A XV. Hungarian Bowl után, a Szövetség több tárgyalást is lefolytatott olyan pályákkal, ahol a Magyar Amerikai Futball Válogatott Európa Bajnoki csoportkör mérkőzését le lehet játszani.
Mint minden évben, idén is kiemelt célja Szövetségünknek, hogy két kiemelt eseményünk, a Hungarian Bowl és a hazai Válogatott mérkőzés megfelelő körülmények között kerüljön lejátszásra, ami nem csak a játékosoknak és edzőknek, de a nézőknek is szemet gyönyörködtet.
Az idei évben sem volt ez másképp. A Válogatott mérkőzésre viszont továbbra sincs olyan budapesti helyszín, aki befogadna minket.
Nemrég érkezett a sajnálatos hír az Új Hidegkuti Nándor Stadionból, hogy nem tudják fogadni a válogatottat Szeptember 12-én, mert korosztályos futball válogatott fog feltehetőleg játszani azon a hétvégén a pályán. Ezek mellett kiemelték, az új videóbíró rendszer élesítése után nem tudják befogadni a mérkőzést, csak akkor, ha a sportági sajátosságok miatt lefestett fű lenő, és azt le lehet vágni amihez minimum 20 nap kell. Ugyan ez a helyzet minden NB1-es stadionnál, hiszen MLSZ előírás a videóbíró rendszer a legmagasabb osztályban.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadion mellett a Budapest Rögby Centert is megkereste szövetségünk. A Centerben viszont lovasfogat EB-lesz Szeptember 2-5 között, ami vélhetőleg olyan károkat fog okozni a center pályán, ami után nem tudnak játszani mérkőzést a mieink.
Az Illovszky Rudolf Stadion is nemet mondott megkeresésünkre, mivel 09.15-én mérkőzést játszanak a pályán. Megkeresésünktől elállt továbbá a Bozsik Stadion és a Margitszigeti Atlétikai Centrum is.
Ezek után fordultunk a Fehérvár Enthroners csapatához, akik nélkül képtelenek lennénk megrendezni az izraeli csapat elleni találkozót. A MAFSZ egyesülete pedig segített, pályabérlési költség nélkül rendelkezésünkre bocsájtja a stadiont.
A fentiekből látható, hogy a MAFSZ mindent megtett a mérkőzés budapesti helyszínen történő lebonyolítása érdekében, ez azonban minden igyekezetünk ellenére ezúttal nem sikerült. Bízunk benne, hogy a jövő esztendőben visszatérhet a Hungarian Bowl és a Magyar Válogatott a jól megszokott környezetébe, az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.
