Ez egy remek visszajelzés arról, hogy megéri ezt folytatni. Úgy hiszem, hogy a nagy terhelés miatt tudok jó teljesítményt nyújtani. Az időmet ennyi elfoglaltsággal nagyon precízen kellett beosztanom, de találtam rá megoldást. Sok lemondással is járt, ami közben lehet, hogy zavart, de elfogadtam, hogy így döntöttem. Nem tudtam volna megválni sem az orvositól sem a focitól. Arról nem is beszélve, hogy a felgyülemlett gőzt mesterien tudtam leadni a focipályán és meg is dicsértek érte, ha esetlegesen valaki a földön feküdt miattam. Így találtam meg az egyensúlyt.”

A válogatott már a felkészülés hajrájában van. Dan Pippin szövetségi kapitány tanítványai először október 23-án, Bécsben mérkőznek meg Ausztriával, majd november 5-én Franciaország vendégeskedik a Kincsem Parkban található Budapest Rugby Centerben.

Fotók: Cselleng Ádám, DigitalSport
Írta: Makranczi László

Leave a comment