Az év eddigi legmelegebb napján majd 400 néző előtt rendezték a másodosztály döntőjét Budapesten a Kincsem Parkban. 

A veretlen alapszakaszt produkáló Budapest Titans fogadta a Crushers együttesét a XVI. TD Store Pannon Bowlban. A Titans ugyan az alapszakaszban meg tudta verni a Crusherst, de a vasiak szerettek volna visszavágni.

A hazaiak kezdték a támadást, futásokkal nyitottak, amivel eljutottak a saját 45 yardosukra. Fábián Krisztán #89 Burkus Péternek #85 osztott ki egy labdát, aki a célterületig meg sem állt a játékszerrel. A két pontos nem sikerült, 6-0-ra vezetett a hazai alakulat rögtön az első támadásából. Az első negyedben több pont nem esett, folyamatos puntok és 3&outok váltogatták egymást.

A második negyedben aztán pontokat ért el a vendég csapat is, Baranyai Bence #11 négy yardos passzát Tóth Botond #83 húzta le. A kétpontos nem sikerült, így 6-6-ra módosult az állás.

Fábiánék a következő driveot is pontok nélkül zárták így a Crushers támadhatott. Szorított helyzetből kellett passzolnia Baranyainak, több védőfal is földre akarta vinni, végül kimenekült a zsebből és elpasszolta a labdát, amit a Titans 33-as számú játékosa, Gurbán Gábor húzott le és 85 yardos interception return touchdownt szervett. A két pontos nem sikerült, Fábián az ellenfélnek, Hasznos Sebastiánnak #25 passzolt. Így a félidei állás 12-6-ra módosult.IMG_3999

A második félidőt a Crushers kezdte szép Tatár István #27 és Bátor Botond #22 felváltva cipelte a labdát, a drive végén Bátor futott az ellenfél célterületére 6 pontért, az extrát Kocsis Gergő #15 értékesítette ezzel 12-13-ra módosította az eredményt a Zúzók csapata.

Utolsó negyedben saját 20 yardosáról kellett puntolnia a vendégeknek, amit a hazai védők blokkoltak, rendkívül jó helyzete hozva ezzel támadóikat. Fábián ismét Burkust kereste átadásával, aki a labdát elejtette, ami Takács Zoltán #82 kezébe esett az endzone-on belül.

Így kialakult a végeredmény, 18-13-ra győzött a budapesti egyesület.IMG_4136

A mérkőzés legjobb játékosa Török Mihály #74 lett.

Budapest Titans – Crushers 18-13 (6-6, 6-0, 0-7, 6-0)
Pontszerzők: Burkus Péter, Gurbán Gábor, Takács Zoltán 1-1 TD, illetve Bátor Botond, Tóth Botond 1-1 TD, Kocsis Gergő 1 XP.

Fotók: Spiegel Alexandra 

 

Leave a comment